Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Napelemes kiserőművet építettek ki a BGF gazdálkodási karán

A kiserőmű várhatóan 57 477 kilowattóra elektromos energiát termel évente, ami a becslések szerint csaknem 2,4 millió forint éves megtakarítást jelent majd az intézménynek.
Több mint kétszáz napelemmodulból álló kiserőművet építettek ki a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) zalaegerszegi gazdálkodási karán.

A kar az MTI-vel azt közölte: az Európai Unió csaknem 50 millió forintos támogatásából megvalósult kiserőmű várhatóan 57 477 kilowattóra elektromos energiát termel évente, a beruházás a becslések szerint csaknem 2,4 millió forint éves megtakarítást jelent majd az intézménynek.

A csaknem 50 kilowattóra teljesítményű, 204 napelemmodulból álló kiserőművet a kar egyik épületének lapos tetején építették ki, annak köszönhetően a zalaegerszegi intézmény elektromos ellátásának egy részét megújuló energia biztosítja.

Halász Imre, a gazdálkodási kar dékánja közölte: az innovatív, energiatakarékos és környezettudatos beruházás szorosan illeszkedik az intézményben létrehozott Zöld kampusz elnevezésű mintaprojekt koncepciójához, annak keretében korábban úgynevezett szürkevíz-hasznosító rendszert, komposztáló, épületszerkezeti hőszigetelést hoztak létre.

A BGF zalaegerszegi gazdálkodási kara 11 hektáros zöldterületen helyezkedik el. A korábban elindított Zöld kampusz mintaprojekt keretében a természeti környezet megőrzését, a fenntartható fejlődést szolgáló fejlesztések valósultak meg. A környezettudatos szemléletre, a kampuszon megvalósult fejlesztésekre szakmai programokkal hívják fel a diákok, illetve a városban, a megyében, a régióban élők figyelmét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy helyett egyféle anyakönyv lesz

Csaknem egymilliárd forintos uniós forrásból az év közepétől fokozatosan megújul, s teljesen… Tovább olvasom