Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Nemzeti kormány jobboldali kormánytagokkal?

Gyurcsány Ferenc el tudja képzelni, hogy akár jobboldalról is jöjjenek tagok az új "nyitott, nemzeti kormányba". Rendkívül csodálkozna ugyanakkor, ha Bokros Lajos volt pénzügyminiszterből miniszterelnök lenne itthon az MSZP támogatásával - a miniszterelnök erről a Magyar Televízió "A szólás szabadsága" című műsorában beszélt vasárnap este.
Itt is elmondta, hogy szombaton bejelentett döntése végleges, és néhány hét múlva már nem ő lesz a kormányfő. Utódjával kapcsolatban a műsorban sem kívánt találgatásokba bocsátkozni, többszöri kérésre sem.

Arra a kérdésre, hogy feltámaszthatják-e a tavaly felbomlott MSZP-SZDSZ-koalíciót úgy válaszolt: biztos abban, hogy stabil kormánytöbbséget tudnak létrehozni, de ennek konkrét formájáról majd a tárgyalásokon döntenek. Gyurcsány Ferenc elmondta még: úgy látja, nincs realitása annak, hogy hétfőn feloszlassák a parlamentet.

Gyurcsány Ferenc az MSZP szombati tisztújító kongresszusán javasolta új kormány alakítását, és annak élére új miniszterelnök választását. A szocialista párt elnöki posztját megtarthatta, a küldöttek nagy többsége bizalmat szavazott neki. A miniszterelnök a vasárnap esti tévéműsorban döntését azzal indokolta: érzékeli, hogy politikáját a választók kisebb hányada támogatja, valamint látja, hogy a gazdasági kérdésekben a munkások, szakszervezetek és a közgazdászok álláspontját nem tudja közelebb vinni egymáshoz, az idő viszont sürget, ezért helyt ad másnak.

Egy éve már jelezte az MSZP elnökségének, hogy foglalkozni kell személyi kérdésekkel, ha később sem javul a párt támogatottsága - tette hozzá. Gyurcsány Ferenc úgy véli: ha egy új kormány támogatottsága szélesebb lesz, akkor mindez több esélyt adhat arra, hogy a mostaninál többen megértsék, mire van szüksége az országnak.

Elmondta, hogy az új "nyitott, nemzeti kormányba" akár jobboldalról is érkezhetnének új tagok, a kormányfő személyével kapcsolatban azonban nem kívánt találgatni, többszöri kérésére sem. Annyit erősített meg, hogy a végleges és konkrét személy még nincs meg, valamint megismételte: néhány hét múlva biztosan nem ő lesz már a kormányfő. Annyit viszont megjegyzett egy kérdésre válaszolva, hogy rendkívül csodálkozna, ha Bokros Lajosból miniszterelnök lenne itthon az MSZP támogatásával. Azt, hogy a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere szerinte kormánytag lehet-e, már nem tudta megmondani, arra hivatkozva, hogy az új miniszterelnök dönt majd a tárcavezetőkről.

Gyurcsány Ferenc elmondta azt is: biztos abban, hogy stabil kormánytöbbséget tudnak majd létrehozni a következő időszakban, intézményesített módon, vagyis el tudják érni, hogy az új kormány mögött több mint 194 képviselő álljon a parlamentben. Hogy ezt jelentheti-e a tavaly felbomlott kormánykoalíció újrakötését, nem tudta megmondani, minden a tárgyalásokon dől el.

A miniszterelnök azt ígérte, hogy mindegyik parlamenti párttal tárgyalnak, a Fidesszel is, hiszen minden szakértő a lehető legszélesebb megállapodást szorgalmazza. Nem hiszi ugyanakkor, hogy az ellenzéki pártok most tudnának esetleg olyan szövetséget alapítani, amelyből a szocialisták kimaradnak. Gyurcsány Ferenc szerint nincs realitása annak sem, hogy hétfőn kellő többséget kap a parlament feloszlatásáról szóló fideszes javaslat.

A kormányfő úgy vélte a műsorban, hogy félrevezette volna az országot azzal, ha az őszödi beszéd kiszivárgása után áll fel. Azt mondta, hogy szerinte nem a beszédek rázták meg a kormány népszerűségét, hanem az elmúlt 3 év politikája, amely nem tudta folytatni a jövedelmek, nyugdíjak emelését, hanem ehelyett reformokba kezdett. Arra a kérdésre, hogy lesznek-e később kormányfői ambíciói, Gyurcsány Ferenc érdemben nem válaszolt a műsorban.

