Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Nemzeti program

Elkészült a szív- és érrendszeri megbetegedések elleni nemzeti program. A sürgősségi rendszer átalakítása, a csecsemő- és gyermek-egészségügyi és a nemzeti rákellenes program meghirdetése után ez a negyedik nagy program, amelyet a szakma készített el.

5,5 milliárd bírság

Tavaly több mint 5,5 milliárd forint szabálysértési bírságot szabott ki a rendőrség, ennek mintegy felét be is fizették az állampolgárok az államkasszába. A szabálysértési hatóságok által kiszabott bírság átlag 22 ezer forint körül van, míg a közlekedés biztonságára nagyobb veszélyt jelentő kiemelt közlekedési szabálysértések elbírálásánál 34 ezer forint. A kiemelt közlekedési szabálysértés miatt elmarasztaltak több mint felénél alkalmaztak járművezetéstől eltiltást. A rendőrség tavaly 400 ezer állampolgár ellen tett szabálysértési feljelentést.

Sok a kiadás

Járai Zsigmond szerint a kampányoló magyar politikusoknak meg kell mondaniuk az embereknek, hogy túl magasak a jóléti kiadások és az állami foglalkoztatás, s a fiskális problémákat meg kell oldani.

Kevesebb bérért

A törvényben meghatározottnál lényegesen kevesebb bérért dolgoznak magyar munkások Írország egyik presztízsberuházásán, a dublini Spencer Dock építkezésén. Összesen 20–25 magyar munkás érintett az ügyben, akik elmondták: reggel 7.30-tól este 7-ig dolgoznak hétfőtől szombatig, havi 1700 eurót kapnak zsebbe, fizetési papír nélkül. Figyelembe véve a túlórákat, valamint az utazási jogosultságokat is, 4,50 eurós órabér jön ki, miközben a törvény előírásai szerint legkevesebb 14,85–15,33 eurót kellene kapniuk óránként. (mti)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hárs György Péter: Pszicho – Ana – Logosz

Tovább olvasom