Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Nehéz, de mennyibe kerül az iskolatáska?

Már csak tíz napig pihenhetnek a diákok és véget ér a közel két és fél hónapos nyári vakáció, az országos tanévnyitót idén augusztus 28-án a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton tartják, ahol újrakezdődik a tanítás egy kisiskolában.
A tanévkezdés idén is több tízezer forintba kerülhet a családoknak, változás ugyanakkor, hogy az ingyenes tankönyvellátásra jogosult tanulók után igényelhető normatív támogatás az előző évi 10 ezer forintról 12 ezer forintra emelkedett.

Az oktatási államtitkárság becsült adatai szerint mintegy 1 millió 300 ezer gyermek kezdi meg az iskolát, a főállású pedagógusok száma csaknem 2.200-zal lehet kevesebb. Az MTI kérdésére az oktatási államtitkárság azt közölte, hogy becslésük szerint általános iskolában 749 ezren, gimnáziumokban 191.900-an, szakközépiskolában 232.800-an, speciális szakiskolában 9.600-an, szakiskolában 125.400-an tanulnak majd. Óvodákba 340.200 gyermek jár majd. Általános iskolában 98.700, szakiskolában 34 ezer, speciális szakiskolában 2.700, gimnáziumokban 40.200, szakközépiskolákban 43.800 elsős lesz várhatóan.

Az államtitkárság becsült adatai szerint a főállású pedagógusok száma 2.177-tel lehet kevesebb az előző tanévhez képest, általános iskolákban 73.565-ről 72.800-ra, szakiskolákban 9.314-ről 9.000-re, speciális szakiskolákban 1.518-ról, 1.500-ra, gimnáziumokban 18.292-ről 17.700-ra, szakközépiskolákban 19.829-ről 19.200-ra csökken a számuk. Pontos adatok október 15. után várhatók.

Az államtitkárság az intézmények átszervezése és egyházi fenntartásba kerülése kapcsán arról tájékoztatott, hogy a tanév végén a nyilvántartott - működéshez szükséges - OM-azonosítók száma 5.581, július 26-án 5.578 volt. A 2010/2011-es tanévben 365 közoktatási feladatot ellátó intézményt tartott fenn egyházi jogi személy, míg július 26-án az intézmények száma 366 volt.

A Magyar Államkincstár kérésükre azt közölte, hogy eddig 13 költségvetési szerv megszűnésekor jelezték az alapítók, hogy a megszűnt intézmény feladatait a 2011/2012-es tanévtől egyházi jogi személy látja el, további 11 kérelem pedig feldolgozás alatt áll. Az iskolakezdés az idén is jelentős anyagi terheket ró a szülőkre.

Az államtitkárság becslése szerint az első évfolyamos tanulók tankönyvcsomagjának átlagára 6.482 forint, a másodikosoké 7.430 forint, a harmadikosoké 7.169 forint, a negyedikeseké 6431 forint. Felső tagozaton ötödik évfolyamon a tankönyvekért átlagosan 6.550 forintot, hatodikban 7.285 forintot, hetedikben 11.110 forintot, nyolcadikban 10.840 forintot kell fizetni. A legolcsóbb kiadvány a tankönyvjegyzékben 111 forint, a legdrágább közismeretei tankönyv 3.280 forint, a legdrágább nemzetiségi tankönyv 25 ezer forint, a legdrágább szakképzési tankönyv 8.300 forint. A hivatalos tankönyvjegyzékben 4.652 kiadvány szerepel.

A tanulók szüleit tájékoztatni kell az adott osztályban használni szándékozott tankönyvek össztömegéről. Az 1-4. évfolyamokra beiratkozott tanulók heti órarendjét úgy kell kialakítani, hogy az egyes tanítási napokon használt tankönyvek tömege a három kilogrammot ne haladhassa meg. A szülői szervezet az 1-4. évfolyamokra beiratkozott tanulók heti órarendjének összeállításánál - a tankönyvek grammban kifejezett tömegére tekintettel - egyetértési joggal rendelkezik.

