Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Negyven rendőri vezetőt válthatnak le októberben

Az önkormányzati választásokat követően több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket.
A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József - értesült a Népszava.

Januártól várhatóan a rendőrök nyugdíjkorhatárát is jelentősen megemelnék. A szakszervezet attól tart, hogy ezt a törvénymódosítást is képviselői indítványként nyújtják be, és így megkerülhetik az érdekképviseletekkel való egyeztetést.

Több megyei főkapitányt, hét budapesti kerületi kapitányt és harmincnál több városi kapitányságvezetőt kíván leváltani októberben az országos rendőrfőkapitány - tudta meg lapunk. Hatala József ezt indokolás nélkül megteheti, mert a törvény szerint a vezetői megbízás visszavonását nem kell megindokolnia. Az időzítés nem véletlen, hiszen az önkormányzati választások előtt a kormányzat igyekszik elkerülni minden olyan intézkedést, ami kedvezőtlenül befolyásolhatná a Fidesz-KDNP szereplését. Úgy tudjuk, a főkapitány már hivatalba lépésekor kész listát kapott arról, kiktől kell megválnia, illetve kiket kell helyükre kineveznie. A menesztendő kapitányok nevét egyelőre nem tudni, de információink szerint többükkel már közölték, milyen beosztást ajánlanak fel nekik, illetve dönthetnek a nyugdíjazás mellett is.

A teljes cikket elolvashatja itt.

Olvasóink írták

  • 12. meir 2010. szeptember 04. 13:24
    „Nu es tesznek a helyukre olyanokat akiknek meg halovany fingjuk sincsen a Rendori munkarol??!!
    gondolom eleg lesz oda a 3-eves Jobbik tagsag is!!”
  • 11. zag 2010. szeptember 04. 07:26
    „Bene sajnos nem volt itthon,így nem is ő volt a parancsnok.Egyébként Ő volt az,aki a kamerába nézve azt mondta,hogy a képviselőnek ugyanúgy kötelessége megfújni a szondát!Egy hónap múlva az állomány tapsa mellett búcsúzott!Szabadfi 2001-ben lett megyei főrendőr,mint Pintér-span,aztán a mocskos kommunisták tovább emelték.Ennyit arról,hogy ki,kivel,hogyan,merre,meddig,miért,stb.”
  • 10. Poncius_01 2010. szeptember 03. 17:08
    „Remélem a szemkilövető Szabadfi is köztük lesz.
    Már eddig is túl sokat vártak ezzel a lépéssel.

    Benét pedig elő kell venni emberiség elleni bűntettekért.
    Neki letöltendő börtön aztán a nyugdíj (ha túléli).”
  • 9. Szabra 2010. szeptember 03. 15:08
    „Pedig meg kellene becsülni ezeket a rendőr elvtársakat, hiszen ők még Kádár elvtársnak tettek esküt a pártra és a kormányra! Vagy tévednék?”
  • 8. miracle 2010. szeptember 03. 15:01
    „"Hatala József ezt indokolás nélkül megteheti"
    "Úgy tudjuk, a főkapitány már hivatalba lépésekor kész listát kapott"
    Bábszínház van itt kérem. Listáról egy 8 általánost végzett Józsi bácsi főkapitány is tudna dolgozni.
    A fidesznyikok, meg ne "GyF-nél is így volt"-ozzanak, ennyire undorítóan és diktatórikusan még egyik hatalomváltás után sem történt. Eddig legalább a látszatra adtak.”
  • 7. Edward 2010. szeptember 03. 14:45
    „SÜN,SÜN,SÜN!!!!!!!!!!!!!!”
  • 6. egysün 2010. szeptember 03. 13:59
    „5.dörgés
    Teljessen eggyetértek veled.”
  • 5. Dörgés 2010. szeptember 03. 12:15
    „Gyurcsány esetéből ki indulva... utána mindent meg tehetett. Most meg Orbáné. Aztán megint nem történik semmi, csak a felelőség vonást nehezítik meg. Ismét titkosítanak mindent 20 évre.
    20 év... jut eszembe. Az 25 év. 25 év szolgálat után vonulhatnak nyugdíjba. Ezzel semmi bajom nem lenne, ha, az utcán, és a baleseti helyszínelőkén szolgálatot teljesítő rendőr menne nyugdíjba. Nem pedig a fűtőt, hűtőt irodában aktatologatásban meg fáradt rendőr menne nyugdíjba. És már is lenne rendőr az utcákon (még gyalogos is). Be kell látni a nagy nyugdíjaztatásban, kiszórták a vezetőségből a rutinosokat, is mint a régi rendszerben élő vaskalaposokat is. Fiatal intézkedő állomány rutintalan (kopasz) vezetőséggel, na ez az egyik hiba. Másik hogy semmi újra nem nyitódtak. Példa, külföldi nem lehet behajtani a bírságot bíróságon keresztül. Semmi gond. Határon úgyis sok a volt határőrségi épület. Ki kell rakni egy egység rendőrt és meg fogják mind a kilépő, mind a belépő szabálysértőt (kötelezhetik, hogy helyszíni bírságot befizesse, minden adott technika, adat kommunikáció, sőt már kártyát is elfogadnak...csak jogszabály kell és akarat), bűnözőt. Lásd az autópálya balesetet, vagy a mostanában a határón átüldözött bűnözök esetét...”
  • 4. Primax 2010. szeptember 03. 11:32
    „" A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József "
    Na, ja, mégsem mondhatja meg, hogy a felcsúti ráparancsolt...inkább nem indokol.
    Közép - Európa, XXI. század...”
  • 3. b.ildi57 2010. szeptember 03. 11:17
    „Miért diktatúra már megint ilyeneket írnak. Gyurcsány kormány is ezt tette a saját embereit tette minden magas pozícióba, miért kellene velük dolgozni elég kárt csináltak már eddig is.
    A nyugdíj korhatárt meg jó hogy felemelik, röhej 20 év után elmennek 100%-s nyugdíjba utána meg elmennek jó pénzért dolgozni. Nem hiszem hogy a munkájuk annyira fárasztó lenne hogy csak 20 évig tudnak dolgozni.
    Vannak sokkal rosszabb szakmák / fizikailag és szellemileg / mégse mehetnek el ilyen korán nyugdíjba.
    Életerős 40 éves emberek röhej.”
  • 2. Dörgés 2010. szeptember 03. 10:28
    „,,Az időzítés nem véletlen, hiszen az önkormányzati választások előtt a kormányzat igyekszik elkerülni minden olyan intézkedést, ami kedvezőtlenül befolyásolhatná a Fidesz-KDNP szereplését."
    - Szerintem meg, csak a saját embereiket akarják mindenhol látni. Így mindenre bebiztosítják magukat. A szakszervezetek ellen, más pártok ellen, a dolgozó magyarok ellen, az ország ellen..... Kezd az egész diktatúrára hasonlítani és nem a demokráciára”
  • 1. Csetneky 2010. szeptember 03. 09:44
    „"Januártól várhatóan a rendőrök nyugdíjkorhatárát is jelentősen megemelnék."

    Na végre! Viszont így a 40 leváltandó rendőri vezető jól jár, mivel ők most elmehetnek nyugdíjba és nem hiszem, hogy bármelyiknek havi netto 250 ezer alatt lenne a nyugdíja.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán-kormány - Mi történt 100 nap alatt?

Az Országgyűlés összesen hétszer módosította eddig az alkotmányt, a kormány tizenöt indítványt… Tovább olvasom