Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Nem ebolás a Budapesten kórházba került nigériai diáklány

A teszt eredménye azt mutatta, hogy a lány súlyos maláriás, Ebolára negatív lett a vizsgálat eredménye. Még kórházban van, de néhány napon belül kiengedik.
Malária gyanújával kezelik azt a nigériai diáklányt, akit kedden vittek a budapesti Szent László Kórházba - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel.

A diáklány Nigéria Lagos tartományából érkezett szeptember 8-án, ezért az Ebola-járvánnyal összefüggő fokozott egészségügyi készültségnek megfelelő ellátásban részesült - írták.

Szlávik János infektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház osztályvezető főorvosa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a lány maláriás lett és a 21 napos lappangási időn belül érkezett Magyarországra olyan helyről, ahol Ebola-fertőzéses esetek vannak. Így - folytatta - azt az eljárásrendet kellett betartani, amely Ebola-fertőzés esetén kötelező.

Szlávik János kiemelte: a teszt eredménye azt mutatta, hogy a lány súlyos maláriás, de Ebolára negatív lett a vizsgálat eredménye. A nigériai diáklány még kórházban van, de néhány napon belül kiengedik - tette hozzá a főorvos.

A szakember elmondta azt is, hogy a két betegség kezdeti tünetei rendkívül hasonlóak, és amíg nem derül ki, milyen betegségben szenved valaki, az ellátási előírásokat be kell tartani.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két gyereket gázolt el a zebrán egy autós

A pécsi baleset során egy általános iskolás súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült. Tovább olvasom