Az MTI kérésére egy fővárosi papírkereskedésben összeállított adatok szerint a legolcsóbb iskolatáska 10.990, a legdrágább 29.990 forintba kerül. Kisméretű tolltartó kapható 700 és 1890 forintért, felszerelve a legolcsóbb 2500, a legdrágább 4500 forint. Golyóstoll van 50, de 4560 forintért is, míg körzőből a legolcsóbb 430, a legdrágább készletben 13.390 forint. Hatdarabos filctollkészlet 260 forinttól 1.260 forintig vásárolható, a színesceruza-készlet ára 290 és 5.500 forint között mozog. A 12 darabos vízfesték ára 580 forinttól 2.620 forintig, a zsírkrétáé 260 forinttól 1.850 forintig terjed. A színes tempera ára 1.970 forint, míg az ecsetkészlet 510 forint. Egyszerű füzetet lehet kapni 60 forintért, spirálfüzetet 300 forintért. A tízdarabos iskolai rajzlap 60 forintba, az írólap 150 forintba kerül. A tisztasági csomag ára 630 forint, a tornazsáké 1.560 forinttól 3.650 forintig terjed.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete ugyanakkor felhívta a szülők figyelmét, hogy az adott tantárgy oktatásához szükséges taneszközök és felszerelések listája, az iskola helyi tantervében van rögzítve, tehát csak az itt meghatározott dolgokat követelheti meg az intézmény. Számításaik szerint némi körültekintéssel az általános iskola első évfolyamán ki lehet jönni a tankönyvekkel együtt 10-20 ezer forintból, de lehet 30-50 ezer forint is a szülői kiadás.

Változás idén, hogy az ingyenes tankönyvellátásra jogosult tanulók után igényelhető normatív támogatás az előző évi 10 ezer forintról 12 ezer forintra emelkedett. Megszűnt viszont a minden tanuló után a fenntartók által igényelhető ezer forintos általános, állami hozzájárulás.

Az iskolakezdési támogatást a közoktatásban részt vevő gyermek után családi pótlékra jogosult szülő vagy gyám, illetve az előbbiekkel közös háztartásban élő házastárs veheti igénybe minden jogosultsági évben egy alkalommal, ha az őt foglalkoztató munkáltató lehetővé teszi. A támogatás a tanévkezdettől számított 60 napon belül használható fel kizárólag tankönyv, egyéb taneszköz vagy ruházat vásárlására (vagy célhoz kötött felhasználású utalvány formájában, vagy a megfelelő számlák bemutatása alapján pénzbeli megtérítéssel).

Idei változás, hogy a szülő vagy házastárs mellett már a gyermek gyámja, illetve annak házastársa is igénybe veheti a támogatást.

Olvasóink írták

  • 18. tricse 2011. augusztus 22. 20:39
    „Vannak problémák ebben az országban amit lehetetlen megoldani és vannak amiket nehéz! A tankönyvkérdésre közgazdasági diploma nélkül,józan paraszti ésszel is van megoldás! Vajon kinek,kiknek az érdeke,hogy egyre romlik a helyzet?”
  • 17. kukori 2011. augusztus 22. 14:19
    „Az 5. osztályt kezdi a gyerekem szeptemberben!15 300Ft a tankönyvcsomag!Ez az átlagosnak is több mint a duplája?!
    Miért kedves igazgató úr?!Nem lehet másból tanítani csak Apácai-s könyvből?!De ha kitartanának egy tanévig nem is lenne olyan bosszantó a dolog,de van olyan tankönyv ami az első félév végéig sem bírja ki!!!”
  • 16. Goldmund 2011. augusztus 22. 10:05
    „Iskolatáska:
    Még sok évvel ezelőtt (talán 2002 körül) ugyanígy augusztusban egy tanév előtti nagy iskolatáska akciót megláttam. A sulin ugyan már rég túl voltam, de vettem egy hátizsákot kiránduláshoz, biciklizéshez. Került vagy 2500 Ft-ba. Azóta is használom, rengetegszer volt "csurig" pakolva (alig tudtam a cipzárt behúzni). Idén először kellett megvarrni rajta valamit. Szóval meg lehet oldani olcsón és hosszú időre, ha valaki nem a pénzt akarja szórni.

