Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Négy és fél milliárdból szavazunk

Csaknem négy és fél milliárd forintba kerül az országnak az európai parlamenti választás, amelyből háromszázmilliót tesz ki az, hogy ezúttal külföldön is lehet szavazni. A szavazatszámlálók tiszteletdíja nő, de így is csak szimbolikus összeget kapnak.
Várhatóan 1200–1300 külföldi állampolgár szavaz Magyarországon június 13-án az európai parlamenti választáson – tudta meg a Kisalföld Rytkó Emíliától, az Országos Választási Iroda vezetőjétől. Az erre való regisztráció határideje kedden járt le. Azok a magyarok, akik a 75 kijelölt külképviselet valamelyikén szeretnék leadni voksukat – amelyre először nyílik mód a hazai választások történetében –, jövő péntekig jelentkezhetnek. Tegnapig mintegy ezren tették ezt meg.

Maximált pénzköltés

Utóbbi lehetőség biztosítása 300 millió forintot emészt fel, míg a választás teljes költségét az Országgyűlés 4 milliárd 350 millió forintban határozta meg. Egyes közreműködők személyi juttatása ugyan 20–25 százalékkal emelkedik, de még most sincs arról szó, hogy az állam túlfizetné őket. A helyi választási irodák vezetői – azaz a jegyzők – díjazása a település lélekszámától függ: ezer lakosig 20 ezer, ötezerig 24 ezer, tízezerig 30 ezer, húszezerig 40 ezer, ötvenezerig 60 ezer, százezerig 80 ezer, afelett 100 ezer forint jár. Az egyéni választási körzetek székhelyein ez 40 ezer, okmányirodai központban 30 ezer forinttal egészül ki. (A körjegyzőségekben a központi községen kívüli falvak plusz 6–6 ezer forintot hoznak a „konyhára".)

Alulfizetett szavazatszámlálók

Alulfizetettnek tűnnek az ország csaknem 11 ezer szavazókörének szavazatszámláló bizottsági tagjai. A vasárnapi munkára 10 ezer forintot kapnak, ami még így is előrelépés a korábbi 8 ezer forinthoz képest. Rytkó Emília hangsúlyozta: minden megbecsülése ezeké az embereké, hiszen a szimbolikus összegért június 13-án reggel öt órától éjfélig talpon kell lenni, az eskütételről, a szakmai felkészülésről már nem is beszélve. (A cikkben szereplő valamennyi járandóság bruttó, azaz az adók és járulékok levonása nélkül értendő.)

EP-delegáció Győrben

Az Európai Parlament (EP) tíz köztisztviselője vendégeskedett tegnap Győrben, akiket a megyeházán Ivanics Ferenc megyei közgyűlési alelnök fogadott. A küldöttség vezetője, a dán Jens Jensen elmondta: céljuk az, hogy szavazásra ösztönözzék a választópolgárokat, és ő személy szerint magas részvételi arányt vár. A Kisalföld kérdésére hozzátette: az elmúlt egy-másfél évtizedhez hasonlóan várhatóan folytatódik az EP súlyának növekedése, mert a szervezetnek a tíz új állam miatt 732 tagja lesz, s a politikusok mindenütt befolyásuk növekedését szeretnék elérni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

E-mail, internet – az elárasztott munkahely

A magyar munkavállalóknak még mindig kevesebb e-mailtől vagy egyéb „számítástechnikai… Tovább olvasom