Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Nem szavazott az önfeloszlatásról Nagykanizsai közgyűlése

Napirendre sem vették, ezért nem is szavaztak az önfeloszlatásról a nagykanizsai közgyűlés képviselői csütörtökön, holott először csak ez az egyetlen pont szerepelt a kora délutánra összehívott, soron kívüli közgyűlés témái között.

A Fidesz kezdeményezésére hívott össze a polgármester rendkívüli közgyűlést, a napirend szavazásakor azonban nem volt meg az annak elfogadásához szükséges többség. A képviselők tizenegy igen és kilenc nem szavazata mellett hatan tartózkodtak, így nem fogadták el a napirendet és nem is szavaztak a testület feloszlatásáról.

Marton István polgármester - akit 2006-ban még a Fidesz támogatásával választottak meg - fél órával későbbre újabb rendkívüli közgyűlést hívott össze több mint tíz napirendi ponttal, de a jegyző, a polgármester és a képviselők vitája után ezen sem került napirendre az önfeloszlatás.

Cseresnyés Péter (Fidesz) alpolgármester rögtönzött sajtótájékoztatóján azt mondta: a korábban hangos képviselők és maga a polgármester is visszahőkölt, ami bizonyítja, hogy nem a város, hanem egyéni érdekük a fontosabb számukra. Elismerte, hogy a szocialisták szintén önfeloszlatásra vonatkozó javaslatát tavasszal még a Fidesz nem szavazta meg, amit azzal magyarázott: akkor még bíztak abban, hogy lehet érdemi munka a közgyűlésben. Ez nem vált valóra, ezért kezdeményezték most ők a testület távozását.

Bene Csaba, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy gyávák voltak azok, akik nemmel szavaztak, és felszólította őket, hogy adják vissza a mandátumukat. Az MTI azon kérdésére, hogy mi történik azzal a fideszes képviselővel, aki szintén nem szavazta meg a napirendet, a frakcióvezető azt mondta: ezt még megvizsgálják.

Fodor Csaba, a szocialista párt képviselője a sajtónak úgy foglalt állás, hogy korábban még lett volna lehetőség az önfeloszlatásra, de a következő választásokig már túl kevés az idő ahhoz, hogy egy új testület létrejöjjön és érdemi munkát végezhessen. Hozzátette, hogy Nagykanizsán a közgyűlésben uralkodó viszályokat éppen a Fidesz okozta, hiszen a korábban még a jobboldali párt által támogatott polgármesterrel ma már ők nem tudnak együttműködni, ezért pedig a Fideszt terheli a felelősség.

A feloszlatást nyáron még támogató, de most már elutasító Marton István polgármester újságíróknak kijelentette: a ciklusból hátralévő időben végzendő hatékony munka érdekében minden olyan képviselővel tárgyalni akar, aki ellenezte a feloszlatást. Közölte, hogy éppen a város érdekében nem látja most már értelmét a feloszlatásnak, a következő hónapokban várható, a városnak több milliárd forintos támogatást eredményező pályázatoknál ugyanis nem sok esélye lenne egy polgármester nélküli városnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A villamossínre terelték a forgalmat egy baleset miatt

Öten sérültek meg a budapesti Nagykörúton, ahol egy motor és egy autó ütközött össze. A balesetben… Tovább olvasom