Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

NB III: debütáló edző

A hétvégi fordulóban három megyei csapatunk is hazai pályán fogadja ellenfelét, míg a Csorna Székesfehérváron vendégeskedik.

Labdarúgás Jánossomorja–Sárvár

Dobogós helyen álló ellenfelével szemben mutatkozhat be az új edző, Soós Imre. Sárga lapjai miatt Plachy nem szerepelhet, így a várható kezdőcsapat a következő: Tóth I. – Göblyös, Koltai, Drobnitsch, Andrejcsák, Kovács P., Hegedűs, Görgits, Zalka, Szalka, Molnár F.

Andráshida–SVSE-GySEV

Császár és Horváth B. munkahelyi elfoglaltság, Homor pedig eltiltása miatt nem léphet pályára. A tervezett összeállítás: Németh G. – Lovranits, Katona S., Somogyi, Kuzmich, Kelemen, Reineck, Varsányi, Párkányi, Bácskai, Szabó A.

Ikarus–Csorna

Javítani szeretne a Csorna, amely a sérült Tóth Z. és az eltiltott Jakab nélkül az alábbi összeállításban lép pályára: Lőre – Horváth I., Csík, Nagy Sz., Nyerges L., Németh I., Baán, Fenyő, Bárány, Nyerges Á., Hollósi.

Kapuvár–Balatonfüred

Áder és Deák játékára ősszel már nem számíthat az edző, így a kezdőcsapat a következő: Kleizer – Riedinger, Bencsics, Dan, Szabó D., Horváth Gy., Horváth A., Böcskör, Varga L., Pintér, Licskai.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétvégi műsor

SZOMBAT Tovább olvasom