Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Németországban tárgyalt Göncz Kinga

Németország támogatását kérte hazánk schengeni csatlakozásához Göncz Kinga. A külügyminiszter berlini tárgyalásain német kollégájának azt mondta: Magyarország számára ez fontos politikai kérdés, és az ország az eredeti időpontra, a jövő év szeptemberére fel fog készülni a tagságra.
Göncz Kinga ezt megelőzően, a Német-Magyar Fórum 16. közgyűlésén Magyarország legfontosabb stratégiai partnerének nevezte Németországot. Hangsúlyozta: Budapest támogatja a jövő év első felében esedékes német uniós elnökség fő célkitűzését.

A fórum résztvevői nem kerülhették meg a magyarországi belpolitikai helyzet taglalását sem. Az esemény résztvevői között volt a két külügyminiszter, a magyar és a német parlament külügyi bizottságának, sőt a két kormánynak is több tagja. Ez a tradicionális fórum általában, akárcsak most is, úgy szokta évente egyszer megtárgyalni a két ország kapcsolatait, hogy azokat belehelyezi egy nagyobb európai összefüggésbe.

A megfigyelő megállapíthatta, hogy az odahaza egymással hadakozó két nagy párt, illetőleg a liberálisok nemzetközi politikai illetékesei, tehát Németh Zsolt, Szabó Vilmos és Szent-Iványi István igencsak azonos hangon tudták most képviselni a nemzeti érdekeket. Tudniillik Németországgal közösen azon kell küzdenünk, hogy folytatódjék az Európai Unió egységesedése és abba be kell tudnunk illeszteni az új tagországokat, értsd Bulgáriát és Romániát is.

Ugyanezt hangsúlyozta Göncz Kinga külügyminiszter is, miután külön is tárgyalt a német külügyminiszterrel. Ám közbeszóltak a vitába a Magyarország sorsát szívükön viselő némely német befektetők, valamint konzervatív és szociáldemokrata politikusok. Ez utóbbiak közül például a brandenburgi miniszterelnök a nekünk adott interjúban egyenesen méltatta a magyar miniszterelnököt, beleértve a világszerte ellentmondásosnak ítélt őszödi beszédét.

Ezzel szemben például az Európai Parlament külügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke nevek említése nélkül kijelentette, hogy aki olyan szituációba kerül, mint amilyenbe a magyar miniszterelnök, annak egy demokráciában le kellene mondania.

Amivel szociáldemokrata és kereszténydemokrata német és egyikkel vagy másikkal rokon magyar politikus és közgazda itt egyetértett, az az, hogy hatékonyabbá és átláthatóbbá kell tenni az európai egységfolyamatot és döntéshozatalt. Illetőleg, hogy alapvető szükség van a két ország energiapolitikájának összehangolására.

Krónika Hírszolgálat
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepvárás a győri belvárosban

November 24-én gyúlnak ki a karácsonyi fények Győrött, 90 faház és 80 program várja a kilátogatókat.… Tovább olvasom