    Könyvek, tanszerek: nem vagyok képes megérteni, miért nem jó EGYFAJTA biológiakönyv, földrajzkönyv, olvasókönyv stb. Legalább általános iskolában, ahol ELVILEG ugyanazt tanulják a diákok. Illetve gimáziumokban, ahol az adott tárgyban nincs speciális tanterv.
    Ahogy tricse is írta, teljesen normális lenne, hogy a testvérek egymástól örököljék a könyveket. Akkor lenne motiváció is, hogy vigyázzanak rá (ill. a szülők erre intenék a gyereküket). És betiltanám a "munkafüzeteket, munkatankönyveket". Legyen a feladat a könyvben és írja/rajzolja le a megoldást a füzetbe. Szerintem a munkfüzetek, munkatankönyvek csak arra jók, hogy tele legyenek írva és más már ne használhassa, kénytelen legyen a szülő újat venni.
    Ez esetben pedig nem is kéne ingyen tankönyv a háromgyerekeseknek (hacsak nem hármasikrek), mivel ők is csak egyszer kéne, hogy megvegyék azt a könyvet.
    Ja, és alsó tagozatban haza se kéne vinni a könyvet, füzetet. Kisgyereknek ne legyen házi feladat meg tanulni való! Tanítsák meg órán, ami fontos.

    Én azt látom, egyre több könyvet, füzetet visznek a gyerekek iskolába, egyre több órájuk van és egyre kevesebb a tudásuk az iskola befejezése után. Valamit nagyon eltoltak itt az oktatásban...”
  • 15. nagy_greg 2011. augusztus 22. 09:28
    „Mi????? A Tescóban kapható a legjobb utazó hátizsák 999ft.-ért (1000 Forint!!!) Kensington márka, ezüst színű.... csak keresni kell. Pont jó "iskola" táskának.”
  • 14. kisember1 2011. augusztus 22. 08:05
    „Mi háromgyerekesek vagyunk és jogosultak az ingyenességre. Az, hogy jogosult valaki, nem jelenti azt, hogy nem fizethetem ki, ha ki tudom. Azaz, vissza is utasíthatják a támogatást a jómódúak, más kérdés, hogy megteszik -e.
    Ha nem tudod kifizetni nem rászorulóként, be kell menni az Önkormányzathoz, iskolához, segítséget kérni, nem szégyen.

    Mi boldogan neveljük a hármat, nem gazdagságban, inkább átlag vagy talán átlag alatt anyagilag, viszont sosem állunk sorba segélyért.
    Sajnos alapban ellenséges a társadalom a nagycsaláddal. Mi büszkék vagyunk rá.

    Vagy azt mondják, hogy utálják a nagycsaládot, mert jómódúak, vagy azt, hogy putrisak. A lényeg, hogy valahova besorolnak és ferde szemmel néznek.
    Ha véletlenül se gazdag, se putris vagy, akkor is beskatulyáz a társadalom valahova kényszeresen.

    Gyerekenként egyébként így is 40 000 Ft körül volt az iskolára való bevásárlás, és még nincs vége...

    Iskolatáskát 500 Ft illetve 2000 Ft -ért vettünk,de 19 és 27 000 Ft osat, használtan, szép állapotban a netről és már májusban. A tanszereket egész éveben vettük, minden hónapban valamit, hogy ne kelljen eladósodni miatta.”
  • 13. meteor* 2011. augusztus 22. 01:14
    „Angliaban bezzeg semmilyen konyvet nem kell iskolaba vinni a gyerekeknek, mert az iskolaban hagyjak iskolaido utan! Bezzeg ott a mai napig van iskolai egyenruha, igy nem lehet konnyen kiszurni a szegenyebb haterrel rendelkezo diakokat. Az iskolaban automatikusan egyutt tanulnak a diakok vallasuk vagy allampolgarsaguk ellenere, amivel mar kisgyerek koruk ota fogekonyabbak lesznek egymas elfogadasara. Az alapiskolat az allam tamogatja, es az evi koltseg sem veszes. Bezzeg Magyarorszagon...”
  • 12. vanessa 2011. augusztus 21. 23:22
    „Hóvirág ezek szerint Őn sem szorulna rá de elfogadja!ez az irigység, nem az hogy ahogy irták itt egyesek ,hogy boldog boldogtalannak osztják, ja mert bejelenti magát minimálbérre de közben több millás autoval jár és azzal viszi a csemetéit az iskolába”
  • 11. vanessa 2011. augusztus 21. 23:18
    „Jó estét!Kedves Hóvirág!itt nem az irigységről vanm szó, hanem arrol , hogy olyanok kapják meg az ingyentankönyvet akik nem lennének rászorulva, ha 21 millios kocsit megtudja venni ,akkor már nem igényeljen ingyenességet, ismerek olyant aki egyedül neveli a 2 gyerekét, még sem kapja meg, még autoja sincs, hallottam egy ovonőtől hogy sokszor olyanok akptak ingyenes étkezteést az ovodában akik nem is lettek volna rászorulva, mert 3 gyerek volt, de mercivel vitték az ovodába, de amikor vajskenyér volt a gyerek eldobta, hogy ez nem kaja,erről ennyit, az irigység máshol kezdödöik, csak az igazságtalanság fáj, mert van képük elfogadni ha nem is szorulnak,Nem mehet mindenki külföldre dolgozni,”
  • 10. hóvirág12 2011. augusztus 21. 19:58
    „Kedves halloween!

