Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 2°C | 8°C Még több cikk.

Nem használják fel a magyar fiatalok az uniós támogatásokat

Nem elég élelmesek a magyar fiatalok, hiszen évek óta nem tudják fölhasználni az Európai Unió által hazánknak az ifjúsági csereprogramokra fölkínált forrásait. Ez egy győri tanácskozáson hangzott el, amelyen az unió Ifjúság 2000-2006 programjáról esett szó.
Az unió egyik ifjúsági programja az iskolán kívüli nevelési projektek, például cserekapcsolatok kialakítását támogatja kiemelten a határ menti együttműködéseket. A győri találkozón példákat hallhattunk e források felhasználásáról.

A szombathelyi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda három nyertes projektjét mutatta be a szervezet munkatársa, Borsos László. Ők olaszokkal, szlovén fiatalokkal beszélték meg így a világ dolgait.

- Rasszizmus, az ifjúsági szabadidő, sport, média - hogy ezeket egymással megbeszéljük, különböző world shopokat csináljanak együtt és a saját tapasztalataikon keresztül tudják újra végig gondolni azt, hogy milyen képük volt a világról. Eközben megismerkedhetnek más kultúrákkal - mondta Borsos László.

A gond az, hogy ezekből a két-három ezer eurós programokból kevés van és a Magyarországnak évről évre biztosított 51 600 eurós keret az elmúlt öt évben egyszer sem fogyott el - mondta a Mobilitás képzési és kutatási koordinátora, Takács Katalin.

Az idei összegből például még csaknem 40 ezer euró megvan és ezt is vissza kell majd küldenünk Brüsszelbe. A régióban tartott eszmecserével éppen ez a céljuk - mondta -, hogy legalább az utolsó évben sikerüljön felhasználnunk ezt a pénzt, hiszen 2007-től megszűnik ez a régi és új uniós országokra kitalált pályázati keret.

Krónika hírszolgálat

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A karrier titka

Amerikai pénzügyi szakemberek kimutatták, hogy mit nyer a munkaerő, ha szép. És mit veszít, ha kövér… Tovább olvasom