Hazánkban több mint száz helyen nem folyik rendelés, mert nem találnak orvost az adott településre. A praktizáló doktorok fele nyugdíjaskorú, a háziorvosok többsége 50 éven felüli. Félő, hogy egyre több praxis marad üresen, mert a frissdiplomásoknak a háziorvoslás nem rejt szakmai kihívást, karrierlehetőséget és biztos megélhetést.
– Tavaly október 30-án járt le a háziorvosunk szerződése, aki már jó ideje nyugdíjasként praktizált. A pályáztatás mindeddig sikertelen maradt – mondta el a Kisalföldnek a minisztérium statisztikájában ellátatlan körzetként megjelölt Rábakecöl jegyzője,
dr. Gál László.
– Kicsi a körzet, optimális esetben is csak nyolcszáz körüli kártyát tud összegyűjteni a doktor, így nem vonzó a településünk. Volt egy jelentkező, de időközben ő Sopronból jobb ajánlatot kapott, érthető a döntése. Az OEP kártyaszám után finanszíroz ugyanis, így a nagyobb települések ez esetben is vonzóbbak. De a mi betegeink sem ellátatlanok, hiszen a szomszédos falvak doktornője helyettesítőként nálunk is folytat rendelést.
Szabó István, Rábatamási polgármestere elmondta, náluk ugyan papíron betöltetlen a praxis, de a szomszédos körzetben rendelő orvos tartós helyettesítést vállalt a településen és hetente háromszor Rábatamásiban rendel. A betegek tehát nem maradnak ellátatlanul és mindenki elfogadta ezt a helyzetet.
A bajt csak tetézi a doktorok elvándorlása. Éger István, az orvosi kamara elnöke szerint hiába hallani elbocsátásokat mindenfelől, a jól képzett magyar orvosokat most is hívják és várják a határainkon túli egészségügyi intézményekbe.
– Évek óta százas nagyságrendű a betöltetlen praxisok száma, most 102 helyen nincs orvos az országban. Győr-Moson-Sopron megyében Rábakecölön egy felnőttpraxis, Rábatamásiban egy vegyes praxis betöltetlen – tudta meg a Kisalföld az Egészségügyi Minisztérium sajtóirodáján. A szaktárca módosítja a háziorvosi tevékenységről alkotott miniszteri rendeletet, hogy javítsanak a kedvezőtlen helyzeten. Praxisprogramot hirdettek, ami lehetővé teszi, hogy háziorvostani szakképesítéssel nem rendelkező orvosok dolgozzanak a körzetekben, ami mellett elvégzik a klinikai gyakorlataikat.
Éger István szerint a praxisprogram veszélyezteti az ellátás minőségét. A körorvosoknak ugyanis tevékenységükhöz tisztában kell lenniük a gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-felírási szabályokkal, a beutalási renddel vagy az alapvető társadalombiztosítási ismeretekkel is. – Hatalmas problémát jelent az elöregedés is, komoly ellátási zavarhoz vezethet a létszámhiány, elértéktelenedett és alulfinanszírozott az alapellátás. A háziorvoslás szép és vonzó életpálya lehetne, de nem nyújt anyagi biztonságot. Ezért nehezen mennek a praxiscserék, vannak, akik képtelenek nyugdíjba vonulni, mert nem tudják eladni körzetüket és nem akarják ellátatlanul hagyni betegeiket – tette hozzá.