Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

˝Nem a buzikról fog szólni˝ - a Magyar Színházi Társaság visszautasítja Kerényi szavait

A Magyar Színházi Társaság elnöksége visszautasítja Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottnak a Belvárosi Polgári Szalonban elhangzott szavait.
A Magyar Színházi Társaság elnöksége visszautasítja Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottnak a Belvárosi Polgári Szalonban rendezett beszélgetésen elhangzott szavait.

A megnyilatkozás magánemberként is elfogadhatatlan, Kerényi Imre jelenleg azonban miniszterelnöki megbízottként engedi meg magának a tűrhetetlen hangnemet. A Színház- és Filmművészeti Egyetem lejáratása és burkolt fenyegetése, a kirekesztő szavak használata megengedhetetlen és nem maradhat válasz és következmények nélkül - olvasható a szakmai szervezet MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.



A Polgári Szalonban egy áprilisban tartott beszélgetésen, amelyen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház júliustól kinevezett vezetője is jelen volt, Kerényi Imre, a Madách Színház egykori igazgatója, jelenleg miniszterelnöki megbízott azt mondta, Vidnyánszky "meg fogja csinálni azt a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről". Kerényi Imre emellett feltett szándékának nevezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem megreformálását, amely "kis rabszolgákat képez". "Én arra gondoltam, ha alkirály lennék, úgy elvenném ennek az egyetemnek a pénzét, mint a nyavalya, és áttelepíteném egy színházhoz" - olvasható a szinhaz.hu oldalon.

A Magyar Színházi Társaság elnöksége felhívta az illetékes kormányzati szervek irányítóinak figyelmét arra, hogy Kerényi Imre ilyen megnyilvánulása "rossz fényt vet megbízóira, kárt okoz megosztott kulturális életünknek, és megcsúfolja a demokratikus Magyarország alaptörvényben rögzített értékrendjét".

Kulka János, a Nemzeti Színház társulatától az évad végén távozó színművész szerdán nyílt levélben utasította vissza Kerényi Imre szavait.

"Szégyellem, hogy Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott buzizik, és a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila ebben semmi kivetnivalót nem talál, sőt együtt aratnak göcögő tetszést nézőik körében". Kulka János kijelentette, hogy ezek után nem lép színpadra a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban.

Csütörtökön Vidnyánszky Attila közleményben fejezte ki sajnálkozását, amiért nem igazította helyre Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a teátrum korábbi műsorára tett szavait.

"Sajnálom, hogy a jelenlétemben igaztalan és bántó szavak hangoztak el a Nemzeti Színház eddigi műsoráról. Hibáztam, amikor nem igazítottam helyre ezeket a szavakat akkor, amikor kimondattak. Most megteszem. A Nemzeti vezetőjeként azon fogok dolgozni, hogy közös, valós kérdéseinkre egymást megbecsülve keressünk válaszokat" - írta a Nemzeti Színház leendő igazgatója.

Vidnyánszky Attila az RTL Klubnak az ügy kapcsán korábban elmondta, hogy Kerényi mondatával így nem értett egyet, és felháborodásának a rendezvény után hangot is adott, de hozzátette: a homoszexualitás témája olyan súllyal van jelen a Nemzeti Színházban, ami nem felel meg annak, amilyen súllyal ez a kérdés a társadalomban jelen van - írta a színház.hu.

Ascher Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora szerdán a Facebook közösségi oldalon osztotta meg gondolatait Kerényi Imre szavai kapcsán. Mint írta, Kerényi elveti a sulykot, vádjai légből kapottak, de mivel alapvetően ideológiai jellegűek, nem is kell igazak legyenek.

Olvasóink írták

71 hozzászólás
  • 71. kekec 2013. május 27. 21:11
    „69. Valaki

    A tolerancia nem jelenti bármilyen inzultus korlátlan tűrését.”
  • 70. load 2013. május 27. 10:59
    „69.Valaki
    Az intelligens ember nem kukkol peep-showban, nem csúfolódik és nem verekszik.”
  • 69. Valaki 2013. május 27. 08:36
    „Mekklód, a tolerancia nem intelligencia kérdése, mert az intelligens ember is előbb-utóbb nyakonvágja az az állandóan előtte vonagló másságot. :))
    lásd demizsony.”
  • 68. load 2013. május 27. 01:31
    „61. Legs
    " load,kekec inkább vele vitatkozzatok.Őt győzzétek meg!"
    Te nagyon elvarázsoltad magad!
    Miért kellene nekem vitatkozni, vagy meggyőzni bárkit is?
    Nem vagyok homofób, és nem érdekel mások szexuális irányultsága.
    A tahó buzizókat meg ki nem állhatom, mert a homoszexuálisok iránti tolerancia - szerintem - csak intelligencia kérdése.”
  • 67. kekec 2013. május 26. 18:43
    „66. Legs

