Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Nem lesz nagy megtakarítás a kórházátalakításból

Nincs akkora tartalék a kórházi rendszerben, amivel a tervezett tabula rasát követően meg lehetne akadályozni az intézmények újbóli eladósodását.
Velkey György a Magyar Kórházszövetség elnöke a Világgazdaságnak azt mondta, a rendszerváltás óta igen jelentős átalakítások voltak, az elmúlt évtizedben 30 százalékkal csökkent az aktív kórházi ágyak száma, csak a 2012-es átalakításnál 14 kórházban szűnt meg számos szakmában az aktív ellátás, és jelentősen átalakult a struktúra. A kórházi menedzsmentek intézményi szinten is csaknem teljes egészében kiaknázták már a megtakarítási lehetőségeket, hiszen erre évek óta rákényszeríti őket az alulfinanszírozottság.

A szakember szerint racionalizálni persze mindig lehet, és a kórházigazgatók többsége még a fővárosban is meg fogja hozni az ehhez szükséges kompromisszumokat. Ez, amennyiben indokolt, akár osztálybezárásokat, áthelyezéseket is jelenthet, azonban félő, hogy a menedzsmenteken levő nyomás miatt a szakmai szempontokat felülírhatják az anyagiak, és így le kell mondaniuk szakmailag szükséges, de veszteséges ellátásokról.

A Kórházszövetség elnöke úgy látja, az intézmények közötti esetleges munkaerő-átcsoportosítás mellett elképzelhető, hogy egy-egy intézményben néhány ember munkája megszűnhet, ám a korábban megjelent sajtóhírekkel szemben rendszerszinten nemhogy 8-10 ezer, de egyetlen ember leépítését sem tartja reálisnak, mert "Magyarországon egészségügyi dolgozóból nincs felesleg, sőt sok részterületen hiány van".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Századvég: még nőtt is Orbán népszerűsége az idén

A Napi Gazdaságban ismertetett felmérés szerint a Fidesz magasan vezet a pártok között, és még Orbán… Tovább olvasom