    Nem értlek félre. Te bizony irigyled a 3-gyerekesektől az ingyen könyvet.
    A 3 gyerek, 3 gyerek. Akkor is, ha Borsod megyei nemzetiségi szülei vannak. És akkor is, ha palotában lakó soproniak. És ha egyszer az egyik 3-gyerekesnek jár, akkor a másiknak is járjon.
    Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy jobb állást keressen! Ha kevesled a 80-100 ezres fizetésed, elmehetsz nyugodtan Ausztriába segédmunkásnak minimum a duplájáért, plusz az ottani családi pótlékért. Vagy ha van olyan szakképzettséged ithon is simán kereshetsz többszázezer Ft-ot, kint meg sokezer eurót (bár ehhez jó szakma kell.... vagy kiváló mesterembernek kell lenni, vagy orvosnak, ügyvédnek, mérnöknek, programozónak....)

    Itt mindig mindenki csak sír és irigykedik. De tenni nem tesz senki.
    Én bizony nem szívelem a baloldali pártokat és politikusokat, de abban bizony igaza volt a "vezérüknek", hogy akinek nem tetszik a rendszer elmehet...
    Bár én ezt kiegészíteném azzal, hogy akinek nem tetszik a rendszer, TEGYEN ellene!
    Jelöltesse magát képviselőnek, és egy fantasztikusan jól kidolgozott, átgondolt, igazságos és megvalósítható programmal érje el, hogy megválasszák a körzetében!
    Aztán érje el, hogy magasabb szintre kerülhessen! Olyanra, ahol valóban van döntéshozói hatalom a kezében. És utána hozzon mindenki számára igazságos törvényeket, jogszabályokat stb.!

    De hogy csak résztvegyen az össznépi "szidjunkvalakitakitéppokolnilehetaminyomorunkért"-sírásban vegyen részt? Na, az ilyen embert semmibe se veszem!

    Nem sírni kell, hanem TENNI!”
  • 9. tricse 2011. augusztus 21. 17:44
    „De ami a legfelháborítóbb az egészben,hogy a nagyobbik gyerekem most végzett,én 5 éven keresztül fizettem huzósabbnál huzósabb összegeket a tankönyveiért egy másik középiskolában és eltettük őket,de összesen 4 könyv volt kompatibilis basszus! Gondolom a tananyag persze ugyanaz benne csak pepitában!
    Éveken keresztül figyelhettem az augusztus végi idegösszeroppanással,hogy milyen csillivilli kocsikkal jönnek a jólöltözött szülőtársak az ingyenkönyvekért! Elegem lett!”
  • 8. tricse 2011. augusztus 21. 17:36
    „Itt van előttem a tankönyvlista,győri középiskola 9.osztály :43695 azaz negyvenháromezerhatszázkilencvenöt Forint!
    És akkor még se füzetek,se írószer,se táska,se tornacucc,se ünneplő ruha,se stb.
    Vessetek meg,de amikor megláttam elrohantam az önkormányzathoz,mert én ezt soha a büdös életben nem tudom az egy fizetésünkből kispórolni!”
  • 7. halloween 2011. augusztus 21. 13:19
    „Kedves Hóvirág!
    Félreértettél?
    Nem irigykedek. A sors úgy hozta, hogy csak egy gyermekem lehet. És nem azzal van baj, hogy kapnak támogatást, hanem hogy minden 3 vagy több gyerekes, ahogyan Csetneky is írta. Nem számít, hogy rászorul-e vagy sem.
    Egy gyerek nem gyerek, ha a támogatást nézzük. Mellesleg mindenki magának szüljön/nemzzen, amennyit fel tud nevelni, ne az államnak. A bőrszínem fehér, így hát szerintem reálisan gondolom, hogy magam kell felneveljem a gyerekem - munkából, nem segélyből. Irigykedés nélkül.

