Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Nem lép életbe a rendelet a szigorodó egészségügyi vizsgálatról

Nem lép életbe az az előző kormány által hozott rendelet, amelynek értelmében augusztus elsejével szigorodott volna a vezetői engedélyekhez előírt egészségügyi alkalmassági vizsgálat - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága pénteken az MTI-vel.



A közlemény szerint Réthelyi Miklós miniszter 2011. január 1-jéig elhalasztotta annak a rendeletnek az életbe lépését, amely a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szólt, és amelyet az előző tárca vezetői hoztak az idén májusban.

Ha a rendelet augusztus elsején életbe lépett volna, az a siketek és nagyothallók számára jelentősen megnehezítette volna a közúti járművezetői engedély megszerzését. A tárca a többi között emiatt tartja indokoltnak a szabályozás felülvizsgálatát.

Az államtitkárság az elkövetkezendő hónapokban az érintett szakmai és civil érdekképviseleti szervezetekkel egyezteti az európai uniós jogharmonizációs kötelezettségből fakadó változtatási javaslatokat, s konszenzusos megoldás kialakítására törekszik.

Korábban:
Sokan nem tudják majd időben meghosszabbítani a jogosítványukat, sőt el is  veszíthetik azt, miután augusztus elsejétől szigorodik a vezetői  engedélyekhez előírt egészségügyi alkalmassági vizsgálat. A Magyar  Nemzet információi szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium  fontolgatja, hogy felfüggeszti a rendelet hatálybalépését.

A napilap pénteki száma ismerteti, hogy augusztus elsejétől szigorodik a jogosítvány megszerzéséhez, illetve meghosszabbításához szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálat egy tavaszi jogszabály következtében. Az új rendelet alapján a cukorbetegeknek, az infarktuson átesetteknek és bizonyos egyéb szívbetegségben szenvedőknek, az alkoholistáknak, illetve a volt alkoholistáknak, a pszichiátriai betegeknek, vagy a mozgásszervi károsodásban szenvedőknek nem elegendő a háziorvosi vizsgálat, nekik friss szakorvosi véleményt is mellékelniük kell az igényléshez, és akkor is legfeljebb öt évre hosszabbítható meg a jogosítvány (bizonyos betegségcsoportoknál, például az epilepsziásoknál csak egy évre).

Ha valaki nem kezdi el időben az ügyintézést, akár egy-két hónapra is jogosítvány nélkül maradhat, egyes szakrendelésekre ugyanis ma négy-nyolc hét az előjegyzési idő - írja a Magyar Nemzet.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. noboldo 2010. július 30. 21:46
    „#20. Andersen :
    http://letolteskutato.hu/video/bunko-vagy-bugsy_1:50__12JHylOkgsg.html”
  • 28. Túrabakancs 2010. július 30. 15:37
    „load!
    Na akkor így már tiszta! Rendben is van. :)
    Hoppá, egy friss hír:
    .."Nem lép életbe az előző kormány által hozott rendelet, amely értelmében augusztus elsejétől szigorodott volna a vezetői engedélyekhez előírt egészségügyi alkalmassági vizsgálat. ..."
    Előző kormány által???? Erről eddig nem volt szó.
    Na puff, mit szólsz ehhez Mankapunka?”
  • 27. load 2010. július 30. 15:23
    „21. Túrabakancs
    Nem azt mondtam, hogy arra alkalmatlanoknak adjanak jogosítványt.
    Az egyenlő elbánás elve azt mondja, hogy mindenkit, minden alkalommal - korábbi diagnózisától függetlenül - egyforma szigorúsággal és alapossággal kell megvizsgálni.
    Próbáld így értelmezni a véleményemet!”
  • 26. hidas 2010. július 30. 14:14
    „Azt nem értem, hogy ehhez hogy lehet politikát bekavarni?! Ha mondjuk január 1-től is érvényben marad ez a rendelet akkor most kommunista vagy narancsos rendelet lesz? EMBEREK!!! Nem lehetne már egy kicsit elfelejteni azt a mocskos politikát?”
  • 25. Mankapunka 2010. július 30. 13:55
    „Túra

    Lehet a kis családodnak majd jobbat tennél,ha majd szabadon lehet majd kiköltözni Ausztriába,hogy ki viszed őket legalább Burgenlandba,mert ott is szép a táj.

