Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Nem terjed az egynapos sebészet

Magyarországon csak a műtétek csekély hányadát látják el egynapos sebészet keretében, holott ha erre több pénzt adnának, még a várólistákat is csökkenteni lehetne - írja a Világgazdaság szerdai számában.
A cikk szerint miközben az egynapos sebészetben élen járó Kanadában már 2007-ben is az összes műtét 87 százalékát ambulánsan végezték, Svédországban, Norvégiában, Dániában, Hollandiában, valamint az Egyesült Királyságban pedig arányuk elérte vagy meghaladta az 50-55 százalékot, Magyarországon a legjobb években is csak a műtétek 15 százalékát végezték ambulánsan.

A GYEMSZI dél-alföldi igazgatója, Mészáros János szerint a korábbi évek jó tapasztalatai azt mutatják, hogy évi 7-8 milliárd forintból jelentős mértékben növekedhetne az egynapos ellátások száma. Ezzel nem csak a fekvőbeteget ellátó osztályok terhelését és a kórházak kiadásait lehetne csökkenteni, de egyes területeken – például a szürkehályog-műtéteknél – a várólisták is rövidülhetnének.

Szakemberek elsősorban anyagi okokra vezetik vissza, hogy Magyarországon a nemzetközi trendekkel ellentétben nem terjedt el az egynapos sebészet, de - különösen az idős betegek számára - a házi betegápolás miatt nem is vonzó ellátási forma - írja az újság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt egy autóval ütköző motoros Szigetvár közelében

Meghalt egy motorkerékpáros, aki személyautóval ütközött kedden a 67-es út Szigetvár és a csertői elágazás közötti szakaszán. Tovább olvasom