Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Neonácikat képeztek ki az országban?

A német neonácik a Magyar Nemzeti Arcvonal katonai táborában közelharc- és fegyveres kiképzést kaptak.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 azt kéri Bajnai Gordon miniszterelnöktől, indítson vizsgálatot a német neonácik júliusban tartott magyarországi kiképzése ügyében. A kormányfőnek címzett nyílt levelet, melyet szombaton juttattak el az MTI-hez, több közéleti személy is aláírta.

A Vajnai Attila elnökhelyettes által küldött levélben az áll, hogy a Junge Welt német újságból tudomásukra jutott: a német neonácik júliusban a Magyar Nemzeti Arcvonal katonai táborában közelharc- és fegyveres kiképzést kaptak.

"A Magyar Köztársaság az 1947-es párizsi békeszerződés aláírásával vállalta, hogy feloszlatja a területén működő náci szervezeteket, és megakadályozza új szervezetek alakítását, azok működését" - áll a közleményben, melyet Vajnai Attila mellett Tamás Gáspár Miklós filozófus, Droppa György, a Zöld Baloldal elnöke, Trasciatti Attila, a Fiatal Baloldali Unió képviselője, Hirschler Tamás, a Magyar Antifasiszta Liga elnöke és Gold József Márton, a Civil Parlament Szövetség elnöke írt alá.
A Junge Welt Cél a megsemmisítés című írásában a militáns neonáci körök tevékenységét elemzi. Kiemeli, hogy a nemzetközi összefonódás, illetve az európai együttműködés a neonáci, illetve fasiszta szintér számára egyre nagyobb jelentőségű.

A nemzetközi "baráti kört" ismertetve a cikk kitért arra, hogy e csoportok egyik internetes oldalán június végén figyelemfelhívó előzetes jelent meg a militáns Magyar Nemzeti Arcvonal félkatonai táborában július 10-14 között sorra kerülő kiképzésről.

A képzés során a harc, a közelharc, illetve a fegyveres kiképzés témájában elméleti és gyakorlati alapelvek elsajátítására kerül sor - állt a mellékelt szövegben, amelyhez videót is csatoltak. Ezen géppisztolyokkal felszerelt egyenruhás neonácikat lehetett látni, akik lőgyakorlatokat tartanak, illetve belső harcokban képzik őket. Egy link közvetlenül a szervezők oldalára vezetett - írta a Junge Welt.

A Népszabadság május 8-ai számában írt arról, hogy katonai gyakorlatokat tartanak és harcászati táborokat szerveznek a hungaristák, folyik a kiképzés: a demokrácia pusztulására, a "tűzben, mocsokban és vérben születő új világ eljövetelére készülnek".

A lap idézte a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetőjét, aki szerint "eljön a vér és a vas ideje". A cikk kitért arra, hogy a világhálón terjesztett videók arról tanúskodnak: az árpádsávos zászlók alatt gyülekező hungaristák alapos katonai kiképzést kapnak.

A videofelvételeken sokféle fegyver között vállról indítható rakéták is feltűnnek. "Ha eltekintünk a hungarista jelképektől, könnyen azt hihetjük, hogy egy profikból álló reguláris hadsereg alakulatának bemutatóját vették filmre" - áll a Népszabadság cikkében.

A Magyar Nemzeti Arcvonal a kilencvenes évek végén bukkant fel a magyar sajtóban: 1997-ben ez a szervezet tartotta az első megemlékezést Budapesten arról, hogy 1945. február 11-én a több tízezer német és magyar katona tört ki a Vörös Hadsereg által bekerített Budai Várból. A kitörésben részt vettek java része fogságba esett, vagy meghalt. A Magyar Nemzeti Arcvonal 1998-ban és 1999-ben is megismételte az emlékmenetet.

Olvasóink írták

61 hozzászólás
  • 61. Goldmund 2009. szeptember 08. 08:17
    „60.hsz-ra:
    "én csak idéztem a nyiltan nyillas- és katonai kiképzést tarto bandátok honlapjárol"

    Én is saját nyilatkozataikat, önmaguk által meghatározott céljaikat másoltam be. Ezért meg is kaptam a címkét tőled, hogy: "akikröl az ujság cikk szol azok NYILASOK FASISZTÁK, és ha valaki öket védelmükbe veszik, miért nem lehet öket is annak nevezni amik, vagyis nyilas /fasiszta. Ez szolt. -53-tól 58 ig reagáloknak. és elv-társaiknak"

    Nem vettem védelmembe őket, csak idéztem olyan SAJÁT MAGUK ÁLTAL ÍRT (!!!) NYILATKOZATOKAT, amelyek más megvilágításba helyezik szervezetüket. Talán pont ez a bajod? Hogy így már nem lehet fekete-fehérben látni a világot?