    Annyira jó azokon a kis országutakon is teherautózni,szép lankás táj,az autósok ki tudják várni,hogy megelőzhessenek,nem szorítják le a traktoros,mert viszi haza a bálát,a búzát,mert ugye aratási időszak van.

    Néha olyan szorult szívvel hagyok ott midnent,de vigasztal,hogy másnap vissza lehet menni.
    Itt meg megölik egymást az emberek,azért a 3 perc előnyért.”
  • 24. Dörgés 2010. július 30. 13:54
    „Ja, és ha munka van nekik átlagba, azzal jönnek, hogy nem csinálhatnak ilyent és orvosi papírúk is, van róla. Igaz, kocsihoz nem kell papír, benzinnel megy...”
  • 23. Mankapunka 2010. július 30. 13:51
    „Hagyjad Túra!!!!!! Néha úgy érzem tök mindegy bármit is tenni,mert a többségnek még mindig ez a "kommunista" felfogása van. Nem lehet fejleszteni a dolgokat,mert ő le van ragadva,hogy csak fekete-fehér TV volt,meg 1 évet kellett várnia a zsigulijára.

    Én már feldadtam fiatalként,hogy valamit is tegyek a közösségért. Tudod,mennyit kötekednek azok az emberek,a panelben,akik most költöztek ide????

    Nekik semmi nem jó,"szúrkálja hátba a másikat",azt nézi kinek milye van,a pénztárcájában túrkál.

    Én már direkt szivattam az ilyen lakókat,hogy mindig más autóval mentem haza,hogy hergeljem,meg megkérdezze,ez az autó honann van. Volt mikor már direkt a 7,5 tonnás kocsival mentem a ház elé,hogy kötekedhessen.

    Végre lenne valami,amivel ki lehetne szűrni az alkalmatlanokat,és akkor jön a szöveg,hogy a hála pénz,meg a korrupció.
    Igen,ilyen hozzáállással így is marad minden.”
  • 22. Dörgés 2010. július 30. 13:50
    „És a ,,C"-k is végig játsszák mindezt? Mert még oktató adóban sem láttam egyetlen egy ,,C"-s!!!!!!!!!!!!”
  • 21. Túrabakancs 2010. július 30. 13:35
    „load!
    Az én kocsimnak 10-évvel ezelőtt egy epilepsziás hölgy vezető ütközött
    neki, aki persze hogy pont akkor kezdett el görcsölni, amikor az útkeresz-
    teződéshez ért. Szerencsére nem lett komolyabb baj, szánalomból még
    rendőrt sem hívtam! Ott kezdett el térdrerogyva könyörögni, hogy ne
    hívjam a hatóságot, mert neki csak ez az egy lehetősége van kertbe
    menni. És ha emiatt meghal valaki akkor is az egyenlő bánásmóddal
    fosz nekem jönni? Az ártatlan emberek érdekét kellene védeni, nem
    azokét, akik a többieknek bárminemű problémát okoznak.
    Mankapunka! Na ja.”
  • 20. Andersen 2010. július 30. 13:23
    „16. noboldo
    Azért a 39.300 mellé nyugodtan tegyük oda még a 6 borítékot, ennyit már" kiharcolt" magának az orvostársadalom (tisztelet a kivételeknek, akik a szabályt erősítik)..és persze a gazdagabbja, bármi baja is van a valóságban, ugyanúgy jogsit kap továbbra is- ergo nem szűnik meg semmiféle közúti veszély.A szegényebb rétegnek meg már nemcsak kocsira a hálapénzre sem futja.Rúgjunk még egyet a földön levőbe.”
  • 19. noboldo 2010. július 30. 13:23
    „http://mno.hu/portal/727859”
  • 18. load 2010. július 30. 12:56
    „2. Túrabakancs
    "Neked mi a gondod a szigorítással?"
    Sérti az egyenlő bánásmód elvét.
    Legfeljebb majd ezt is kibuherálják az Alkotmányból.”
  • 17. Mankapunka 2010. július 30. 12:44
    „Eddig is 5 évre kaptuk,akik dolgozni akartak.

