Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Nyugtató séta

Délután ballagtam az utcán, valahogy le kellett vezetnem a bennem felgyülemlett feszültséget. Néztem a házakat, a köveket, az embereket. Nem akartam gondolni semmire és senkire. Mégis bennem volt minden. Kiértem a vén Duna partjára. Előttem folydogált a sötétszürke, koszfoltoktól csillogó víz. Követ vettem a kezembe. Elhajítottam. A kis kőgyerek elsüllyedt a körhullámban. Meghalt talán? Nem, nem. Új világba utazott, hogy aztán felnőjön a folyómederben. Leültem egy óriási kőre. A túloldalon csupasz fák álltak, kicsit szomorúan. A nap úgy sütött, mintha minden erejével arra törekedett volna, hogy valamit adjon a nyárból. Játszott a színekkel, rávigyorgott a vízre, az utcákra, a házakra. Színlelte a boldogságot. Sikerült is neki. Aztán felnéztem az égre. Bárányfelhőket láttam, közelítettek egymáshoz, aztán megfordultak. Más utakat kerestek. Egy ökörnyál vonaglott a víz felett. Kinyújtottam a kezem, de nem értem el. Hirtelen eltűnt. Lehajoltam, a sáros földből kikapartam a kis kavicsszemeket és megajándékoztam velük a vizet. Egy zacskóba csomagolt szemétcsomó tutajozott tovább. Halk mormogást hallottam magam mellett. Félrenéztem. Kóbor kis kutya ült jobbomon, ő is nézte a vizet. Egymásra mosolyogtunk. Hogy lehet az, hogy társtalan egy kutya? Néha aprókat nyüszített, szemében félelemmel vegyült komolyság csillogott. Aztán megunta, felugrott és elfutott. Az óra mutatója is nagyot lépett. Felálltam és elindultam. Lépteim alatt sóhajtozott a nyári pázsit. Már nem voltam ideges, csak kicsit szomorú. A nap sugarai is veszítettek fényükből és semmi sem alakult át. Kicsit visszanyertem magamat, beléptem az ajtón...

Baráti Molnár Lóránt, Győr
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 07.05.

Tovább olvasom