Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Nóci anya lesz

A Való Világ egykori háziasszonya kisfiút hord a szíve alatt - már csak egy apa kellene a gyereknek...

Tüsi haj, kocka has, széles mosoly. Így nézett ki Cifra Noémi, azaz Nóci néhány évvel ezelőtt. Azóta külseje jócskán megváltozott, csak a mosolya változatlan. De már ez sem a kamerának, hanem egy kis pocaklakónak szól.

Noémi az E-mail együttes énekeseként tűnt fel négy évvel ezelőtt. A szőke bombázó ekkor nemcsak a zenekedvelőket, hanem a Való Világ szerkesztőit is meghódította: őt választották a műsor háziasszonyává. Nóci így hónapokon keresztül szinte minden este beköszönt a nézőkhöz.
A hirtelen jött népszerűséggel együtt járt az újságok címlapja is, sőt az apró termetű lánynak vetkőznie is kellett, amit ő egyáltalán nem bánt.

Terhesen hagyták el

Nóci az utóbbi másfél évben eltűnt a nyilvánosság elől. Üzleti vállalkozásba kezdett, és párjával együtt a családalapításon törte a fejét. Két hónappal ezelőtt azonban, amikor a Fókusz stábja felkereste, azt mondta, ez utóbbi terv kútba esett. Párja ugyanis, akivel két évig volt együtt, egy másik lány kedvéért elhagyta őt. Nóci azonban ekkor már ekkor terhes volt, csak még nem tudott róla. Sokan célozgattak rá, hogy esetleg babát vár, de az egykori műsorvezetőnek ez meg sem fordult a fejében.
-Észrevettem, hogy valami nem stimmel. Emésztési zavarra gyanakodtam - meséli.

Orvoshoz akart fordulni, aztán mégsem ment el. Egy bevásárlóközpont próbafülkéjében döbbent rá, hogy akár terhes is lehet. Azonnal vett egy terhességi tesztet.
-Azt sem tudtam hogy hova szaladjak. Ott álltam egy pozitív teszttel. Kimásztál az egyik problémából, mi történhet még – morfondírozott. -Másnap elmentem ultrahangra és megláttam, potyogtak a könnyeim – meséli.

Már mindenki látja

Az egykori műsorvezető most az ötödik hónapban van és a butikok helyett már gyermekruhaboltokat látogatja. Nemrég kiderült, hogy a kis jövevény fiú lesz. Nóci ezt csak egy szempontból bánja: egy lánynak könnyebben tudott volna vásárolni. Nócin most már az első pillanatban észrevehető, hogy áldott állapotban van. Azt mondja a pasik most is megnézik, de már más szemmel.
-Ugyanúgy eljárok szórakozni. Most más a szitu, már nem akarnak a pasik felszedni. Nincs már kockahasam. Egy nagy gömbhas lettem – mondja.

A szőke bombázó azonban nem bánja, hogy alakja már nem a régi. Régóta vágyott gyerekre. Most harminc éves, van lakása és biztos egzisztenciája. Már csak egy apa kellene a kis lurkónak.
-Én nem vagyok kétségbeesve, jól érzem magam. Senki sem veheti el tőlem.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fáradt, szürkés arcbőr?

Ha fakó a bőrünk, karikás a szemünk és mindenkinek az az első megjegyzése, hogy nyúzottnak tűnünk, akkor bőrünk bizony fáradt. Okozhatja ezt a stressz, a helytelen, illetve vitaminhiányos étkezés, egy-egy betegség vagy akár anyagcsere-zavar. Tanácsaink segítenek a tavaszi vitaminhiány következtében elfáradt arcbőr felfrissítésben, hogy üde pofival köszönthessük a nyarat! Tovább olvasom