Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Nagyothalló járókelők

A nagyothalló pontosan tudja fogyatékosságát, és tisztában van azzal, hogy sokkal jobban kell figyelnie.

Óriási szerencsénkre a nagyothalló pontosan tudja fogyatékosságát, és tisztában van azzal, hogy neki sokkal jobban kell figyelnie, hiszen szinte soha nem tudnak a kívülállók problémájáról. Neki kell lényegesen körültekintőbbnek lenni az utcán és az úttesten, akár gyalogosan van, akár járművel közlekedik.

Mindenkinek más-más készülék kell

Részletesen meg kell ismerni a potenciális hallókészülék-viselők életterét, szokásait, elfoglaltságát, igényeit stb., és ebben pontosan fel kell mérni, hogy a közlekedésben milyen minőségben kíván részt venni. Ennek ismeretében kell a készüléket is ajánlani és beállítani.

Meg kell szokni a készüléket

Mert mást kell adni annak, aki gyalogos, és mást annak, aki gépjárművel kíván közlekedni.
Ugyanis, ha csupán a gyalogos közlekedésben vesz részt a készülékviselő, fel kell hívni a figyelmét néhány fontos dologra.
Legelébb arra, hogy ne akarjon azonnal az utcán – akár a legnagyobb forgatagban is – készülékével sétálgatni. Legelőször csendesebb, kis forgalmú területeket keressen fel, lehetőleg jó hallású kísérő segítségével.
Gyakorolja a tájékozódást, főleg az ismét hallott hangok jellegzetességeit, készüljön fel a várható veszélyekre, tudja azokat akár előre felmérni, mert ezek a váratlan szituációk biztosan megrémíthetik.
Hiszen az évekig esetleg nem hallott erős dudaszó, de a sziréna hangja, a felbőgő motorzaj számára ijesztőnek fog tűnni.

Tűrje a nehézségeket!

Amikor pedig kellő biztonságot szerez, nyugodtan kimehet egyedül is, akár nagyobb forgalmú helyekre is.
Az audiológus pedig, ha tudja, hogy a páciens sokat van ilyen helyzetben, megpróbál olyan készüléket adni, amelyik kiszűri ezeket a hirtelen fellépő, erős és zavaró zajokat.
Azt ne kérjük, és ne is engedjük, hogy az érintett a készülékét a zaj függvényében le- és felkapcsolgassa. Szokja meg az új helyzeteket, tűrje a nehézségeket, éljen az új szituációban, ahogy a jó hallásúak is teszik.
Aki nem motoros járművel közlekedik, szintén próbálja hamar megszokni a készüléket.
Hiszen még a lovas kocsi hajtója, a kerékpáros is gondokkal küzdhet, mert nekik is a nagyobb sebesség, a megosztott figyelem és a rövidebb reakcióidő miatt fokozottabb a veszély. Szokjanak tehát gyorsan a hallókészülékhez.

Dr. Faragó László fül-orr-gégész, audiológus főorvos

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szaúd-Arábia a WTO tagja

Szaúd-Arábia tegnap hivatalosan a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 149. tagországa lett. A WTO… Tovább olvasom