    Mit kellene ´kitennem´ és hova? Szögezzek ide a szövegablakba egy garantáltan "normális" családból származó <moderálva>t, hogy elhidd, létezik olyan? ):O
    Kb. 10 mp-edbe kerülne, hogy a demagóg ostobaságok idehányása helyett keress magadnak *hiteles* forrásokat. A G. első két találata éppen elég lenne hozzá.
    A prosztó megjegyzésed pedig csak a - sem gondolkozásnak, sem észjárásnak nem nevezhető - ´agymenésed´ siralmas szintjét és bedrótozott egysíkúságát bizonyítja. (És ugyanolyan tipikus, mint az eddigi tudatlan lebőgéseid.) A valósághoz ennek sincs semmi köze.”
  • 66. Legs 2013. május 26. 13:15
    „63. kekec

    Eddig milyen konkrét bizonyítékot,linket,stb tettél ki a fórumra?Na isten áldjon kekeckedj mással.A kipádat meg szorítsd erősen a fejedre,ahogy látom rendesen fúj a szél odakint.:)”
  • 65. Legs 2013. május 26. 13:11
    „Jó ez a fórum.Tele van agysebészekkel,és genetikusokkal:)))”
  • 64. Legs 2013. május 26. 13:09
    „De eltértünk a témától.Ez a hír arról szól,hogy végre valaki kimondta az igazságot.A liberalisták,most hőzöngenek,de nem tudnak tenni ellene.Azt üzenem nekik Tamási Árontól:"Az igazságot is meg lehet szokni"

    Hozzáteszem,meg is kell szokniuk.Nincs más választásuk,Esetleg ahogy a Feri mondta:"Ha nem tetszik el lehet menni":))))”
  • 63. kekec 2013. május 26. 13:08
    „61. Legs 2013.05.26. 10:43

    "inkább vele vitatkozzatok"
    Miért, állít valami konkrétumot, amivel *lehetne* vitatkozni? ):O
    Én csak azt látom, hogy találgat. Ez leginkább önigazolásnak tűnik részéről (amire valójában pont az elvakult, homofób s@ggfejek miatt van szüksége).

    Egyébként hiába beszél neked (nektek) az ember, ugye? Direkt szóltam, hogy jobban gondold át a hivatkozásaid alapját, erre tessék, megint jössz egy ugyanolyan semmitmondó, ráadásul hazug marhasággal.
    Ha arra példát tudnál hozni, hogy az ilyen apa gyermekei között *szignifikánsan* nagyobb a melegek aránya, akkor kezdhetnél örülni. Csakhogy nem fogsz ilyen példát találni, mert *nincs* ilyen összefüggés.”
  • 62. Legs 2013. május 26. 13:07
    „60. Túrabakancs

    No igen Ascher..”
  • 61. Legs 2013. május 26. 10:43
    „Nos akkor load,kekec inkább vele vitatkozzatok.Őt győzzétek meg!

    Ez egy meleg fiú blogja

    http://elni-es-elni-hagyni.blog.hu/2011/04/22/mitol_lesz_valaki_meleg_a_homoszexualitas_oka

    Ő írja:"tulajdonképpen apa nélkül nőttem fel, mert ő nem viselkedett apaként sosem, ma is azt érzem hogy számomra ő egy idegen ember. És szerintem ez nem az én hibám...

    Tehát én ennek tudom be. Nem volt apai kép! Nem volt férfikép a környezetemben. Illetve nyilván pont amit a második tanulmány ír, gyermekkori környezeti hatások. Hát itt van, én ezt tudom igazolni."”
  • 60. Túrabakancs 2013. május 25. 21:35
    „Legs! /36/
    A 36-os hozzászólásodban kifejtetted a lényeget, teljesen egyetértek veled!!
    Egyébként Ascher Tamás aki bírálja Kerényit, ... szóval róla egy kis érdekesség.
    A családneve "echte" izraeli családnév, jelentése csúzli vagy fegyver. Ugye nem
    kell írnom miért áll ki Alföldi és ideológiája mellett?
    A melegek nagyon nagy számban jelennek meg különböző szakmákban:
    - színészek, énekesek
    -stylist-ok
    - ruhatervezők
    -fajvédők és egyéb jogvédő szervezet képviselőiként.
    -és egy harmadik országbeli politikai tagjaikként. /SZDSZ, LMP, DK/”
  • 59. kekec 2013. május 25. 21:25
    „56. Muaddib 2013.05.25. 20:47