    Túra Végre lehet nem kell majd pár egyénnel összefutnunk az utcán,mert kiszórják majd legalább.

    omm Akkor neked még szerencséd volt,én jöttem az IBIS előtt és mentem a Révai utca felé,az öreg meg a feleségével jött fel az aluljáróból,és a stop tábla ellenére ugyanazzal a tempóval ment is be a házak közé.

    Szerencséje volt az öregnek,hogy jó kedvem volt,mert lehet eldobtam volna a kocsi kulcsát a bokorba.”
  • 16. noboldo 2010. július 30. 10:49
    „Azt hiszem nem értitek:

    Egy-két apró szemelvény a joxabályból:

    gerinc nyaki szakaszának mozgását annyira, hogy a hátratekintés bármely irányban elfordulva a szükséges mértékben nem kivitelezhető, /EZ MIT JELENT? Mi a szüxéges?/
    a) súlyos szívritmuszavarban szenvedők esetében vagy b) nyugalmi állapotban vagy érzelmi hatásra bekövetkező angina pectoris /EMMEGMI?/ esetén. a) szívritmus-szabályozó készülékkel élő vagy b) szívinfarktuson átesett /A FELNŐTT LAKOSSÁG > 10 %-a/
    5.2.3. Olyan kérelmező részére, aki tablettás vagy inzulinkezelés (az 5. pont alkalmazásában a továbbiakban együtt gyógyszeres kezelés) alatt áll, az egészségi alkalmasság csak szakorvosi vélemény ismeretében állapítható meg.
    c) az inzulinkezelésre szoruló kérelmező rendszeresen - legalább naponta kétszer vagy a vezetést közvetlenül megelőzően - végzett vércukorszint-méréssel megfelelően kontrollálja állapotát
    />5 % CUKORBETEG/
    6.1.3. A központi vagy környéki idegrendszer valamilyen megbetegedéséből eredő bénulás, vagy myopathiás betegség esetén az egészségi alkalmasság neurológus szakorvosi vélemény ismeretében állapítható meg /MI LEGYEN A PORCKORONG-SÉRVESEKKEL RENGETEG VAN/
    6.1.5. Egyszer vagy többször lezajlott epilepsziás rohamot követően az egészségi alkalmasság csak neurológus szakorvosi vélemény ismeretében állapítható meg, a következő feltételek együttes fennállása esetén:
    .1.2. Lezajlott (gyógyult) paranoid kórkép, skizofréniásnak kórismézett betegség utáni állapot, valamint psychosis maniaco-depressiva esetén egy éves tünetmentesség után az egészségi alkalmasság pszichiáter szakorvos véleményének ismeretében állapítható meg, ha a szakorvosi vizsgálat nem állapít meg maradványtüneteket.
    8.1.1. Egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani, ha a kérelmező alkoholfüggőségben szenved. /AZ ORSZÁG 1/4-e- AKKOR IS! HA TISZTA FEJJEL ÜL AUTÓBA/
    8.1.2. Azon kérelmező számára, aki korábban alkoholfüggőségben szenvedett, egészségi alkalmasság addiktológus vagy pszichiáter szakorvosi vélemény ismeretében állapítható meg.
    9.1.3. A 9.2.1. pontban foglaltakat megfelelően alkalmazni kell minden olyan egyéb gyógyszerre, illetve gyógyszer-kombinációra, amely káros befolyást gyakorol a járművezetői képességre./A FELNŐTT LAKOSSÁG KB 30%-40 %-a/
    aki súlyos veseelégtelenségben szenved, egészségi alkalmasság csak belgyógyász vagy nefrológus szakorvosi vélemény ismeretében állapítható mg
    (3) Ha az orvos a közúti járművezeténél olyan betegséget vagy állapotot észlel, vagy ha a részére olyan gyógyszert rendel, amelynek hatása vagy mellékhatása a biztonságos közúti járművezetést átmenetileg veszélyezteti és annak bejelentése nem kötelező, köteles felhívni a közúti járművezető figyelmét arra, hogy állapotának javulásáig közúti járművet ne vezessen. /EZ LEFORDÍTVA AZT JELENTI, HOGY MINDEN ORVOS, AZ ÁLTALA ISMERT-ELLÁTOTT BETEGEK30-50%-ÁNÁL KÖTELEZŐEN EL KELL, HOGY INDÍTSA A RENDKÍVÜLI FELÜLVIZSGÁLATOT.
    Mennyi az előjegyzés a kardiológiára? a neurológiára? a psichiátriára? a diabetológiára?
    És mennyi lesz, ha ez a tömeg rázúdul?

