Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Nem várnak Rosznovszkijra

kosárlabda

Nem vár tovább a Soproni sÖrdögök férficsapatának vezetősége a lengyel–kazah kettős állampolgárságú Vjacseszlav Rosznovszkijra. Amint arról Bokor Ákos, a klub ügyvezetője beszámolt, a remek képességekkel megáldott s hosszú pályafutása során jelentős nemzetközi tapasztalatra, rutinra szert tevő Rosznovszkijnak eredetileg már a múlt hét végi Krasznai-kupára meg kellett volna érkeznie. Nem jött, de hét elejére jelezte érkezését.


Ahelyett azonban, hogy megjelent volna Sopronban, újabb és újabb érkezési időpontokat jelölt meg, noha – mint arról az ügyvezető tájékoztatott – aláírt szerződése van a klubbal. Ezt Bokor Ákos elmondása szerint minden bizonnyal felbontják, s várható az is, hogy a klub szerződteti a Krasznai-kupán jó benyomást keltő, azóta orvosi vizsgálaton is átesett s a csapattal készülő lett Janis Porzingist.
A klub vezetése nem tett le arról, hogy Rosznovszkij távolmaradása után a két amerikai kosaras, Carr és Bowman, valamint a szerződtetni kívánt lett játékos mellé negyedik légióst is igazoljon. Ezzel kapcsolatban Bokor Ákos annyit mondott: több vonalon is elindították a játékosok keresését.

Edzőmérkőzés

Mattersburg–Soproni sÖrdögök 76–92 (22–20, 26–18, 14–26, 14–28). Sopron: Carr 6, Palotai 9/6, PORZINGIS 23/6, BOLDIZSÁR 12/12, BOWMAN 21. Cs.: Balogh 7/3, Csaplár-Nagy 6. Ma Körmenden játszanak Sterbenz László fiai.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Májfoltok nélkül

Bár csodaszerek nincsenek, néhány ügyes trükkel leigázhatjuk a nemkívánt foltokat testünkön. Tovább olvasom