Kisalföld logö

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 14°C | 24°C Még több cikk.

Nagylaki Kálmánnal labdarúgásról, adósságokról

Dolgozott klubelnökként, ült első osztályú gárda kispadján, s addig mondogatta, hogy kell egy csapat, amíg a „megye egyes" Dorozsmából nem hozta össze az NB I-es Szeged LC-t. Majd csődbe ment, adósságokban úszott, megjárta a börtönt is, s mostanság kereskedelemmel foglalkozik.
Dolgozott klubelnökként, ült első osztályú gárda kispadján, s addig mondogatta, hogy kell egy csapat, amíg a „megye egyes" Dorozsmából nem hozta össze az NB I-es Szeged LC-t. Majd csődbe ment, adósságokban úszott, megjárta a börtönt is, s mostanság kereskedelemmel foglalkozik az a Nagylaki Kálmán, akinek személyéről még ma is sokat vitáznak, ha szóba kerül a szegedi foci.

Volt, aki úgy vélte egykoron: kiérdemelheti a Tisza-parti labdarúgás varázslója címet, hiszen megyei első osztályból az élvonalba vezetett fel egy gárdát. Mások azt suttogták: nem kevés szélhámoskodás áll a nagy csoda mögött, jobb lesz hát csínján bánni a dicsérő jelzőkkel. Aztán olyan is akadt, aki egyszerűen széttárta a karját, így jelezvén: ép ésszel ő ugyan fel nem foghatja, miként lett a Kiskundorozsmából Szeged LC, milyen házasságban is él egy klub a működtető káeftéjével, egyáltalán milyen erők mozgatják azt a magyar labdarúgást, ahol efféle karrierhez (no meg ilyen csúfos bukáshoz) eljuthat egy gárda, s vele együtt egy egész város focija.

Kő az állóvízbe

Egy tény: aki mindezt vezérelte, vagyis Nagylaki Kálmán, igencsak nagy követ hajított a szegedi foci állóvizébe még a kilencvenes évek második felében. Kavart is akkora hullámokat, hogy nemegyszer villogott a viharjelző, mielőtt elsüllyedt a hajó. Mert bizony elsüllyedt, Nagylaki pedig eltűnt Szeged közéletéből. A jóképű, mindig választékos eleganciával öltözködő, a magyar foci legnevesebb képviselőivel jó kapcsolatokat ápoló fiatalember nem önszántából cserélte a reflektorfényt egy sokkal szürkébb világra. Három év hat hónap, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

– A futball miatt ment tönkre az életem. Hatalmas pénzeket áldoztam erre a sportra, ezren hitegettek, s amikor bajba kerültem, mindenki magamra hagyott.

Legfontosabb a család

Az 1969-ben született Nagylaki hétéves volt, amikor elkezdett focizni, 19 évesen egy sérülés miatt kellett abbahagynia az aktív sportot, majd alig múlt húszesztendős, amikor már sportvezetőként dolgozott a labdarúgásban. Mint mondta: szerelmes volt a világ legnépszerűbb játékába, de soha többet nem akar labdarúgással foglalkozni. „Úgy látom, a magyar foci semmit nem változott, a színvonal szinte értékelhetetlen, mégis nagyon sokan még ma is pénzt akarnak és tudnak kivenni ebből a sportágból. Közepes képességű játékosok ostromolják a sportvezetőket, nagyobb fizetéseket kérve, miközben eredményt nem sikerül felmutatniuk. Ezért döntöttem úgy: focimentes nyugalomban szeretnék a jövőben élni, számomra a legfontosabb az, hogy boldog, kiegyensúlyozott családom legyen. Jelenleg a kereskedelemben dolgozom, munkám a hét nagyobb felében a fővároshoz köt, de ma is Szegeden lakom" – mondta el az ötgyermekes apa.