    Ezenfelül valószínűleg elkerülte figyelmedet, amit 57.hsz-om végén (tegnap) írtam. Ismétlés a tudás anyja, tehát idemásolom:
    "Félreértés ne essék: nem vagyok hungarista, a Magyar Nemzeti Arcvonalról tegnap délutánig jóformán semmit sem tudtam. Csak utálom az egyoldalúságokat, a másokra rásütött bélyegeket. Aki be akar mutatni egy szervezetet, ne a maga előítéleteit akarja mindenáron bebizonyítani, hanem a maguk árnyalt valóságában mutassa be a tényeket."”
  • 60. vitriol2 2009. szeptember 08. 01:39
    „cyborghungaristák: Ti már megint nem arra reagáltatok amit irtam: én csak idéztem a nyiltan nyillas- és katonai kiképzést tarto bandátok honlapjárol, én egy szoval sem beszéltem a "romabünözésröl"- ja akkor beszéljetek már a gárda bünözésröl is- tudjátok a matyarSA. gárda alvezérei többet ültek börtönben mint a "fö" roma elkövetök- szoval fiuk ha valakinek válaszoltok- ugye "turhabakancs"- arra illik reflektálni amit az illető irt. Ja és tudjátok attol függetélenül, hogy milyen mértékü a "romabünözés" akikröl az ujság cikk szol azok NYILASOK FASISZTÁK, és ha valaki öket védelmükbe veszik, miért nem lehet öket is annak nevezni amik, vagyis nyilas /fasiszta. Ja és a szo "használata" még nem büncselekmény ,csak a tartalma- tudjátok az eszméitek és cselekedeteitek-
    Ez szolt.
    -53-tól 58 ig reagáloknak. és elv-társaiknak”
  • 59. info2009* 2009. szeptember 07. 21:28
    „Divide and Conquer - The Rothschilds Strategy in Hungary

    Although Hungary is a country of only 10 million people, 14 cities have been selected for "logistical NATO bases." These bases follow the internal administrative limits of the country instead of occupying geo-strategical positions as did Soviet bases. They will be used to train new NATO soldiers...

    http://www.henrymakow.com/hungary-_rothschild_strategy_o.html”
  • 58. kolombela 2009. szeptember 07. 15:47
    „57. Goldmund 2009.09.07. 14:10
    "Aki be akar mutatni egy szervezetet, ne a maga előítéleteit akarja mindenáron bebizonyítani, hanem a maguk árnyalt valóságában mutassa be a tényeket."
    Miért csodálkozol ezen? Hát nem szoktad még meg, hogy ez a balliberális, álfajvédő >MODERÁLVA< banda egyfolytában keveri a szart, annak érdekében, hogy saját magukról eltereljék a figyelmet? Az ő "újságíróik" (nem nevezném az ilyen firkászokat annak) ezért olyanok amilyenek.”
  • 57. Goldmund 2009. szeptember 07. 14:10
    „Nem bírom megállni, hogy újabb beszúrást ne tegyek a Magyar Nemzeti Arcvonalról:
    Hogyan definiálják ők maguk a céljaikat? (Forrás: Metapédia)

    Az arcvonal célja

    1. Az arra alkalmas személyekből -lehetőleg fiatalokból- olyan közösség -Mozgalom- kialakítása, mely az érett értelmű, erős erkölcsű egész ember embereszményét elfogadja, és annak kiformálásában, megvalósításában tevékeny szerepet vállal úgy, hogy a Mozgalom tagjai számára kötelezően elérendő céllá emeli.

    2. A magasabb rendű célok elérése és megvalósítása érdekében a magyar-tudatú, lelkileg és fizikailag egészséges, tettre kész és büszke fiatalokból álló Mozgalom állandó jellegű fejlesztése, társadalmi vonatkozásban a Mozgalom országos politikát meghatározni képes helyzetbe hozatala.