Olvasóink írták

444 hozzászólás
  • 444. zeta62 2009. március 25. 00:36
    „443. pancser 2009.03.24. 23:15
    Nem kell újra és újra bizonyítanod, hogy kiérdemelted a nickneved.
    Faék. Az 50-es IQ-ra ne verd magad! :D”
  • 443. pancser 2009. március 24. 23:15
    „Lacika1967! Zeta62 nem ért meg semmit csak saját magát, illetve néha még azt sem, Neki befele nőtt a libatoll a fején. Olyanokat állít azt hihetnénk ébren álmodik. Tőle kell megtudnunk, hogy mit mondtunk. Kishülye, kisbányász kistolvaj kavarog az agyában meg két törpe. A két utóbbit holdutazásba akarja részesíteni. Zeta62 feljövőben van ezen nekünk meg kell lepődnünk. Majd ha "zeta62" lesz a miniszterlnök lesz nekünk nemulass, mert a harmadik erő feljön a víz tetejére. Uszik az izé a víztetején régi igazság.”
  • 442. zeta62 2009. március 24. 18:42
    „441. tuzson 2009.03.24. 18:29
    Ha arról akarsz meggyőzni, hogy fletó a gonosz, a kisbányász meg a megváltó, ne is fáradj! :D
    Fletó is, és a kisbányász is CSAK a saját és a haverjai érdekét, zsebét lesi, ergo mindkettő a MI zsebünkbe akar kutakodni, hogy a sajátjaiét tömje...
    A két örömlányt játszó törpepártért se ejtek könnyet, nagyon meglepődnék, ha bekerülnének a következő parlamentbe.
    Midegyiket a holdra kellene lőni...
    Nagyon meg fogsz lepődni, a harmadik erő nem megszűnőben van, sőt, nagyon is feljövőben!!!
    Nem véletlenül parázik ovi! :D”
  • 441. tuzson 2009. március 24. 18:29
    „:)
    Mindig azt mondom magamban hagyd az egészet!
    Látom te nagyon makacs vagy és nem tudlak meggyözni:)
    1849ben nyergestetön 20ezer kozákot tartoztatam fel 3napig amig el nem árultak!!!
    De te csak mondod és mondod én megértelek de:
    A harmadik ut 2006-tol erosodik annyira hogy már lasan meg is szunik.
    Ez is engem igazol ha most lennének a választások akkor még az mdf és az szdsz összetudná szedni a kopoktato cédulákat .
    Mert lehet hogy ha igy haladnak akkor jövöre annyira erösek lesznek hogy nem is tudjuk kik ők!”
  • 440. zeta62 2009. március 24. 18:16
    „439. tuzson 2009.03.24. 18:05

    Az első olyan hozzászólásod, ami nem fikázás...
    A gond az, hogy mindkét nagy taktikázik, ahogy az elmúlt években is, mert egyik se akarja felvállalni azt a brutális megszorítást, ami vár ránk. A kádári időket idéző fidesz nem azért erőlteti a választásokat, mert az lenne az ország java :D
    Attól fél, hogy megerősödik a harmadik erő, és nem jön össze neki a 2/3-os többség...”
  • 439. tuzson 2009. március 24. 18:05
    „Nem is tudom most mi lesz?
    Mert a helyzet nagyon komplikált!
    Van egy nemzet aki elöre hozott választást akar !
    Vannak pártok akiknek kell hogy legyenek programjaik.
    Ezek mérjék össze a programjukat és gyözön a jobb.
    Én meg meghajolok elötte!
    De az nem megy ami most van!
    Olyan embert keresnek akinek van programja és ha megtalálták ő lesz a miniszter elnök!
    Lehet jelentkezni mindenki bátran!
    nekem is van programom!
    Ha kiváncsiak vagytok megosztom veletek:)”
  • 438. zeta62 2009. március 24. 17:59
    „436. lacika1967 2009.03.24. 17:57
    faék....”
  • 437. zeta62 2009. március 24. 17:58
    „429. pancser 2009.03.24. 17:15

    Hiába kotkodácsolsz, akkor is van más, mint a ti csodadoktorotok, aki kézrátétellel fog gyógyítani... :D

