Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Nőtt a vámeljárások száma a budapesti repülőtéren

A forgalom élénkülése mögött az internetes kereskedelem növekedése áll, itthon ez a folyamat 2-3 éve figyelhető meg.
Nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kezdeményezett vámeljárások száma és az ezek után befizetett vám, illetve adó mértéke 2013-ban - közölte Teleki József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal repülőtéri főigazgatója kedden sajtótájékoztatón.

Elmondta: 192 ezer import és 79 ezer export vámeljárást kezdeményeztek, előbbi 23, utóbbi pedig 4 százalékkal magasabb szám, mint a 2012-es. Bár a budapesti repülőtéren némileg csökkent az áruforgalom, Észak-Amerikából és Távol-Keletről is nőtt a behozott áru mennyisége, ezért emelkedett a vámeljárások száma. Az ezek után keletkezett vám- és adóbevétel összesen 41 milliárd forint volt.

A forgalom élénkülése mögött a főigazgató elmondása szerint az internetes kereskedelem növekedése áll, itthon ez a folyamat 2-3 éve figyelhető meg.

Az elmúlt évben a NAV szakemberei a repülőtéren 92 ezer ellenőrzést hajtottak végre, és 942 esetben tártak fel jogsértést. Bűncselekmény miatt 564, szabálysértés miatt 233 esetben indítottak eljárást, 36,9 millió forint vámigazgatási és 16 millió forint közigazgatási bírságot szabtak ki.

Teleki József kiemelte a kábítószer-felderítést: ebből 2013-ban 106 darab volt, a legtöbb esetben kannabiszt, designer drogokat és kokaint akartak az országba csempészni, az elfogott kábítószer mennyisége 45 kilogramm volt. A trend azonban megfordult: a designer drogok helyett a hagyományos, "kipróbált és bevált" kábítószerekből akarnak többet az országba csempészni - tette hozzá.

Hamis áruval kapcsolatban 269 jogsértést tártak fel, a legnagyobb mennyiségben hamis autódiagnosztikai eszközöket foglaltak le, ezt követi a hamis műszaki cikk, napszemüveg és mobiltelefon forgalma. Összesen 55 ezer hamis árut foglaltak le a vámosok a repülőtéren.

A főigazgató kitért a természetkárosítással kapcsolatos esetekrt amelyekben többnyire védett növények részeit tartalmazó gyógyszereket, kőkorallokat, divatcikkeket, preparátumokat, trófeákat akartak engedély nélkül az országba hozni, vagy innen kivinni.

A kulturális javakkal kapcsolatos forgalmat a természeti javak forgalmához hasonlóan szigorú egyezmény korlátozza, engedély kell a kivitelre és a behozatalra is. A repülőtéren keresztül 14 darab festményt 3 antik tőrt és egy-egy szobrot, antik órát, kerámia dísztálat akartak engedély nélkül kivinni az országból tavaly.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ombudsman: a támogatási rendszer nem segíti a fiatalok elhelyezkedését

A helyzet megváltoztatását az segítené elő, ha a tanulmányai ideje alatt valamennyi fiatal… Tovább olvasom