Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

''Néhány héten belül'' elfoghatják Ratko Mladicot

"Néhány héten belül" elfoghatják Ratko Mladicot, a háborús bűnök vádjával körözött egykori boszniai szerb katonai parancsnokot, ha az új szerb kormány az EU elvárásainak megfelelően folytatja együttműködését az unióval - mondta szerdán Londonban közölt nyilatkozatában a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze.
A Financial Timesnak adott interjúban Carla Del Ponte azt állította: a törvényszék máris látja "konkrét jeleit a jó együttműködésnek". Egyben reményét fejezte ki, hogy mire nyolcévi főügyészi megbízatása után szeptemberben távozik a posztjáról, Mladic már őrizetben lesz.

Del Ponte Belgrádban nyilatkozott a londoni gazdasági napilapnak. A hágai főügyész először ült tárgyalóasztalhoz a május 15-én EU-barát pártok által megalakított új szerb kormány tagjaival; belgrádi látogatásának tétjét az adja, hogy Szerbia felújíthatja-e a tárgyalásokat az Európai Unióval kötendő társulási megállapodásról. A megbeszéléseket az EU szakította meg tavaly májusban, mert Del Ponte - a feltevése szerint Szerbiában bujkáló Mladic elfogásának elmaradása miatt - elégtelennek ítélte Belgrád együttműködését az NT-vel.

Az EU most hajlandó felújítani a tárgyalásokat, de feltételül szabja, hogy Del Ponte az ENSZ Biztonsági Tanácsának benyújtandó jelentésében kedvező véleményt fogalmazzon Szerbia együttműködéséről a törvényszékkel.

Carla Del Ponte a szerdai Financial Timesnak azt mondta: ha a szerb illetékesek továbbra is a jelenlegihez hasonló hozzáállást tanúsítanak, akkor ő kedvező értékelést tud adni az EU-nak a hét végén.
A nagyításhoz kattintson a képre

A hágai főügyész egyébként már két évvel ezelőtt is reménykedett Mladic és a szintén háborús bűntettek miatt körözött egykori boszniai szerb vezető, Radovan Karadzic gyors kézre kerítésében.

Del Ponte 2005 áprilisában, a BBC rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta: derűlátó abban a tekintetben, hogy annak az évnek a júliusára mindkét körözött szerb gyanúsított Hágában lesz.

Akkori nyilatkozatában "különösen botrányosnak" nevezte, hogy Mladic és Karadzic - a boszniai szerbek egykori katonai, illetve politikai vezetője - tíz évvel a srebrenicai vérengzés után is szabadlábon lehet.

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt év tömény aggodalom

Életükből több mint öt évet, avagy évente 27 napot töltenek aggódással a britek – ez derül ki… Tovább olvasom