Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Napozás - csak okosan!

Bár a napfényből merítjük az életet adó meleget és a szervezet számára fontos vitaminokat, nem szabad elfelejtenünk, hogy a tűzforró planéta sugarai ma már veszélyforrást is jelentenek.

Mik azok az UV sugarak?

A nem látható sugarak közül az emberi szervezet szempontjából a legfontosabb az ibolyán túli sugarak (UV) spektruma. Ehhez a hullámhossz tartományhoz számos biológiai hatás fűződik - káros és jótékony egyaránt. Bár az ibolyán túli sugarak a napfény energiájának csupán öt százalékát teszik ki, biológiai hatásuk a bőr számára elsődleges. Nélkülük nem képződne D-vitamin, de részük van a bőr elöregedésében és számos bőrelváltozás kialakulásában is.

UV ABC

Az UV-B sugarak felelősek a leégésért. Nagy energiájukkal közvetlenül a DNS spirálban okoznak károkat, megváltoztathatják a bőr sejtjeinek genetikai állományát, ami a későbbiekben bőrdaganatok kialakulásához vezethet.
Az UV-A sugarakról sokáig azt gondolták, hogy csak a barnulás köszönhető nekik. Kiderült azonban, hogy szervezetünket, elsősorban bőrünket érintő komoly megbetegedésekért is felelőssé tehetők. Mélyen a bőrbe behatolva a kötőszövet elasztikus és kollagén rostjaiban okoznak helyrehozhatatlan károkat, mellyel siettetik a bőr öregedését. A napsugárzásnak rendszeresen kitett terület mély ráncait figyelhetjük meg pl. tengerészek, földművesek nyakán, tarkóján.

Fokozatos barátkozzunk a napsugarakkal!

A sápadt, védtelen bőrt nem tehetjük ki hirtelen a Nap káros sugarainak; az első és legfontosabb szabály a fokozatosság. A bőr saját védőernyőjét is beveti, ha elegendő időt hagyunk rá. Ez a védőernyő a pigmentsejtekben képződik, amelyekben megfelelő fényinger hatására sötét színű színszemcsék jönnek létre. A szaruréteg kissé megvastagszik, tovább segítve az ún. fénykéreg kialakulását. Ha a bőrt naponta éri elviselhető mennyiségű napfény - melynek hatására az még nem vörösödik ki -, akkor a védőréteg kb. három hét alatt kialakul.

Ismerd meg bőrtípusodat!

Természetesen még ezután sem tanácsos süttetnünk magunkat a déli Nappal, de egyéni adottságtól is függ, hogy a bőr milyen mennyiségű és intenzitású sugárzást lesz képes elviselni komolyabb károsodás nélkül a szoktatás után. A vöröses vagy szőke hajú, kék, illetve zöld szemű, gyakran szeplős emberek általában nagyon gyorsan leégnek, s igazán sosem barnulnak le. Jobb helyzetben vannak a sötétszőke vagy barna hajú, barna szemű, enyhén barnás arcbőrűek, akik csak intenzív napozáskor égnek le, és jól barnulnak. A sötétbarna hajú, sötét szemű és erősen barnás arcbőrűek azok, akik a legkevésbé szenvednek a Nap káros sugaraitól.

Bűvös faktorok

Bármelyik bőrtípushoz tartozik is valaki, mindenképpen szükséges a bőr további védelme. Lássuk, miben segít a kozmetikai cikkek egyik leghasznosabb tagja, a fényvédőkrém.
Közvetlenül a napozás után nem látszik, hogy maradandó károsodást okozott volna az ibolyántúli sugarak előidézte sokk, ám hosszú távon a szövetek kiszáradnak és megkeményednek, korai ráncosodás, sok esetben kóros bőrelváltozások jöhetnek létre, akár bőrrák is. A fényvédő készítmények "vegyi szűrőanyagok", melyek felfogják a Nap káros sugarait. Faktorszámuk azt jelzi, hányszor több időt tölthetünk a napon anélkül, hogy kivörösödés jelentkezne. Ha tehát a napégés valakinél 20 perc múlva jelentkezik krém nélkül, akkor egy hatos számú készítménnyel 120 perc után alakul ki ugyanolyan fokú napégés, mint a készítmény nélkül.

Milyen legyen a napozókrém faktora?

A világos bőrű, szőke hajúak kánikulában 20-as faktorszámú készítménnyel kezdjenek, de ennél erősebben védő krém használata is indokolt rendkívüli sugárzás esetén (pl. vízparton, tengerparton). Három hét múlva csökkentsék 15-ösre, melynél alacsonyabb faktorú készítményt sosem tanácsos használniuk a nyári napsütésben.

A sötétebb bőrű, sötét szőke vagy barna hajúak az első héten 15-ös faktorú készítményt használjanak, a második héten 12-esre, a harmadikon - mire létrejön a bőr saját védőernyője is -, 10-es faktorúra csökkenthetik.

Erősen barnás bőrű, sötét vagy fekete hajúak kánikulában 8-10-es faktorú napozószerrel kezdhetnek napozni az első héten, a másodikon már elegendő a 6-8-as, a harmadikon pedig a 4-6-os faktorú készítmény.

Nem tanácsos teljesen kihasználni az így kiszámított napozási időt, mert a napérzékenység és a sugárzás intenzitása csak pontatlanul határozható meg. A napfürdő kezdete előtt 10-15 perccel fel kell kenni a készítményt; ennyi idő szükséges ahhoz, hogy teljesen kifejtse hatását. A napozószerek többsége fürdés, úszás után nem fejti ki hatását, ezért újból be kell kenni a bőrt.
Tiszta tengervízben az UVB sugárzás 50 százaléka 1 méter mélységig eljut, így úszás közben is szükséges a védelem.
Napozni kifejezetten nem javasolt a déli órákban, 11 és 15 óra között.
Erős napsütésben még árnyékban vagy félárnyékban is óvatosnak kell lennünk: az UV sugárzás 50-60 százaléka ide is behatol. Ne feledkezzünk meg az ajak védelméről sem, mindig használjunk fényvédő ajakírt! A hölgyek - ha szoknyában vannak - gondoljanak lábuk védelmére, akkor is használják a napozó készítményeket, ha nem a strandon vannak.
Akinek erősen pigmentált anyajegyei vannak - különösen ha tíznél több van testén -, óvatosan napozzon. Bármilyen elváltozást tapasztal, azonnal kérje ki bőrgyógyász véleményét!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utazás kutyával, cicával

Ha magunkkal szeretnénk vinni kutyánkat nyaralni, a legnehezebb feladat kétségkívül a… Tovább olvasom