Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Nem volt pénz

a borítékban

Kiraboltak egy tizenöt éves kapuvári fiút. A huszonkét éves elkövetőt éppen egy „pénzes” boríték átvétele közben kapták el a kapuvári rendőrök, ám vallomást nem tudtak kicsikarni belőle.
Szinte krimibe illő vége lett egy kapuvári fiú kirablásának. Történt a minap, hogy a kapuvári rendőrség ügyeletén egy tizenöt éves fiatalember elmondta: előző nap kirabolták. A fiú elmondta, hogy már több alkalommal inzultálta őt egy huszonkét éves férfi és közel húszezer forint értékq mqszaki cikke átadására szólította fel. Mivel erre – érthető okokból – nem volt hajlandó, az elkövető drasztikusabb eszközökhöz folyamodott: erőszakkal vette el azokat. Ez azonban még nem volt elég, az elkövető húszezer forintot követelt telefonon azért, hogy a jogtalanul elvett lejátszót visszaadja.
– A további lépések már a tudtunkkal történtek – ismertette az akciót Varga Krisztián százados, a Kapuvári Rendőrkapitányság bqnügyi osztályának vezetője. A sértett egy borítékot vitt arra a találkozóra, melyet a Berg-szakiskola elé beszélt meg az elkövetővel. A borítékban nem volt pénz, ezt azonban a huszonkét éves kapuvári H. G. nem tudta, így az álcázott nyomozók tettenéréskor el is fogták.
– Még a sértett is meglepődött azon, hogy mennyien voltunk körülötte, bár hét rendőr is figyelt, senkit nem vett észre – mondta Varga százados. Az elkövető a tettenérés ellenére sem vallott, ám a soproni bíróság előzetes letartóztatását rendelte el. A kapuvári nyomozók szerint vannak az ügynek tanúi is, így megnyugtatóan rendeződhet a történet. Az elkövető ellen az eljárás folyamatban van, a rendőrök vizsgálják, hogy esetleg a zsarolás bqncselekménye is megvalósult-e.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mi a véleménye a magyar–orosz gáztárgyalásról?

Tovább olvasom