Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Naponta közel ezren választják a kishatárt

A hegyeshalmi régi átkelő megnyitásával nem nőtt meg a határ menti osztrák települések átmenő forgalma, amitől korábban tartottak az ott élők. Ezzel szemben ők is előszeretettel használják a K2-t, hiszen itt nem kell sorban állniuk, és a sztrádadíjat is megspórolják.
Fél éve már, hogy – az adott zónában élők – személyautóval is átléphetnek a hegyeshalmi régi határátkelőn. Mint ismeretes és lapunkban is több alkalommal beszámoltunk róla, Ausztria és Magyarország között már jóval korábban, hazánk uniós csatlakozásával egyidőben döntés született az átkelő megnyitásáról, ám az osztrákok különböző okokra hivatkozva újra és újra elhalasztották a döntés végrehajtását. Számos aláírásgyűjtést, demonstrációt és diplomáciai tárgyalást követően aztán április 7-től beindulhatott a forgalom a Hegyeshalom–Nickelsdorf II. közúti határátkelőhelyen (K2).
Korábban csupán gyalog, kerékpárral és az autópályáról letiltott gépjárművekkel használhatták ezt az átlépési pontot, majd a mintegy kétéves huzavonát követően megszületett döntés értelmében a legfeljebb kilenc ember szállítására engedélyezett személyautóval is át lehet itt lépni, amennyiben a kocsiban ülők a határ menti térségben bejelentett lakóhellyel rendelkeznek. A határ menti térség alatt az átkelőtől számított harminc kilométeren belüli települések értendők. Az utasoknak az átkeléshez rendelkezniük kell érvényes személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel, valamint lakcímkártyával.

Nem bizonyosodtak

be a félelmek


Az átkelő megnyitásának elhalasztását az osztrákok többször is azzal indokolták, hogy a határ menti települések lakói félnek a rájuk zúduló hatalmas átmenő forgalomtól. Állítólagos félelmük azonban az elmúlt fél év tapasztalatai alapján nem bizonyosodott be, sőt, ők is előszeretettel használják ezt az átkelőt, ahol nem kell sorban állni, és még az autópálya-matrica árát is megspórolhatják. A Kisalföld által megkérdezett, a határ menti osztrák falvakban élők mindegyike úgy vélekedik, hogy egyáltalán nem nőtt a forgalom az átkelő megnyitása óta.
– Észre sem vesszük, hogy nagyobb lenne a forgalom, mióta személyautók is átmehetnek a régi átkelőn – mondja Mary Misak, aki Gattendorfban vezet egy vendéglátóhelyet. – Úgy vélem, a forgalom nagy része az első feljárónál rámegy az autópályára, hiszen ez sokkal gyorsabb, mint a régi úton, a falvakon át „araszolni”. Az átkelő megnyitása óta egyébként némileg emelkedett a határ menti településeken az üzletek forgalma. Ez nálunk is érezhető, többen jönnek be egy-egy ebédre, mint azelőtt – állítja Mary Misak.
– Mivel az átkelőt csak a határ menti településeken élők használhatják, így egyáltalán nem kell tartanunk a nagy forgalomtól – mondja a szintén gattendorfi Josef Reiter. – A kishatár megnyitása előtt sokan attól féltek, hogy akkora lesz a forgalom, mint a kilencvenes évek elején, amikor szinte át sem lehetett menni az úton az összefüggő kocsisortól. Felesleges volt ez a félelem, hiszen egyáltalán nem érezzük, hogy nőtt volna a forgalom. A feleségemmel mi is gyakran járunk át Magyarországra, és mindig a régi átkelőn megyünk – hangsúlyozza Josef Reiter.

Csütörtökönként

az óvári termálba járnak


– Minden csütörtökön átjárok a mosonmagyaróvári termálfürdőbe. Április óta csak a régi átkelőt használom – veszi át a szót Martin Lambert. – Itt egyáltalán nem kell sorban állni, és még az osztrák és a magyar autópályadíjat is megspórolhatom. Úgy vélem, a tartományi kormányzat is belátta, hogy jó döntés volt megnyitni ezt az átkelőt, hiszen sokat lendített előre a két ország határ menti települései kapcsolatának erősítésében – vélekedik Martin Lambert.
A Zurndorfban élő Richard Kogleck szerint is jó döntés volt az átkelő megnyitása a személyautók előtt. Feleségével gyakran járnak át Magyarországra, és április óta mindig a kishatárt használják, mivel itt nem kell várakozni, és sztrádamatrica sem szükséges. A faluban az átmenő forgalom egyáltalán nem nőtt, ami a férfi szerint elsősorban annak tudható be, hogy csak a harminc kilométeres körzetben lakók használhatják ezt az átkelőt.

Főként ingázók használják

Újszászi Zsolt alezredes, a Hegyeshalmi Határrendészeti Kirendeltség vezetője a Kisalföldnek elmondta: hétköznapokon átlagosan mintegy 750-en lépnek itt át, osztrákok és magyarok egyaránt. Döntő többségük Ausztriában, a környező településeken dolgozó ingázók. Az őszi szezonális munkák idején a napi fogalom akár az ezer utast is elérte. Hétvégente a bevásárlóturizmus miatt élénkebb a forgalom, ilyenkor átlagosan mintegy kilencszázan választják ezt az átkelőt. Torlódás nem alakult ki a K2-n, ami részben annak is betudható, hogy itt kizárólag uniós állampolgárok léphetnek át, ám az ellenőrzés itt is ugyanúgy zajlik, mint a nagy átkelőn.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepvárás a győri belvárosban

November 24-én gyúlnak ki a karácsonyi fények Győrött, 90 faház és 80 program várja a kilátogatókat.… Tovább olvasom