    3. A munka becsületének és a munkás megbecsülésének mozgalmi, majd társadalmi alapelvvé emelése.

    4. Küzdelem minden emberellenes, társadalom ellenes, erkölcstelen politikai, gazdasági és faji elnyomással szemben, külön kiemelve a -kapitalizmust, mely a munkát lélektelen, profitteremtő kényszertevékenységgé, a munkást pedig a konzum-társadalom kiszolgáltatottjává aljasította, és a -kollektivizmust, mely a munkát és a munkást hatalmi rögeszméinek szolgálatába kényszerítette.

    5. Tökéletes és totális válaszokat adni korunk minden problémájára, legyen az filozófiai, művészeti (kulturális), erkölcstani (etikai), szociális, vagy társadalmi (politikai).

    6. Végső cél és feladat: az új típusú ember és az általa alkotott társadalom megteremtése.

    Ezt miért nem írták meg róluk? Nem illett volna a "koncepcióba"? Ahogy ezt a szöveget olvasom, még akár azok a bősz antifasiszták is mondhatták volna, akik a cikkben idézett nyilatkozatot aláírták!

    Félreértés ne essék: nem vagyok hungarista, a Magyar Nemzeti Arcvonalról tegnap délutánig jóformán semmit sem tudtam. Csak utálom az egyoldalúságokat, a másokra rásütött bélyegeket. Aki be akar mutatni egy szervezetet, ne a maga előítéleteit akarja mindenáron bebizonyítani, hanem a maguk árnyalt valóságában mutassa be a tényeket.”
  • 56. Goldmund 2009. szeptember 07. 13:51
    „Nem tudom megállni, hogy be ne szúrjak még egy bekezdést ugyanabból a nyilakozatból: (Magyar Nemzeti Arcvonal reagálása a dunaszerdahelyi focimeccs utáni egyes itthoni megnyilvánulásokra):

    "Akik megnyilvánulásaikkal tudva vagy tudatlanul a két nép szembenállását szító erők szekerét tolják, nem hazafiak. Akik az itthoni szlovák kisebbséget bármilyen formában támadják, szégyent hoznak nemzetünkre."

    Ezt tehát nem a köztársasági elnök vagy a miniszterelnök mondta, hanem a "náci" Barkai Roland MNA-kerületvezető.
    Tényleg jó dolog ez a Google! Tárgyilagosabb képet kapunk, mintha bevesszük a Junge Welt vagy a Néphazugság maszlagait.”
  • 55. Goldmund 2009. szeptember 07. 13:40
    „52.hsz-ra:
    Mivel "Google az én barátom", rákerestem és találtam ezt-azt. Pl. kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetőjét Györkös Istvánnak hívják. (Ez hadititok a MTI-nél? Vagy a Népszabadságnál? Vagy a Junge Weltnél? Ez ám a tényfeltáró újságírás!) Vajon miért van az, hogy pl. a kurucinfo mindenütt hivatkozásokat (linkeket) ad meg? Ha valakit pl. hazugnak nevez, következetesen ott vannak a linkek korábbi megnyilatkozásairól. És így bizony ellenőrizhetőbb minden állításuk! Csoda, hogy sokan olvassák?

    Megtaláltam a Magyar Nemzeti Arcvonal egy tavaly novemberi nyilatkozatát is a dunaszerdahelyi stadionbeli események magyarországi utórezgéseivel összefüggésben:
    "Elítéljük a zászlóégetőket, és a szlovákellenes jelszavakat kiabálókat. Elítéljük a HVIM ,,bosszúra felszólító" kiáltványát."

