Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Nem lesznek elbocsátások a kórházban

Sopron Horváth Ferenc A kórházak jelenlegi finanszírozási rendje sokáig nem tartható, mert összeomlik a rendszer – jelentette ki dr. Baranyai Tibor, a soproni Erzsébet-kórház főigazgató főorvosa. Az intézmény nem bocsát el dolgozókat, igaz, fel sem vesz, csak a legsürgetőbb esetekben.
A nemzeti jövedelemnek csupán 3,4 százalékát, vagyis 780 milliárd forintot fordít az állam közvetlenül az egészségügyre, szemben az unió által elvárt 8,2 százalékkal – mondta dr. Baranyai Tibor. – Ez az oka az összes problémának, vagyis alulfinanszírozottak a kórházak is. A soproni kórház az első félévben 300 millió forint bevételtől esett el, úgy, hogy közben a kapuvári körzettel 110 ezerre emelkedett az ellátottak száma.
A teljesítménykorlátozás számunkra azt jelenti, hogy ebben az évben háromezerrel kevesebb beteget láthatunk el. Elvben.
– Mert azt nem tehetjük meg, hogy elküldjük őket, ugyanakkor ellátásukat nem finanszírozza az OEP, tehát hiányt termelünk. A kórház ma már ott tart, hogy nincs min takarékoskodnunk. Szinte egyetlen lehetőségünk a szociális juttatások további csökkentése. Június elsejétől visszavonjuk a dolgozónkénti 3500 forintos étkezési jegyet, remélem, csak átmenetileg. Költségvetésünk 63–67 százalékát teszi ki a bértömeg. Ez magas, de a minimálisan szükséges 960 dolgozó helyett így is csak 920 alkalmazottunk van. Az ideális egyébként a 150 százalékos foglalkoztatás lenne, hiszen egy ilyen nagyságú és súlyú intézményből harmincan-negyvenen mindig hiányoznak, továbbképzések, betegségek, szabadságolások miatt. Amikor a nettó átlagfizetés 83 ezer forint, akkor talán joggal kérdezhetem: mit vár el a társadalom az egészségügytől? Egy-egy ápolónőre esetenként 20–25 beteg jut az ideális 4–6 helyett.
A kórház a felsorolt gondok ellenére stabilan gazdálkodik, nincs kifizetetlen számlája, de az év második felében lehetnek likviditási gondjai.
– Az önkormányzattal áttekintettük a helyzetet, a főorvosokkal külön is konzultáltunk – folytatta a főigazgató főorvos. – Ebben az átmeneti állapotban a városvezetés mellénk áll, hiszen az nem lehet megoldás, hogy adósságba keveredünk, amelyet aztán magunk előtt görgetünk. Elbocsátásokat nem tervezünk, és csak a legszükségesebb esetben veszünk fel új orvost vagy ápolót. Pedig sorban állnak nálunk is, mindenhonnan, ahol kórházat zártak be.
Dr. Baranyai Tibor, a kórház főigazgató főorvosa: A soproni kórház az első félévben 300 millió forint bevételtől esett el, úgy, hogy közben a kapuvári körzettel 110 ezerre emelkedett az ellátottak száma.
Fotó: Magasi Dávid
Alapítványi

támogatás
A Soproni Egészségügyi Alapítvány tegnap 5,5 millió forintért adományozott urológiai, sebészeti és fül-orr-gégészeti mqszereket a kórháznak. Egymillió forint értékben pedig a prosztataszqréseket támogatják. A Kaszinó Sopron plusz egymillió forinttal járult hozzá a mqszerbeszerzéshez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felfüggesztett fogházbüntetéssek a szegedi betegcsereügyben

A szegedi betegcsere ügyben az elsőrendű vádlott beteghordót és a másodrendű vádlott szakápolót… Tovább olvasom