    434. gagarin 2009.03.24. 17:53

    Látom megfertőzött pancser...
    egy olyan sort kutass fel, amit nekem tulajdonítasz!!!
    Addig meg csak fikázzatok....azt tudtok, érv hiján :D
    Lassan mondom, hogy minden degenerált pancser megértse: aki ovit szidja, nem csak komenista lehet!
    Ébresztőőő!!!”
  • 436. lacika1967 2009. március 24. 17:57
    „zeta62!!!
    Ha elmúlt kábulat és kitörsz a vízióidból talán a gondolataid is kitisztulnak értelmes véleményed lesz. A fletó már kezdeti lépéseket meg tette,rádöbbent rossz úton megy most keresi azt aki talán tudja az utat.”
  • 435. zeta62 2009. március 24. 17:54
    „428. pancser 2009.03.24. 16:46
    Pancser = pancser...
    mondtam már kisöreg, kevés vagy, nincs érved, csak fikázáshoz értesz...
    Nem lehet komolyan venni téged.”
  • 434. gagarin 2009. március 24. 17:53
    „ne bántsátok már zeta62-őt!!!
    lassan ugy is csak ő állja a sarat a mult távozóinak dicsőítésében!!!
    kivel fogunk" beszélgetni" ha véletlen megsértődik???
    és kérdeztem a véleményedet a link-ről!”
  • 433. zeta62 2009. március 24. 17:53
    „427. gagarin 2009.03.24. 16:18
    Ő már odakerül, ahova való, a süllyesztőbe. De van még, aki szintén oda való, de előbb még sajna ő fog ámokfutni rajtunk, mire a hipnotizáltak többsége is felébred, és rájön, hogy van még igaz út, nem csak az, amit 20 éve próbálnak sulykolni...
    Nem értem, miért jössz te is fletóval? Hol olvastál te tőlem olyat, hogy védtem, vagy magasztaltam?”
  • 432. lacika1967 2009. március 24. 17:46
    „pancser!!!!
    Ez jó, szerinted megérti?”
  • 431. zeta62 2009. március 24. 17:44
    „426. lacika1967 2009.03.24. 14:54

    Nem kicsirigó! :)
    Csak azok nem, akik bigottak, és csak két dimenzióban tudnak gondolkodni.
    Pedig van másik is, nem csak az a kettő, amit ismersz! :D
    De a legnagyobb baj az, hogy nem is akarjátok megérteni!
    De eljön az az idő, amikor a ti vezéretek is megy a másik után, és nem ti lesztek a vezető erő ebben a hazában...
    A gyengébbek (a ti) kedvéért nem is a fletó bandája! :D :D :D”
  • 430. tuzson 2009. március 24. 17:17
    „Ha jártál arra legalább tudod ki vagyok:)
    Remélem:)
    A vezér szo ismételten elárult:(”
  • 429. pancser 2009. március 24. 17:15
    „Kedves "zeta62"! A mélyértelmű gondolataidból egy-két részlet: "Pártatlannak nem hiszlek, mert azt felismerted, hogy egyik nagy (röhej) sem különb a Deákné vásznánál. " 421.komment! "Vedd már magadnak a fáradtságot, és olvasd már vissza, mit írtam korábban". 375. komment "Esküszöm nem értem mit hablatyolsz itt össze!!! " 376. komment. Folytathatnám a meg nem értett zseniális gondolkodó csúcsszintű hozzászólásaianak idézgetéseit. De inkább viccet mesélek "zeta62" szembe megy a forgalommal az autópályán, hallgatja a rádiót, amelyben figyelmeztetik az autópályán közlekedőket, hogy vigyázzanak egy őrült hajt szembe a forgalommal. "Zeta62" elcsodálkozik. Hülyék ezek nem egy, hanem mindenki szembe megy. Ha zsenit nem értik......”
  • 428. pancser 2009. március 24. 16:46
    „Zeta62! Azt hiszed, hogy ha semlegesnek mutatod magad nagyfiú leszel? Nem "matriné" öltözött új ruhába? A zagyva gondolatmenetről ítélve igen. Legalább egy saját fogalmazású kijelentő mondatot írhatnál, például azt, hogy: "Zeta62" vagyok és nem vagyok egészen tisztában magammal.”
  • 427. gagarin 2009. március 24. 16:18
    „üdv:zeta62! ittam az egészségedre,és voltunk páran senki nem siratta Ferót!
    a lenti linket láttad?és azt hogy értelmezed,te mint a távozóba lévő rendszer egyik nem bírálója!
    szépen fogalmaztam?”
  • 426. lacika1967 2009. március 24. 14:54
    „zeta62!!!
    Téged senki nem ért meg! Mindenki szövegértelmezési problémákkal küzd?”
  • 425. zeta62 2009. március 24. 13:16
    „424. tuzson 2009.03.24. 12:40

    Esküszöm, neked a szövegértelmezéseddel van baj! Azt nem hiszem el, hogy esetleg nem olvasod el, amire reklamálsz.
    Igen, jártam arra, sőt...
    De én azokról írtam, akik "idevándoroltak", és személyesen volt (bal)szerencsém hozzájuk.
    De te szerintem egy automata vagy, akinek a memóriáját nem frissítették. Csak azt tudod, hogy nem szabad szidni a vezéred, mert aki szidja, az hazaáruló mocskos gazember komenista.. stb. A kívánt rész aláhúzandó. :D
    Ami ezen kívűl esik, az sajna számodra értelmezhetetlen...”
444 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SZDSZ: nem lép koalícióra, de támogat egy megfelelő kormányt

Nem lép koalícióra az SZDSZ, de kész a tárgyalásokra, és egy megfelelő miniszterelnököt és egy… Tovább olvasom