    Ezt nem írta meg róluk a Junge Welt?
    A Népszabadság sem?
    Ó, mily különös!”
  • 54. lacim6 2009. szeptember 07. 11:01
    „52. hozzászólás vitriol2 Téged az sem zavar gondolom hogy a roma vezetők önkormányzati képviselők között is jócskán akad bűntett előéletű börtön viselt személy, mint például a Győri sügér becenevű illető aki már volt börtönben mégis ő a cigány önkormányzat egyik vezetője, hogy is van ez?”
  • 53. Túrabakancs 2009. szeptember 07. 08:40
    „vitriol2!
    Megismétlem a kételyeimet: miért rasszistafasisztanáci az, aki leírja, hogy az egyik kisebbség
    lélekszámához képest sok bűncselekményt követ el, illetve a másik kisebbség fehérgalléros
    bűncselekményei lényegében lehetetlen helyzetbe hozták az országot, és a lakosait. Ugyanis
    én max. ezekről szoktam írni, nem a kiírtásukról! A nácista fasiszta eszmék ugyanis az utóbbiak-
    ról szólnak... Egyszer írhatnál a valós problémákról, de te ehelyett folyamatosan védelmükbe
    veszed őket, bár sejtem hogy miért. Ha azok az emberek, akik a bűnözés minden formája ellen
    fellépnek akár szóban akár tettekkel számodra nácik, akkor megállapítható: Magyarországon
    kb. min. egymillió rasszista ember éldegél. Az írásaid ne a személyeskedésekről szóljanak!”
  • 52. vitriol2 2009. szeptember 07. 06:59
    „35. Patriot 2009.09.06. 11:54 -nek. Miért nem csodálkozom a Te "érvdus" jelzős egysorosaidon.Ja Téged és "oldaladat" zavarják a tények?
    38. RedMax 2009.09.06. 12:50 -nek. tudod én csak "beidéztem" a nyilasok honlapjárol, hogy tényleg van KATONAI KIKÉPZÉS. és a költöi kérdéseidre a választ megint a szélsőjobb adta meg a választ:
    molotovkoktél dobálás, gyujtogatás, fegyveres bandák ténykedése(budaházy és nyilai" az álarcos "betyárok) ja és ne feledkezzünk meg a matyarSA bandárol sem
    40. kolombela 2009.09.06. 13:28 -nak Igazad van a reagálkásom " ordenáré, otromba" na de azért mert egy nyilas honlap szavait idéztem be Nektek, Ha gondod van az ott leirt "szöveggel" keresd fel a nyilas honlapot.
    48. Túrabakancs 2009.09.06. 22:17-nek
    az, hogy Neked milyen a párt"állásod" azt reagálásaid tömege bizonyitja, ja és ha valaki Téged vagy valamelyik elv-társadat netán nyilasnak "szolit" az még nem büncselekmény, igaz az, hogy ha valakiről az "gondolhato", hogy nyilas elveket vall, az tényleg-legalább is szerintem- elitélendő-!!!! a jogi "utadrol" tán ennyit.
    és Neked külön-hátha századszora tán megérted amiről és amit irtam:
    "náci/nyilas "szunyogcsödör" és elv-társai- köztük a "turhabakancs" hazugságrol papoltok?
    hát isten nagy .....-jai. ezt irják az MNA nyilas szennyhonlapon.:" és következik a honlapotokrol vett szöveg?
    Hát kedves akárki remélem most már valami kapisgál Nálad.
    49. Goldmund 2009.09.06. 22:26-nak ,Te tényleg komolyan gondoltad amit itt irtál.? egyszerü a megoldás "keresd "ki, és megláttod, a nyiltan nyilas banda honlapján , hogy miről is irt az ujság és miért is minősitik őket nyilasoknak és mit is cselekednek-tudod ha a "szöveget" nem tudod értelmezni-a honlapon- hát vannak fotok is.”
  • 51. lacim6 2009. szeptember 07. 02:25
    „Valódi rasszizmus: cigány mészárolta le 20 késszúrással a fehér lányt Miskolcon

    Ahogy kétes esetekben mindig, a (legújabb) miskolci gyilkosságról szóló cikkünkben is jeleztük, nem ismerjük az elkövető származását, de a helyet és körülményeket figyelembe véve nem kizárt, hogy ..... Azóta az tisztázódott: természetesen cigány életvitelű és szocializációjú (fél)cigány gyilkolt, a vadállatokra sem jellemző kegyetlenséggel. Ahogy oly sok másik esetben - lásd az ominózus 1300 cigány-gyilkolt/sebesített meg súlyosan/maradandóan-fehéret esetet az utóbbi pár évből, ami ráadásul csak a jéghegy csúcsa...

    A MIKOM cikke következik, a hibákat nem javítottuk, ám helyenként kommentáltunk.
    ....

