Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

Nagyothalló járókelők

Óriási szerencsénkre a nagyothalló pontosan tudja fogyatékosságát, és tisztában van azzal, hogy neki sokkal jobban kell figyelnie, hiszen a kívülállók szinte soha nem tudnak problémájáról. Neki kell lényegesen körültekintőbbnek lennie az utcán és az úttesten, akár gyalogosan van, akár járművel közlekedik.
Ma már alig észrevehető, esztétikus hallókészülékek is beszerezhetők
Részletesen meg kell ismerni a potenciális hallókészülék-viselő életterét, szokásait, elfoglaltságát, igényeit stb., és ebben pontosan fel kell mérni, hogy a közlekedésben milyen minőségben kíván részt venni. Ennek ismeretében kell a készüléket is ajánlani és beállítani.

Mert mást kell adni annak, aki gyalogos, és mást annak, aki gépjárművel kíván közlekedni. Ugyanis, ha csupán a gyalogosközlekedésben vesz részt a készülékviselő, fel kell hívni a figyelmét néhány fontos dologra.
Legelőször is arra, hogy ne akarjon azonnal az utcán – akár a legnagyobb forgatagban is – készülékével sétálgatni. Csendesebb, kis forgalmú területeket keressen fel, lehetőleg jó hallású kísérő segítségével.

Gyakorolja a tájékozódást, főleg az ismét hallott hangok jellegzetességeit, készüljön fel a várható veszélyekre, tudja azokat akár előre felmérni, mert ezek a váratlan szituációk biztosan megrémíthetik. Amikor pedig kellő biztonságot szerez, nyugodtan kimehet egyedül is, akár nagyobb forgalmú helyekre is. Az audiológus pedig, ha tudja, hogy a páciens sokat van ilyen helyzetben, megpróbál olyan készüléket adni, amelyik kiszűri ezeket a hirtelen fellépő, erős és zavaró zajokat. Azt ne kérjük, hogy az érintett a készülékét a zaj függvényében le- és felkapcsolgassa. Szokja meg az új helyzeteket, tűrje a nehézségeket.

Dr. Faragó László
fül-orr-gégész, audiológus főorvos

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cseh siker, finn előny

Síugrás

A síugró négysánc-verseny második állomásán, a németországi… Tovább olvasom