Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 14°C Még több cikk.

Nyolc év börtön a szülei lakását felgyújtó férfinak

A férfi egy évvel ezelőtt dühében felgyújtotta a szülei lakását.
Nyolc év börtönre ítélt különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, közveszélyokozás és zaklatás miatt a Debreceni Törvényszék kedden egy férfit, aki egy évvel ezelőtt dühében felgyújtotta a szülei lakását.

Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője az ítélethirdetés után az MTI-vel azt közölte: az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a férfi és szülei kapcsolata a vádlott serdülőkorától kezdve nem volt felhőtlen, mert a vádlott már akkor napi rendszerességgel "füvezett" és alkoholt ivott. A férfi többször agresszívan lépett fel szüleivel szemben is, egy alkalommal azzal fenyegette meg apját, hogy bozótvágó késsel elvágja a nyakát, majd azzal kaparja ki anyja szemét.

A szülők segítő szándéka kudarcba fulladt, fiuk erőszakos fellépése miatt többször kénytelenek voltak otthonról elmenekülni, ilyenkor rokonoknál, barátoknál töltötték az éjszakát. A vádlott egy ilyen alkalommal ittasan ököllel fejen ütötte apját, és belerúgott, úgy, hogy annak eltört a bordája.

A vádirat szerint 2012 februárjában egy napon a férfi már délelőtt "beborozott". A szülők délután érkeztek haza, de hamar elhatározták, hogy nem maradnak a fiukkal egy lakásban. A vádlott folyamatosan felválta hívogatta őket, ezért kikapcsolták a telefonjaikat. A férfi ekkor szülei iránti dühében elhatározta, hogy felgyújtja a lakásukat.

Este 8 óra után a közeli benzinkútnál egy kannában 10 liter gázolajat vett, amelyet a lakásban szétlocsolt, majd azt gyufával meggyújtotta és elment. A tűz hamar elhatalmasodott, a nagyszoba ablaka a hő hatására kitört, így a lángok és a füst a harmadik emeletről a társasház felső, negyedik emeleti lakása felé kezdett áramlani. A lakók a füstszagot észlelve hívták a tűzoltókat és a rendőrséget. Az oltásnak köszönhető, hogy a tűz nem terjedt át a felső lakásra és a lépcsőházra.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő vallomását, büntetlen előéletét, és azt, hogy kiskorú gyermekről kell gondoskodnia. Súlyosító körülményként vette azonban figyelembe, hogy több ember életét is veszélynek tette ki és a közeli hozzátartozóit folyamatosan fenyegette - ismertette a szóvivő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: a rokkantság és a fogyatékosság fogalmát is rögzíti az alaptörvény

A rokkantság és a fogyatékosság kifejezés is szerepelni fog az alaptörvényben - közölte Gulyás… Tovább olvasom