Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Nem változott az elmúlt évben a munkanélküliek aránya

Számottevően nem változott a munkanélküliek aránya az utóbbi egy évben. A január-márciusi időszakban 7,5 százalék volt a ráta, ami csekély, 0,2 százalékos csökkenés az előző évihez képest és 0,1 százalékos emelkedés a december-február között mérttel összevetve.
A január-márciusi időszakban 3,9 milliót tett ki a foglalkoztatottak száma, ami 20 ezer fővel magasabb az egy évvel korábbinál. A nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 éves korcsoport foglalkoztatási rátája a vizsgált három hónapban 56,9 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Igaz, ez még mindig jelentős lemaradás a nyugat-európai uniós tagországokkal szemben. 70 százalék feletti a foglalkoztatottság Dániában, Hollandiában, Svédországban, Angliában. A Románia és Bulgária csatlakozása előtti, 25 tagú EU-ból a magyarnál csak Máltán és Lengyelországban mért alacsonyabb foglalkoztatási szintet az Eurostat.

Valamivel kisebb a lemaradásunk a munkanélküliségi adatokban, ám e tekintetben is a lista második felében foglalunk helyet. Az Európai Unió februári munkanélküliségi adatai alapján a 27 tagország közül a magyarnál magasabb rátát Lengyelországban (11,8 százalék), Szlovákiában (11), Franciaországban (8,8), Spanyolországban, Görögországban (8,6-8,6) és Bulgáriában (8,2) mértek.

A KSH mai közleménye szerint a 15-24 éves korosztály körében 18,1 százalék az állástalanok aránya, ami 0,9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A munkanélküliek közel fele (48,8 százalék) tartósan állástalan, tehát legalább egy éve hiába keres munkát. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,4 hónapnak felelt meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A teakészítés fortélyai

Lényeges, hogy az egyes teafajták elkészítésének szabályait betartsuk. Sokan nincsenek tisztában ezzel, pedig nagyon fontos, mert nem ugyanabban az ízélményben lesz részünk. A fekete teán kívül mindegyik fajtánál ajánlott az először felforralt vizet 60–70 fokra visszahűteni, majd a teafüvet ebben áztatni.
Tovább olvasom