    Sunyi, alamuszi alak gyilkolt?
    Ez egy igazi .... mondják a gyanúsítottról

    Több mint 20 késszúrás találtak az eltűnt miskolci lány mellkasán. A késelés nem az autóban történt, nem is a Szilvás utcai parkolóban, ahol péntek délután megtalálták a fehér Volkswagen Polo típusú fehér járműben a brutálisan meggyilkolt 27 éves lányt. Több miskolci lakos állítja a gyanúsított egy avasi félcigány srác, aki ült már jó pár évet. .A rendőrség nem ad ki túl sok információt. Még azt sem közölték, hogy végeztek a sokak által kedvelt miskolci lánnyal.

    Több mint 20 késszúrás találtak a sokak által kedvelt eltűnt miskolci lány mellkasán. A késelés nem az autóban történt, nem is a Szilvás utcai parkolóban, ahol péntek délután megtalálták a céges Volkswagen Polo típusú fehér járműben a brutálisan meggyilkolt 27 éves lányt. A holtestet két darab pokróccal takarták le, majd otthagyták egy viszonylag forgalmas parkolóban fényes nappal az Avason. L. Pétert, a gyanúsítottat még aznap elfogták, a megyei hírportál információival ellentétben nem a helyszínen, nem a Szilvás utcai óvoda előtt. L. Péter, már, akkor ott ült a ,,várakozóban" a rendőrségen, mikor az áldozat holttestét még meg sem találta a rendőrség. (Egy egyszerű bámészkodót azonban valóban megbilincselt a Szilvás utcán a rendőrség)

    Beszédes mobilszolgáltató

    A felderítésben, a legfontosabb szerepet a kocsiban lévő egyik mobiltelefon játszotta. Nem minden szolgáltató ad ki hamar információt arról, hol található az adott készülék és sim kártya, ebben az esetben, szerencsére volt az autóban egy olyan készülék, amely a ,,legbeszédesebb" szolgáltatóhoz tartozott, így könnyen bemérték. Dr. Pásztor Albert - akit év elején majdnem leváltottak a cigányok által elkövetett rablásokkal kapcsolatos kijelentései miatt- csapata, azaz a városi rendőrkapitányság alkalmazottai találták meg az áldozatot és fogták el a gyanúsítottat jóval korábban, majd az ügy gyilkosság lévén azonnal átkerült a ,,megyére". Az autót az áldozattal együtt a megyei rendőrkapitányságra szállították péntek délután. A gyanúsított volt már büntetve, korábban hat és fél évet ült rablás miatt. Ez valószínűleg fegyveres rablás, hiszen az egyszerű atrocitásokért, például néhány utcai pofonért és a járókelő értékeinek elkobzásáért, nem valószínű, hogy hat és fél évet kiszabnak, ez fegyveres rablás lehetett - tudtuk meg informátorunktól. Informátorunk azt is elmondta, a gyanúsított tartozott az áldozatnak, aki nagyon szép lány volt, ezért nem kizárt, hogy az anyagiak mellett érzelmileg vagy ,,szexuálisan" is ,,motivált" volt a gyanúsított, aki ismerte az áldozatot (Bár ez egyáltalán nem menti ......, a lánynak nem kellett volna cigánnyal üzletelnie - a szerk..)
    Kamu hírek

    Az áldozat eltűnést már korábban jelezték a rendőrségen, a család és a barátok pedig minden követ megmozgattak azért, hogy megtalálják az eltűnt gyermeket, keresztlányt, barátot. Az internet tele volt a lányt kereső segélykiáltásokkal. Szerkesztőségünkbe minden információ hamarabb befutott, mint a hivatalos közlemények vagy a sajtóértesülések. Az aggódó barátoktól, családtagoktól, már akkor tudtuk, kivel beszélt az eltűnt lány utoljára, mikor még semmilyen hivatalos információnk nem volt. (Az is kamu volt, amit a megyei hírportál megírt miszerint a gyanúsított középiskolai osztálytársa volt az áldozatnak. A meggyilkolt lány egy jó nevű miskolci gimnáziumban végzett, a gyanúsítottat nem találtuk osztálytársai között (Nem valószínű, hogy egy cigány ezt az iskolát el tudná végezni - a szerk.). A család barátja, akire a megyei hírportál hivatkozik, azt állítja soha nem tett ilyen kijelentést, ám azt megerősítette: a lány értékei eltűntek, valóban rablógyilkosság történt. Az is kamu volt, hogy a gyanúsítottat a Szilvás utcán kapták el...)
    Több olvasói levelet, telefont kaptunk az ügy kapcsán. Szombaton a .meggyilkolt lány egyik ismerősével beszéltünk telefonon, az említett ismert személyt mélyen megrázta a tragédia híre.