    Csetneky: ugyanazt mondjuk, nem értettük félre egymást. Véleményem a tiéddel egyezik.
    Szép napot mindenkinek!”
  • 6. Csetneky 2011. augusztus 21. 13:03
    „2, halloween

    Szerintem valamit félreérthettél, én egyáltalán nem akarok ingyen tankönyvet, éppen azt tartom nevetségesnek és egyben siralmasnak, hogy boldog-boldogtalannak osztogatják a mi adónkból, pedig egy részük egyáltalán nem szorul rá. Sőt.”
  • 5. zsi-ci 2011. augusztus 21. 11:59
    „Szerintem augusztus hónapban ne fizessenek családi pótlékot az iskolás kórú gyermekek után. És ,akkor minden gyerek kapjon új tankönyvet,füzetet,ceruzát ingyen egyformát. Mást meg ne lehessen bevinni a suliba. El lehetne kerülni a gyerekek között a versenyt ,hogy kinek van drágább holmija. Meg nem lenne vita,hogy ki mit kap ingyen ki nem.”
  • 4. hóvirág12 2011. augusztus 21. 11:38
    „Kedves halloween!

    Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy 3 gyermeket szüljön/nemzzen!
    Nosza rajta!

    Jaaa, hogy rengeteg munka, odaadás meg pénz kell hozzá, ha normálisan akarod felnevelni? Akkor meg ne tessék irigykedni, ha "ingyen" kapnak valamit.
    Csak hogy tudd, kolléganőm 3. gyereke nemzetiségi gimibe jár - és a többtízezres tankönyvcsomagból ő is a csak a normatívának megfelelő 10 ( most 12) ezer Ft-ot kapja kedvezménynek.
    Gondolom, sima gimiben se lehet másként.....”
  • 3. Láng_Vince 2011. augusztus 21. 10:38
    „Hol volt ez a 3 kilós határ, amikor én voltam elsős? Csak a könyvek+táska volt 4-5 kg, ehhez jött még a kaja és az innivaló. Egy szakközépiskolát kezdő gyerek könyveinek az ára majdnem 30 ezer (!) forint. Ennek felét egész évben alig használják, de mindig el kell vinni, mert "hátha kell". Ezen nem lehet változtatni? Van itthon olyan könyvem, amit elsőbe megvetettek és érettséginél se használtuk, mert addigra jött az újabb.”
  • 2. halloween 2011. augusztus 21. 09:30
    „Egyedülálló szülő minimálbérből nem kap támogatást. Mert hozzá jön a családi pótlék, gyerektartás összege. De ha még bele is férne a jövedelem a támogatható körbe, bukta: van saját tulajdonú lakás, tehát vagyon.Bőrszín: fehér... Három gyerekkel meg tök mindegy, mennyit keres a család és milyen vagyona van. Mellesleg ezeket a tankönyv árakat nem tudom, honnét vették. Tavaly 4. osztályban 15800 volt, most 18000 fölött lesz. Plusz a füzetek, táska, stb.
    Csetnekynek: ne akarj ingyen tankönyvet, inkább gazdálkodd ki a fizetőst, az legalább új, nem "saláta", ami tele van cirkálva. Szerintem a gyerek lelki világának sem tesz igazán jót, ha mindenben a mástól levetettet kapja.. Persze ez csak az én véleményem.”
  • 1. Csetneky 2011. augusztus 21. 09:14
    „Az ingyenes tankönyvosztogatás több mint mókás. Gyermekem osztálytársa fél utca méretű házban lakik, két autó összesen kb. 15 milla értékben, most jöttek meg Afrikából. A kifüggesztett listán viszont ott díszeleg a neve, mint ingyenes tankönyvre jogosult. Mondjuk nem meglepő, eddig minden évben így volt.
    Nenm lehetne ezt valamilyen könyvtári módszerrel megoldani inkább?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újratárgyalják az autópálya PPP-projekteket

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiválasztotta a jogi tanácsadót közbeszerzési pályázaton a köz-… Tovább olvasom