Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Nincs hova hátrálnunk - tüntetés Budapesten provokációval

Több ezres tömeg gyűlt össze a Nincs hova hátrálnunk Facebook-oldalon meghirdetett tüntetés kezdetére a József Nádor téren.

Szinte teljesen megtelt a tér, a hátsó sorokból már többen be is kiabáltak, hogy „Nem halljuk, nem halljuk!" - írja az index.hu.

A rendezvény egy Orbán Viktor-paródiával indult. Varga Ferenc József parodizálta Orbánt egy videóüzenetben, és azzal próbálta megnevettetni a közönséget, hogy a miniszterelnök mellett álló szimpátiatüntetőknek állította be őket.

Utána Gács Anna volt az első szónok az Oktatási Hálózat képviseletében. Azt mondta, azért kell változtatni, mert "nem szeretnénk, hogy a gyerekeinket Matolcsy György tanítsa közgazdaságtanra, és Vida Ildikó angolra". A szónokok beszédeit rendszeresen „Mocskos Fidesz!" bekiabálások szakították félbe.

A szegényellenes politika, a föld- és trafikmutyi, illetve a politikusok ingatlanügyei ellen szólalt fel Szalai József a Rosta Rokkant Mozgalomtól. Mint mondta, az Orbán-kormány nemcsak ok, hanem okozat is, és hogy még egyszer ilyen ne lehessen, nem elég egy kormányváltás, hanem új rendszerváltásra van szükség.

Jónás Amália, A Város Mindenkié csoporttól beszél arról, hogy hogyan vált hajléktalanná három gyerekkel, és általában az állami gondozás hiányosságairól. „Lakhatást, demokráciát, jogállamot" – mondta el sokszor, majd befejezte.

A tömeg a NAV székházához ment ezután, ahol Cseh Katka emigrans orvos beszél haragosan a Népharag csoporttól. A tisztességes adófizetők nevében, akiknek sokkal nehezebb dolguk van, mint a korrupt politikusoknak. Mint mondta, szeretne hazajönni, de ehhez még nem adottak a feltételek.

A beszédeket követően a tüntetők a Széchenyi utcán át - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) székházának érintésével - a Kossuth Lajos térre, pontosabban az Alkotmány utca és a tér találkozásához vonultak. A résztvevők teljesen megtöltötték a Kossuth Lajos tér Parlament és Alkotmány utca közötti részét

A helyszínen felállított színpadról mások mellett Mendrei László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke elmondta: a "köznevelés hajója nagy sebességgel" távolodik attól a céltól, ami felé indították.

Az elnök összefogásra buzdított, annak érdekében, hogy sikerüljön megálljt parancsolni "ennek az eszetlen rombolásnak". Szólt arról is, hogy elkerülhetetlennek látja a sztrájkot a közoktatásban. Megjegyezte, hogy a pedagógusoknak is van felelőssége abban, hogy elhitték a kormány ígéreteit.

Krasznahorkai Emma, a Nem Némulunk el! csoport képviseletében arról beszélt, hogy nem csak a kormány, de az ellenzék is felelős a jelenlegi helyzetért, ezért a "korrupt" pártok helyett önszerveződő civil csoportokra van szükség országszerte.

Szavai szerint nem új pártra, hanem új választási rendszerre van szükség és fel kell állítani egy alternatív parlamentet és kormányt, amelyről a jelenlegi is példát vehet. "Lesz itt még forradalom" - hangoztatta Krasznahorkai Emma.

Iványi Gábor metodista lelkész beszédben szólt arról, hogy hisz abban, van esély az igazság helyreállítására, a méltányosság győzelmére.

"Hiszem, hogy az utánunk következők nemzedéke ismét széleskörű párbeszédbe kezd, és új társadalmi közmegegyezés, valódi alkotmányt teremt" - fogalmazott.

A felszólalók egyebek mellett bírálták a kormány oktatás-, szociális és egészségpolitikáját, valamint azt hangsúlyozták, hogy a jelenlegi rendszer leváltáshoz összefogás szükséges.


Nincs hova hátrálnunk - demonstráció Budapesten

Budaházyék árpádsávos zászlókkal jelentek meg

Kisebb lökdösődés is kialakult még a 18 órás kezdés előtt, miután Budaházy György vezetésével egy nagyjából tízfős csoport árpádsávos és EU-Nem feliratú zászlókkal benyomult a tér közepére. A tömeg hangos füttyszóval kiabálva vette körbe őket: "Nácik haza!" "Provokáció!"– kiabálták.

A rendőrök vették körbe a maroknyi csoportot, és elkezdték kiterelni őket a tér közepéről. A szervezők közben bemondták hangosbeszélőn, hogy a csoportot már kikísérték, a többiek térjenek vissza a színpad közelébe.

Az eseményt létrehozó Egymillióan az internetadó ellen és a Szabad oktatást nevű Facebook-csoporton kívül több civil szervezet és kezdeményezés is csatlakozott a mai tüntetéshez, és csatlakozásra hívta a „kormányzat eddigi és tervezett országromboló intézkedésein felháborodott, dühös és csalódott embereket" is. A tervezett program szerint itt 11 felszólaló fog beszélni, majd a tömeg átvonul a NAV-székház érintésével az Alkotmány utcába, a Kossuth térhez. A felszólalók a 444.hu szerint: Gács Anna (oktatási hálózatok közös szónoka), Szalai József (Rosta Rokkant Mozgalom), Györkös Ágnes (civil), Kiss Csaba (Rehab Critical Mass), Jónás Amália (A Város Mindenkié), Cseh Katka (Népharag csoport), Krasznahorkai Emma (Nem Némulunk el csoport), Szilvási István (Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány), Mendrey László (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete), Marek Bertram (hallgató), Iványi Gábor. Konferál: Meleg András (Szabad Oktatást)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Földi László: egy műveleti területen mindent szabad a titkosszolgálatoknak

Földi László titkosszolgálati szakértő szerint egy művelei területté nyilvánított országban… Tovább olvasom