    +FINOMSÁG:

    A JOGOSÍTVÁNNYAL KAPCSOLATOS SZAKÉRTÉSEKET A TB NEM TÁMOGATJA/ TÖRVÉNY SZERINT NEM IS TÁMOGATHATJA/ MAGYARUL: MINDEN KIEGÉSZÍTŐ SZAKVIZSGÁLAT 6550 HUF ÁFÁS SZLA ELLENÉBEN.

    Pl 1db 40 alatti ffi, B kat jogsi, magas vérnyomás, 1x mellkasi fájdalommal látta az ügyelet, + papírja van róla, hogy a búcsúban 10 éve annyit ivott,+ a stroboszkóp miatt alkalmi epilepsziás rohama volt, 120 kiló 7-es cukorral:
    kardiologia+ neurologia+psichiátria+diabetológia+szemészet+ háziorvosi papírocska:
    6 x 6550HUF=39.300 ehhez jön még az okmányiroda.

    Most kéretik vigyorogni, meg tapsikolni!
    Ez egy nagy rakás sz@r, egyetlen célja a <moderálva> zavarkeltés, polgár-eü viszony további aláaknázása, egy bukott eü vezetés aljadék taposóaknája.
    Okosok: ezen nem az eü fog keresni, hanem az ügyvédsereglet.
    Ráadásul, ha hihetek a hozzáértőknek: az országok döntő többségében nincs is rendszeres eü felülvizsgálat...”
  • 15. sont 2010. július 30. 10:35
    „janika Vörösbort ittam az este angyalom......szeretem a....... :-))))) Bocs...”
  • 14. nbari 2010. július 30. 10:31
    „tosa2
    mondjuk akinek pont mostanában jár le...
    pl a diabétesznél legalább 2 hét a várakozási idő!”
  • 13. tosa2 2010. július 30. 10:12
    „Hogyan készült volna fel ? Meg nem történté teszi az infarktust, a cukorbetegséget, vagy
    a mozgáskorlátozott újra tudna futni ?”
  • 12. sRacz 2010. július 30. 09:56
    „Nagyon helyes!
    Csak azt nem tudom, hogy ezt nem lehetett volna 1-2 hónappal korábban közölni, hogy felkészüljenek rá azok akiket érint?”
  • 11. nbari 2010. július 30. 09:52
    „A cigányokat perse ez sem érinti...”
  • 10. Patriot 2010. július 30. 09:51
    „janika, mit ittál?”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamion és vitorlázó repülőgép ütközött - fotókkal!

Életveszélyesen megsérült annak a kamionnak a vezetője, amely egy leszálló vitorlázó repülőgéppel… Tovább olvasom