Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Nem érdemes felújítani a parkolót?

Inkább bosszúságot, mintsem parkolási lehetőséget jelent a győri vidéki buszpályaudvar siralmas állapotban lévő parkolója. A főépítész szerint már nem érdemes felújítani, hiszen a pályaudvart terveik szerint átalakítják.
Tízcentis betonpadka, mélységes kátyúk, és a biztonságos manőverezéshez minimálisan sem elegendő tér fogadja a vidéki buszpályaudvarra autóval érkezőket. A parkoló szinte állandóan tele van, még arra sincs hely, hogy valaki tíz percig várakozzon busszal érkező rokonára. Ha netán mégis lenne, sok autós kocsiját féltve nem hajt be a balesetveszélyes állapotú területre, és sokan inkább – nem riadva vissza a megállást tiltó táblától sem – a Zrínyi utca pályaudvar melletti szakaszán parkolnak vagy várakoznak. Amivel sokszor a buszközlekedést nehezítik: két szembetalálkozó busz már nem fér el egymás mellett a tilosban várakozó autóktól. (Szomorú, de mindig van ilyen, nem is egy...)

Távolabb sincs hely

A parkoló kérdése vissza-visszatérő téma a Kisalföldben, igaz, évek óta nem történik semmi. Többek között azért, mert az önkormányzati tulajdonban lévő terület hivatalosan nem minősül parkolónak, hanem az Inszol kezelésében álló, Zrínyi utca 1., 3., 5., 7. szám alatti lerobbant házakhoz tartozik, s csak a „szokásjog” miatt alakult várakozóhellyé. Ez esetben viszont felmerül a kérdés, hogy lehet, hogy egy ekkora buszpályaudvarnak nincs egyetlen kialakított megállóhelye sem...

Legalább 26 kellene

A parkoló ügyét a Kisalföld korábbi megkeresésére ide-oda tologatták az illetékesek: a Kisalföld Volán hárított, mondván, a zsebkendőnyi terület nem hozzájuk tartozik, az önkormányzat akkori, közlekedésért felelős alpolgármestere, Eredics Imre szerint pedig így is lehet kulturáltan parkolni, legfeljebb pár percet gyalogol az ember. (Megnéztük: napközben a környékbeli utcák is tele vannak, a Zrínyi utcán tiltott a parkolás, s még a Babits Mihály utcában sincs szabad parkolóhely...)
Pócza Mihály, a Kisalföld Volán vezérigazgatója szerint arra vonatkozóan nincs szabályozás, hogy kötelezően parkolót kellene építeni a pályaudvarhoz, de elismerte, hogy szükség lenne rá, hiszen a „vidékiben” naponta 30–40 ezer ember fordul meg. Igaz, nagy részük napi ingázásra veszi igénybe a buszokat, a szükséges parkolóhelyek kiszámításához a valóban távolsági, azaz a megyét elhagyó és a nemzetközi járatokon utazók számát venné alapul az igazgató, ami az összes utasszám körülbelül tizede. Az országos építési szabályzat egyébként – amely a győri pályaudvar építésekor még nem volt érvényben – meghatároz bizonyos számú kötelező parkolóhelyet új pályaudvar építésekor, nem a forgalom, hanem a település lakóinak száma alapján. Eszerint egy Győr nagyságú város buszpályaudvarához 52 parkolóhelynek kell tartoznia, de mivel tömegközlekedéssel jól megközelíthető, ennek a felét állapítja meg kötelezően a jogszabály.

Megegyezésközeli állapot

Az autósok hiába reménykednek: nagyon úgy néz ki, hogy egyhamar nem lesz felújított parkolója a vidékinek, a győri főépítész szerint ugyanis hamarosan remélhetőleg átalakul a buszpályaudvar. Ez már a város korábbi elképzelései között is szerepelt: akkor tervben volt többek között, hogy a vidéki buszpályaudvar egy része a Fehérvári híd alá költözik, a legújabb tervek szerint azonban a Frigyes-laktanya fogadná be ideiglenesen a buszokat, amíg elkészül az évek óta tervezett új városközpont.
– Az új városközpont megtervezésén egy német befektető évek óta dolgozik. A tárgyalások folynak, s az ügy „megegyezésközeli állapotba” került, ami azt jelenti, hogy akár a jövő év elején elkezdődhet az átalakítás. Így érthető módon az átépítés megkezdéséig nem érdemes felújításba fogni – mondta Révi Zsolt főépítész, akitől megtudtuk: bármilyen is lesz a terület és környéke, szinte biztos, hogy a parkolási gondokat egy több száz autót befogadó mélygarázzsal oldják meg, amely kiszolgálja a busz- és vonatpályaudvarra, valamint a környéken kialakítandó létesítményekbe érkezőket is.
A témáról bővebben a Szieszta melléklet szombati számában olvashatnak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyirmóton az FTC

Ma rendezik a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek visszavágóját. A Gyirmót és az FC Sopron is egygólos… Tovább olvasom