    (A gyanúsított L. Péter az egyik közösségi oldalon tette közé magáról ezt a képet.)

    Istenem, halálra késelték....

    Istenem, mindenki szerette .......-t, jó nevű miskolci családból származott. Szegény édesanya a férj után most a gyermeket is elveszíti, én nem tudom, milyen világban élünk, de gondolj bele, velem és veled is megtehetik ugyanezt, szegény ....... segíteni akart, hát így segítsen az ember bárkinek. Ez az avasi cigány vagy félcigány gyerek, segítséget kért és .........-t halálra késelték,. Hát így segítsen az ember bárkinek -ismételte folyton a telefonba az egyik olvasónk, aki a miskolci kulturális életben is meghatározó személy.

    A gyanúsított ismerőseit is igyekeztünk felkutatni, ám élő telefonszámot nem találtunk jó részüknél, vagy elhajtottak minket melegebb égtájakra és a felmenőinket emlegették (Biztosan véletlenül sem voltak .... - a szerk.). A gyanúsítottnak mindössze tizenkét ismerős van a legnépszerűbb közösségi oldalon, párját nem tudtuk elérni. Egyetlen személyt mégis sikerült megszólaltatnunk, aki korekten, agresszivitás és fenyegetés nélkül állta portálunk kérdéseit.

    ,,Ez egy ..."

    - Hogy milyen ember? Hát egy ....! (Itt a háttérből erélyesen többször szól egy női hang: ne mondj, semmit, írjon, amit akar, ne mondj semmit- ismétli egy női hang- szerk) Nem szeretem, nem vagyunk jóban régóta, nem is kezelünk, sose bírtuk egymást. Az Avason élt ez a sunyi, alamuszi kétszínű ...., később került Pestre. Fogdán van péntektől, így hallottam. Csütörtökön én is kaptam telefonhívást egy ismeretlen miskolci nő könyörgött, segítsünk megtalálni egy miskolci kislányt, aki L. P-vel találkozott utoljára, megígértem neki segítek, ha tudok, de nem tudok semmit az ügyről. Pesti vagyok, nem ismerem az Avast. Azt is csak magától hallom, hogy ilyen kegyetlen gyilkosság történt, miért hinném el? Nem volt a híradóban és nem tudom, miért került fogdába. Borzalmas, nem is hiszem el, hogy ilyesmi megtörténhet. Őszinte legyek? Ennek nincs vér a .... ahhoz, hogy egy ilyen gyilkosságot elkövessen, ő mindenkitől fél, mindig lapít, ez egy ....- mondta el érdeklődésünkre a gyanúsított egyik ismerőse, mikor arról kérdeztük, milyen embernek tartja L. Pétert és szerinte képes-e ilyesmit elkövetni.