    "Én azt, elméletet tartom inkább valószínűnek, hogy azok, akik a kreatívabb jobb agyféltekéjűket használják csak, például a művészek azoknál jelentősen megnő a saját nemükhöz való vonzódás.
    Végül is jól megnézve a homoszexuálisokat ebbe van valami."
    Az összefüggés valóban létezik, de úgy logikailag, mint a vizsgálatok alapján az a valószínűbb, hogy a két dolog (a művészi-kreatív és a hsz. hajlam) ugyanazoknak az agyműködési (és-vagy szerkezeti?) és hormonális jellemzőknek a függvénye.”
  • 58. load 2013. május 25. 21:14
    „57. andritz
    "load-nak a génsebészet és az asztronómia is a kisújjában van, semmi kétség.
    Vagy igen tanult, vagy igen nem"
    Erre az ostobaságra mégis mit vártál válaszként?
    Nekem sem hiányzol, így OK.”
  • 57. andritz 2013. május 25. 21:04
    „55. by load
    Ismét a lényeget ragdtad meg a hozzászólásomban!
    Nem gondolom, hogy lenne valami közös, illetve szintközeli a gondolkodásunkban, szerintem hanyagoljuk egymást.”
  • 56. Muaddib 2013. május 25. 20:47
    „40. Legs 2013.05.25. 12:10 Aki azt állítja,hogy a homoszexualitás egy genetikai betegség az téved.

    Én azt, elméletet tartom inkább valószínűnek, hogy azok, akik a kreatívabb jobb agyféltekéjűket használják csak, például a művészek azoknál jelentősen megnő a saját nemükhöz való vonzódás.
    Végül is jól megnézve a homoszexuálisokat ebbe van valami.
    Egyébként nekem velük nincs bajom, csak ne vigyék ki az utcára vagy színházba, tévébe,stb. Otthon a hálószobába felőlem mindenki azt csinál, amit akar.”
  • 55. load 2013. május 25. 20:41
    „52. andritz
    A génsebészetről egy szót sem szóltam, abban meg miért vagy annyira biztos, hogy van kisújjam?”
  • 54. load 2013. május 25. 20:36
    „46. denisz88
    "Lehet más színházat is csinálni."
    Na látod, ez a lényeg!
    Nekem ez tetszik, neked meg más.
    A vélemények különbözőségén alapul a lóverseny is. Ha mindenki egy lóra fogad, senki nem nyer.
    Alföldi rendezéseiben nem a homoszexualitás dominál, de őt kikezdeni csak ezen az alapon lehet.
    Akit zavar, ne menjen oda.
    Én sem járok vadászklubba, mert sajnálom az állatokat.
    Szerencsére még nem kell kötelezően megjelenni bizonyos helyeken, bár ahogy a dolgok haladnak, nemsokára ez is bekövetkezhet.”
  • 53. kekec 2013. május 25. 20:29
    „48. Legs 2013.05.25. 19:20
    "Bizonyítsd be,hogy a homoszexualitás genetikai hiba."
    Én? ):O
    Vannak ezzel foglalkozó kutatók. Meg is tették.

    "Pro-- és kontra ebben nincs konszenzus,te viszont tényként állítod be."
    Addig nem is lesz konszenzus, amíg ilyen rövidlátó, előítéletes és hazug brosúraszövegeket nyomhatnak emberek büntetlenül akár a parlamentben is, hogy az oktatásról ne is beszéljünk.
    A mendemondák és ósdi ´erkölcsi´ dogmák helyett valódi *vizsgálatokra* alapozott *tények* szerint VAN genetikai motiváció, méghozzá kifejezetten erős. *EZ* a lényeg.

    49. Legs 2013.05.25. 19:27

    "egypetéjű ikervizsgálatok során már kiderült, hogy ha az egyik testvér homoszexuális, akkor ötven százalék valószínűsége van annak, hogy a másik is az"
    Köszönöm, hogy - bár szándékod ellenére tetted - ilyen fényesen igazoltad az állításaimat.
    Ad 1. Nem rokonok esetében ez a valószínűség ugyanis mindössze kb. 4 (azaz négy) százalék! A napnál világosabb tehát, hogy a hajlam igenis genetikai eredetű.
    Ad 2. Ebből a napnál világosabb az is, hogy - a hozzád hasonló(an) baromságokat terjesztőkre felettébb jellemző módon - fogalmad sincs, mit jelentenek a cikkekben leírtak, képtelenek vagytok az azokban foglaltakat megérteni, és sokszor a valódi tartalmukkal szögesen ellenkező, teljesen alaptalan ´következtetést´ tudtok levonni belőlük.

    "Vagyis nem lesz feltétlenül mindenki az."
    Ne zavarjon, hogy ezt nem is mondtam, elvégre épp az előbb tisztáztuk, hogy a legegyszerűbb kijelentések értelmezése is problémát okoz.

    "No de hagyjuk.Veled vitatkozni ?Reménytelen."
    Az. A tényekkel ugyanis *nem lehet* vitatkozni..”
  • 52. andritz 2013. május 25. 20:20
    „load-nak a génsebészet és az asztronómia is a kisújjában van, semmi kétség.
    Vagy igen tanult, vagy igen nem”
71 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝A haveroknál minden dohány˝ - a 6-os villamoson tüntetett a DK

A fővárosi 6-os villamoson tüntetett a dohányárusítási jogok elosztása ellen a Demokratikus… Tovább olvasom