Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 4°C | 14°C Még több cikk.

Nem bántja a szemét?

Hetek óta téma a Németországból illegálisan hazánkba szállított, több mint 5 tonna kommunális szemét. Valóban botrányos ügy. Ennek kapcsán azonban érdemes lenne körülnézni városunkban is. A kommunális hulladékot gyűjtő Komszol kft. 2006 tavaszán „megreformálta” az addig alkalmazott hulladékelszállítási rendet és az Egészségügyi Minisztérium 16/2002. (IV. 10.) számú rendeletére hivatkozva heti egy, illetve két alkalomra csökkentette a hulladékelszállítás gyakoriságát. Ez gyakorlatilag a következőt jelenti: minden 2 emeletig terjedő házban – a lakások számától függetlenül – a szállítás hetente egyszer történik, 3 emeletes és ennél magasabb házaknál hetente kétszer. Ez az „újítás” a következőket eredményezte: mivel a szolgáltató nem vette figyelembe, hogy vannak 3 emeletes házak, ahol 12 család lakik és onnan a hulladékot hetente kétszer szállítják, és vannak olyan 2 emeletes házak, ahol 28 család lakik, ahonnan a szemetet hetente egyszer szállítják el, az ilyen házakba kihelyezett kukák száma átlagosan 6, de van olyan társasház is, ahol 9 kuka van. Mit jelent ez? Nagyon egyszerűen és az egész városban jól láthatóan azt, hogy ezeknek a kukáknak az elhelyezésére nincs a házak többségének területén hely vagy helyiség. Jó példa erre a város főutcáján álló kereskedelmi és iparkamara épülete, ahol a szemetesedényeket a háznak a főútvonalra néző oldalán állították ki. Ilyen példa azonban a város számos frekventált területén található. Kérdés: miért 2006-ban ébredt rá a Komszol, hogy van egy 2002-ben hozott rendelet? Miért nem vette észre, hogy a szemetet nem az emeletek, hanem a házban élő családok termelik? Miért jelent többletköltséget, ha összegyűjti a hulladékot a szemétgyűjtő autó útvonalába eső összes háznál? Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy az autó elrobog olyan 2 emeletes házak mellett, ahol 6–8 kuka van, és hetenként egyszer ürítik, és elviszik a szemetet olyan házaktól – hetente kétszer –, ahol 2–3 kuka van. És akkor még nem beszéltünk a guberálók okozta gondokról, valamint az ügy közegészségügyi vetületéről.

Horváth Mária, Győr

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hűtlenség és a csábítás genetikája

A csábítás és a hűtlenség mindkét nem sajátja, vagyis egyformán kódolva van bennünk. A nők teste… Tovább olvasom