    (Nagycsécsen hidegvérrel lemészároltak egy szegény családot tavaly, az ügy országos port kavart, a miniszter is ide sietett. Most különösen kegyetlen módon meggyilkoltak egy sokak által kedvelt értelmiségi miskolci fiatalt, akinek halálával alig foglalkozik az országos sajtó.) (...... persze hogy nem foglalkozik az ilyen témával a balliberális sajtó - annak nincs hírértéke, ha egy cigány gyilkol meg egy fehéret. Csak annak van, ha a postás megharapja a kutyát: azaz, a szökőévenként egyszer (sem) bekövetkező eseményeknek, mint pl. annak, ha [állítólag] fehér gyilkol le ....<moderálva durva>...)
    (MIKOM)”
  • 50. info2009* 2009. szeptember 06. 22:50
    „http://www.henrymakow.com/hungary-_rothschild_strategy_o.html”
  • 49. Goldmund 2009. szeptember 06. 22:26
    „Semmi konkrétumokat nem írnak, inkább csak vádaskodás az egész cikk.
    Mi az a Magyar Nemzeti Arcvonal? Ki a vezetője, kik az ismertebb tagjai, milyen elveket vallanak? Mikor, milyen módon és kinek ártottak eddig?
    Hol történnek a kiképzések? Honnét tudjuk, hogy az említett videók nem pl. provokatív vagy lejárató szándékkal kerültek nyilvánosságra?
    Egyébként teljesen egyetértek pamplonával (46.hsz.), ez a nácizás mintha elterelő hadművelet lenne, hogy ne kelljen a valós problémákról beszélni.”
  • 48. Túrabakancs 2009. szeptember 06. 22:17
    „virtiol2!
    A 20-as hozzászólásod téged minősít! Milyen alapon nyilasozol és
    nácizol engem és még sokakat? Bánt az igazság?! Ráadásul nem is szóltam előzőleg hozzá a cikkhez! Felhívnám a figyelmedet, hogy
    az alaptalan kijelentések és rágalmazások akár jogi úton is számon kérhetőek, így jobban tennéd ha nem folyamodnál legközelebb
    ilyen hozzászólásokhoz. Ha valamilyen ellentétes véleményed van
    mások gondolatához képest, akkor értelmesen próbáld meg tény-
    szerűen, példákkal alátámasztva azt közzétenni, ill. elmagyarázni.
    Te egyszerűen nem vagy tisztában a náci és a nyilas szó jelentésével, nem irigyelem a szürkeállományodat! Nem veszed észre hogy nem vagy kívánatos itt a fórumon? A legtöbb hozzászóló
    rühell tégedet, és az ocsmány szavaidat. Szállj magadba minél hamarabb...”
  • 47. Sahin 2009. szeptember 06. 16:22
    „"...és közelharckiképzés folyik újabban Magyarország mellett Szlovákiában is !"

    Sőt, az egész (szinte) világon aktívan folyik a harcművészetek oktatása! Ez nagyon gyenge érv..”
  • 46. pamplona 2009. szeptember 06. 15:50
    „Nagyon elegem van már ebből a riogató, népbutító nácizásból, közben az ország igazi problémái meg csak terebélyesednek, senki nem törekszik az illetékesek közül orvoslásukra! Talán nem véletlenül!?”
  • 45. Ing.Böck 2009. szeptember 06. 15:45
    „Jegyezzük meg: nem csupán Magyarországon, hanem Csehországban is, ahol bevetésre is kerültek már 2008-ban cigányok és a védelmükre sietö rendörök ellen. Neonáci szervezkedés és közelharckiképzés folyik újabban Magyarország mellett Szlovákiában is !”
  • 44. Meir 2009. szeptember 06. 15:31
    „17-Piskota!
    A 4000 fobol allo egyseg,2800 tagja Magyarorszagon tartozkodik ideiglenesen!
    A tobbi kisebb turnusokban erkezik!!”
  • 43. Auriana 2009. szeptember 06. 15:29
    „Mindig csak ezek a gonosz nácik. Nagyszüleimék meg a "szocializmus" szó hallatára rezdülnek össze, és lássunk csodát: most épp egy szocialista párt van hatalmon. Bennünk meg ez kelt félelmet! Ha jól tudom, mindkettő elnyomó rendszer, de valamilyen okból Sztálinék kis cukipofák a nyugat szemében, Hitler meg maga a megtestesült gonosz.”
  • 42. arrabonai 2009. szeptember 06. 13:52
    „"...a demokrácia pusztulására, a "tűzben, mocsokban és vérben születő új világ eljövetelére készülnek."

    Hol itt a probléma?

    Ez megy nap mint nap a "magyar" kormány irányításával. A demokrácia kiüresítése, ócsítása az adófizetők kiszolgáltatottá tétele. A gyártósor mellett munka közben (!) éhen haló asszony sorsa miben különbözik a fenti, egyébként nyilván hasraütéssel "oknyomozott" mondattól?
    Egyébként is: napról napra hazudozó lapok újságírói milyen alapon várják el, hogy valaki még elhiggye ezt a sok sz..rt. Nem beszélve a cikkben említett egyéb "hasznos" szervezetekről, akiknek nyilván az igazság az életük fontos része...
    Furcsa, hogy nem a választásokkor az emberek megvezetésére felfogadott izraeli kommunikációs szakértők munkája zavarja a cikkben említett szervezeteket. Vajon milyen nemzetközi egyezmény, békeszerződés kötelezi a mai politikai elitet a folyamatos hazudozásra, a lenyúlásunkra?”
61 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koalíciós megegyezés a BKV felügyeletéről

Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes veszi át a BKV felügyeletét. Tovább olvasom