Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Növekvő forgalom a lakáshiteleknél

Az elmúlt két hónapban jelentősen nőtt a kereslet az állami támogatású lakáshitelek iránt, amely összefüggésben lehet azzal is, hogy sokan tartottak a feltételek szigorításától. Utóbbi csak részben következik be június elejétől.
„ A múlt heti kormánydöntés után nagy a tájékozatlanság. A legtöbb ügyfél azért keres meg bennünket, hogy megtudja, rá vonatkoznak-e a szigorítások" – mondta a Kisalföldnek Zádori János, a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) kommunikációs vezetője.

A szakember úgy becsülte, az amúgy is magas április-májusi forgalom ellenére mintegy 15–20 százalékkal nőtt meg a személyesen és telefonon érdeklődők száma. Szerinte a legtöbben azt értették félre a sajtóhíradásokból, hogy akinek már van lakása, az nem vehet igénybe kedvezményes hitelt. A valóság ezzel szemben az, hogy másik ingatlana lehet, de államilag támogatott kölcsöne egy időben csak egy.

Persze a lakossághoz hasonlóan az FHB és a többi bank is a médiában közölt információkra van utalva, hiszen a kormányrendelet még nem jelent meg. Erre hivatkozva az OTP Rt.-nél nem is kívántak nyilatkozni arról, nagyobb forgalmat észleltek-e a lakáshitelek terén az elmúlt hetekben.

A Postabanknál ellenben szintén úgy tapasztalják, hogy fokozott igény van a lakáshitelek iránt. Vass László, a pénzintézet észak-dunántúli régiójának lakossági üzleti főosztályvezetője azonban azon véleményének adott hangot, hogy ez sokkal inkább tavaszi reklámkampányuknak, mintsem a rendeletmódosításnak köszönhető.

Kapcsolódó cikk >>

Júniustól változik a támogatott lakáshitel feltételrendszere






Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átlátszó kabát Japánból

Japánban sokaknak van munkája de a javarészüknek általában semmi dolga sincs. Innen ered az… Tovább olvasom