Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Nőtt az igény a lelkipásztori szolgálatra

A lelkipásztori szolgálat adatait minden esztendőben összegzik, az előző évivel összehasonlítják az egyházak. A római katolikus, evangélikus és református tendenciák hasonlóak: többnyire csökkent a keresztelések és nőtt a temetések száma.
Az adatok tanúsága szerint a megyében részben a családi, részben pedig a társadalmi hagyományok, illetve a vallásos meggyőződés miatt szükség van az egyház lelkipásztori szolgálatára. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a 2005-ben megyénkben születettek 82 százalékát megkeresztelték, az elhunytak 87 százalékát egyházi szertartással temették el.
A győri katolikus egyházmegye adatairól Bóna László püspöki helynöktől kaptunk tájékoztatást. A megye templomaiban tavaly 3025 keresztelőt tartottak (62-vel többet, mint 2004-ben). Az elsőáldozók száma 2005-ben 2791 (41-gyel több, mint 2004-ben), a bérmálkozók száma 2790 (30-cal kevesebb, mint 2004-ben) volt. Egyházi házasságot a katolikus szertartás szerint tavaly 1390-en kötöttek (303-mal kevesebben, mint az előző évben). A győri egyházmegyében 3901 temetés volt (231-gyel több, mint 2004-ben). A hittanosok száma 2004-hez képest 1001 fővel növekedett, így tavaly 31.041 név szerepelt a nyilvántartásban. Bóna László püspöki helynök szerint aggodalomra nincs ok a győri egyházmegyében, hiszen összességében növekedett a katolikus egyház lelkipásztori tevékenységét igénybe vevők száma.
A Győr-Soproni Evangélikus Egyházmegyében – a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöki hivatalától kapott adatok alapján – tavaly 302 evangélikus gyermeket kereszteltek (24-gyel többet, mint 2004-ben), a konfirmáltak száma 228 volt (19-cel kevesebb, mint az előző évben). Egyházi házasságot 127 pár tartott (4-gyel kevesebb 2004-hez képest), 378 elhunytat temettek az evangélikus szertartás szerint (94-gyel kevesebbet, mint 2004-ben). A hittanosok száma a 2004-es adatokhoz képest (1557 fő) 102-vel növekedett (1659 fő). Kiss Miklós esperes szerint a negatív demográfiai adatok ellenére az egyházmegyében számos olyan gyülekezet van – ilyen például a mosonmagyar-

óvári is –, ahol évek óta több a keresztelők, mint a temetések száma.
A Pápai Református Egyházmegye (idetartoznak a megyénkben élő reformátusok) adatairól Lentulai Attila esperes tájékoztatta lapunkat. Eszerint 2005-ben 321 gyermeket kereszteltek (57-tel többet, mint 2004-ben), 238-an tettek konfirmációi fogadalmat (7-tel kevesebben, mint előző évben) az egyházmegyében. Tavaly 116 pár mondta ki a boldogító „igen”-t református templomban (20-szal kevesebben, mint 2004-ben). A pápai egyházmegyéhez tartozó térségben 2005-ben 472 temetés volt (5-tel több, mint az előző évben). Lentulai Attila tájékoztatásából kiderült: hittanra tavaly 2075-en jártak (62-vel többen, mint 2004-ben). Az esperes szerint a korábbi időszakhoz képest az egyházmegye egészében nem mutatkozik drasztikus fogyás. Igazi aggodalomra azok a kis falvak adnak okot, ahol szinte csak temetések vannak és évek óta nincs egyetlen esküvő és keresztelő sem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bízik az egészségügy átalakításában?

Tovább olvasom