Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Nemzeti Színház: 30 színész a politikai beavatkozás ellen

Nem igaz, hogy a Nemzeti Színházról szóló politikai viták befolyásolnák a művészi munka színvonalát, ezt bizonyítja, hogy az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSZT) nemrég a Nemzeti három előadását is meghívták - áll a teátrum harminc színművésze által aláírt közleményben.
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott dokumentum megfogalmazói tudomásul veszik, hogy "Magyarországon a Nemzeti Színház sajátos politikai erőtérben létezik", hozzátéve azonban, hogy "a politikus - jó esetben - néző, aki nézőként alakíthatja ki véleményét egy-egy színházi előadásról, és az előadás megszületéséhez vezető alkotófolyamatban nem vesz, nem vehet részt, hiszen nem ez a hivatása".

"Manapság mégis szembesülnünk kell azzal, hogy színházi tárgyú interpellációk születnek a parlamentben, tüntetés szerveződik egy művészi intézmény és annak vezetője ellen, amin éppen azok a szónokok a leghangosabbak, akikről lépten-nyomon kiderül, nem járnak a Nemzeti Színházba, nem nézik az előadásainkat, nem ismerik az itt folyó munkát" - folytatódik a közlemény.

Mint az aláírók emlékeztetnek, a "szélsőséges, alpári, légből kapott érvrendszeren alapuló" támadásokra nem reagáltak, mert úgy érezték, a színpadon kell válaszokat keresniük azokra a társadalmi és egyéni sorskérdésekre, amelyek a XXI. századi Magyarországon őket is foglalkoztatják.

Az utóbbi időben több lapban is megjelent, hogy a kialakult "polemikus, szenvedélyes, gyűlölködő légkör" nem tesz jót a társulatnak, sőt, gátolja a Nemzeti Színházban folyó művészi munkát. Ezt az áldatlan állapotot szüntethetné meg a jelenlegi főigazgató menesztése - idézi fel a kommüniké.

"Ezúton kívánjuk deklarálni, hogy a Nemzeti Színház körül kialakult közhangulat nem akadályozza a művészi munkát. Ezt támasztja alá az is, hogy a Nemzeti Színház három előadása is bekerült hazánk legrangosabb színházi fesztiválja, a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába. A Nemzeti Színház társulata továbbra is azért dolgozik, hogy az előadások valódi élményt jelentsenek a közönségnek, hogy a színház az együttgondolkodás, a szabad, művészi alkotómunka műhelye maradjon" - fogalmaznak az aláírók.

A közleményen a Nemzeti Színház társulatának negyven tagja közül harminc színművész - Bánfalvi Eszter, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Földi Ádám, Garas Dezső, Gergye Krisztián, Gerlits Réka, Hevér Gábor, Hollósi Frigyes, Kulka János, László Attila, László Zsolt, Makranczi Zalán, Martinovics Dorina, Marton Róbert, Mátyássy Bence, Mészáros Piroska, Molnár Piroska, Murányi Tünde, Nagy Mari, Péterfy Bori, Radnay Csilla, Rába Roland, Schell Judit, Söptei Andrea, Stohl András, Szabó Kimmel Tamás, Szatory Dávid, Udvaros Dorottya és Znamenák István - neve szerepel.

Olvasóink írták

  • 4. rommel 2011. március 18. 23:27
    „URAIM , ÉN TÉNYEKET VETETTEM FEL ! TEHÁT CSAK ELFOGULATLANUL KÉREM !
    NEM VAGYOK FIDESZES , HA ROSSZ DÖNTÉSEKET HOZNAK ÉN MAGAM LESZEK AZ ELSŐ AKI FELLÉP ELLENÜK !
    A TÖRTÉNELEM NAGY TANITÓ MESTER ! ÉN PEDIG MAGA VAGYOK A TÖRTÉNELEM !
    A SZINHÁZ CSAK EZEK UTÁN...................................................................
    SZOKTAM TAKARITANI , CSAK AZT ÚGY HIVJÁK :TISZTOGATÁS (KOMMUNISTÁTLANITÁS ) !
    MONTY (MONTGOMERY ) EGY KICSIT TEHETSÉGTELEN VOLT , INKÁBB AKKOR LEGYÉL "PETÜN" !”
  • 3. öszödiböszme 2011. március 18. 11:43
    „Herr Fuchs!
    Nekünk jó szemünk, mivel nincs előtte narancsköd. Egyébként ön volt már színházban? Nem takarítani!
    Üdv:Bernard Montgomery marsall”
  • 2. load 2011. március 17. 23:31
    „1. rommel
    "Manapság mégis szembesülnünk kell azzal, hogy színházi tárgyú interpellációk születnek ..., tüntetés szerveződik egy művészi intézmény és annak vezetője ellen, amin éppen azok a szónokok a leghangosabbak, akikről lépten-nyomon kiderül, nem járnak a Nemzeti Színházba, nem nézik az előadásainkat, nem ismerik az itt folyó munkát"
    Tábornokom, rólad beszéltek.
    Legalább ezt méltányolhatnád!”
  • 1. rommel 2011. március 17. 22:44
    „8 ÉVIG NEM VOLT EZ GOND NEKIK , CSAK MOST AMIKOR A JOBB OLDAL VAN HATALMON ! KIRÚGNI MINDET !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Káel Csaba lett a Művészetek Palotája új vezérigazgatója

Káel Csaba rendezőt nevezte ki március 17-i hatállyal a Művészetek Palotája Nonprofit Kft.… Tovább olvasom