Ezeket a szavait írhattam be jegyzetfüzetembe, amikor Nagylaki Kálmán annak idején elhagyta a tárgyalótermet. Évek teltek el azóta. Ám minap, amikor az egykori sportvezető vállalta, hogy egy beszélgetés erejéig először ismét a nyilvánosság elé lép, percek alatt kiderült: véleménye semmit nem változott. Mint ahogy eleganciája sem kopott meg, egyáltalán nem látszottak meg Nagylakin az elmúlt évek viszontagságai, amikor a szegedi foci „nagylakis" szárnyalásának és mélyrepülésének történéseit vettük számba.

– Minden nagyon biztatónak, reményteljesnek tűnt, amikor egy baráti társaság – neveket most nem említenék, mint ahogy a későbbiekben is eltekintenék ettől – úgy döntött: látva a szegedi labdarúgás évtizedek óta tartó válságát, olyan klubot hoz létre, amelyik szurkolók ezreit csalogatja majd ki a lelátókra. A megye I-ből indítottuk el a Dorozsmát, s miközben a neves szegedi klubok – így a Szeged FC, a Szegedi Dózsa, a SZVSE – egyre mélyebbre csúsztak, már mi váltunk a város első számú csapatává, ott kopogtattunk a NB I kapuján – mesélt Nagylaki.

Mindene ráment

– Igen ám, de egyszer csak azt vettem észre, a sok-sok lelkesen biztató focibarát közül szinte senki nem maradt, amikor már a pénztárcát kellett kinyitni, hogy álljuk is a mind nagyobb költségeket. Mondhatnak rám bármit: abban az időszakban nagyon kevés ember akadt az egész magyar futballvilágban, aki saját vagyonát tette kockára, és az egyik én voltam. Mindenem ráment a focira. Ugyan, mutasson már nekem olyat, aki azért adja el a házát, és költözik albérletbe, hogy ki tudja fizetni a mindig újabb és újabb követelésekkel előálló labdarúgókat, edzőket – bújt kevéske indulat az egyébként rendkívül nyugodtnak tűnő Nagylaki szavaiba. Majd szóba került a szárnyalás, a csapat, amely kiharcolta az NB I-es (vagy ahogy akkor szólították: PNB-s) jogot, és első mérkőzésére tízezren zarándokoltak ki a Tisza-parti stadionba.

Visszalépési botrány

Közbevetem: zarándoklat az bizony volt, de pénz már szinte semmi. Hitelekből tákolt építménynek tűnt a klub, ami aztán világ csúfjára, az MLSZ fennállása óta elsőként lépett vissza az első osztályú bajnokságtól. Nem kellett volna talán már a botrány kirobbanása előtt feltenni a kezét: uraim, ennyi volt, csinálja helyettem más?

– Sajnos ebből a mókuskerékből nem lehetett már kiszállni. Minden pénzem elfogyott, eladtam üzleti érdekeltségeimet, ingatlanjaimat, a hitelezők szorongattak. Csak egy lehetőség, az előre menekülés útja állt előttem. Hittem például abban, majd az első osztály felértékeli annyira a csapatot, hogy a legjobb játékosokra lesz vevő, s a vételárból nem csupán saját pénzemet látom viszont, de megélhet maga a klub is. Ám magyar focistát már akkor se lehetett szép pénzért eladni. Jó bevétellel kecsegtető nemzetközi tornát szerveztem, amit szétmosott az eső. Szerb szponzort is bevontam az ügyletbe, ő is magamra hagyott. De a legnagyobb baj az volt, hogy bedőltem a hitegetőknek: csináld csak, Kálmán, majd mi segítünk. De se Szeged akkori önkormányzata (1999-ben, 2000-ben jártunk), se más nem állt mögém, a várostól csupán egyszer kapott a csapat egy tízmilliós gyorssegélyt – pörgött a szó Nagylakiból.

– Végül nem maradt más hátra, mint visszalépni a bajnokságtól. Szégyen volt? Az bizony. Lehet érte engem szidni? Lehet. De kérdem én: azóta miért halódik a szegedi foci, miért nem tudott talpra állni? Lehet, hogy mégsem csak bennem van a hiba?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hazai ízeken – Az étterem 1.

Nyáron az ember óhatatlanul könnyelművé válik, nem otthon eszik, eljár, étlapokban kutat,… Tovább olvasom