Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 18°C | 28°C Még több cikk.

Natalie Portman meztelenül

Portman rövid szünetet akart tartani a Star Wars III. után, de a sors, pontosabban Danny De Vito közbeszólt.

Natalie Portman rövid szünetet akart tartani a Star Wars III. részének a forgatása után, azonban a sors, Danny De Vito képében közbeszólt.

A neves színész és producer elküldte neki a Régi Környék című kis költségvetésű film forgatókönyvét, amelyben az egyik főszerepet pont Portmanre írta az első filmes író-rendező, Zach Braff. A színésznő – saját bevallása szerint – nem bírta letenni a kézhez kapott könyvet és nagyon megtetszett neki a ráosztott szerep, Sam karaktere. Boldogan hívta Danny De Vito, hogy ne keressen mást a szerepre: vállalja.
„Imádtam ebben a filmben játszani. Sam szerepe fényévekre van Amidala szenátortól és pont erre volt most szükségem.

Fiatal stábbal dolgoztam és a forgatáson hihetetlen eufórikus hangulat uralkodott! Még a vetkőzős jeleneteket is könnyedén vettem, pedig ezekből egész sok volt a filmben és én nem vagyok nagy híve a meztelenkedésnek a vásznon" – mondta az Oscar – jelölt színésznő.

A filmben egyébként egy életvidám, optimista lányt alakít, aki képes arra, hogy mások szemét is ráirányítsa az élet napos oldalára. A humoros jelenetekben bővelkedő romantikus vígjáték máris óriási közönségsiker a világban.

Natalie kendőzetlen bájairól a magyar rajongók is meggyőződhetnek majd, nálunk dvd-n jelenik meg a film hamarosan.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szívesen tanulnának külföldön

A magyar diákok szívesen folytatnák tanulmányaikat külföldön vagy dolgoznának kint pár hónapig, vagy akár pár évig is - derült ki a Felvételi Információs Szolgálat felméréséből. Tanulás szempontjából leginkább Angliát, Németországot, az Egyesült Államokat és Ausztriát tartják vonzónak, míg dolgozni legszívesebben Németországba mennének. A kinti lehetőségeket azonban nem ismerik, és nem beszélnek nyelveket sem. Tovább olvasom