Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Nagyfa: fogságban, de szabadban

Az egyik legnyitottabb a börtönök közül a nagyfai. Az elítéltek itt nem zárkákban élnek, s idejük jó részét a szabadban tölthetik – munkával. Nagyfa, a patkó alakú holtág és az új Tisza-meder által körbezárt „sziget" 1934-ben lett rabgazdasággá. De ma is fogva tartottak művelik a 700 hektárnyi területet. A szögesdrótfonattal megerősített rácsok mögé nézve az is kiderül: jól felszerelt orvosi rendelő, külön oktatási épület, korszerű konyha is szolgálja – a fogva tartottakat.
Szürkéskék ruhás férfiak ülnek a lovas kocsin, tyúklábmintás inget viselők hajlongnak a földeken. De ugyancsak fogva tartottak szerelik a vízvezetéket, tartják rendben a víz- és csatornahálózatot, gondozzák a békás szökőkút körüli parkot is – a Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.

Kastély a rabgazdaságban

– „Kastélynak" nevezzük a legrégebbi nagyfai épületet. Ezzel is emlékezünk gróf Pallavicini Edére, aki 1934-ben rabgazdaság céljára adta át az államkincstárnak a Tisza által határolt területet.

A „kastélyunk" eredetileg inkább intézői lakás lehetett, ahol aztán a rabgazdaság parancsnokságát helyezték el. Most raktár, de terveim szerint egyszer ott teleház lesz, ahol majd interneteznek a nagyfai őri lakótelepen élők – villantja föl egyetlen épület történetével a Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet históriáját és legfőbb jellemzőit is Törzsök Tibor parancsnok.

Eredetileg 900, most 1300 katasztrális holdnyi földterület megművelése ad hasznos elfoglaltságot az itt fogva tartottaknak. E munkaterápia gazdasági feltételeinek megteremtése manapság a büntetés-végrehajtási intézménytől különálló gazdasági társaság, a Nagyfa Alföld Kft. feladata. A cég elsősorban szántóföldi növények termesztésével és pulykaneveléssel foglalkozik, mezőgazdasági munkásai: rabok. De Nagyfa munkát ad az asztalos, a lakatos, vagy éppen a villanyszerelő szakmunkás fogva tartottaknak is.

A folyó a biztonsági rendszer része

Penge alakúak a „karmai" a NATO-ban is használatos dróthengernek, ami minden kerítés és épület tetejét „habosítja" a fogva tartottak lakóhelye körül. A munkahelynek számító szántóföldeket viszont a Tisza öleli, így aztán a folyó is a biztonsági rendszer része Nagyfán. A szántóföldek közötti dűlőutakon felügyelettel, de szinte szabadon mozgó elítéltek számára a határt a patkó alakú holtág, illetve a szabályozáskor ásott Tisza-meder jelenti. Egymás közötti konfliktus persze előfordul a nagyfai börtönben is. De fogolyszökés legutóbb 2003-ban bolygatta föl az itteni élet rendjét. Törzsök Tibor parancsnok azt meséli, hogy önként tért vissza a börtönbe az egyik engedély nélkül távozó fogva tartott, mikor kiderült számára, hogy nem várja, nem örül neki senki. Számára azokban az években a nagyfai börtön jelentette az otthont. 
– Itt szakmát is tanulhatnak az elítéltek – mutatja oktatási épületük 30 számítógép-monitoros szaktantermét Törzsök Tibor. A hegesztő a háziműhelyben, a szobafestő az intézmény területén, a szakács szakmunkástanuló a konyhában próbálhatja ki és gyakorolhatja, amiről az iskolapadban hallott. A közeli fóliában pedig a tanyagazdásznak tanulók nevelik a palántákat. A „börtöniskola" az itt dolgozók számára ugyancsak nyitva áll: legutóbb 2003-ban még érettségi vizsgát is tartottak e falak között.

A tankönyveken kívül más olvasmányt is kínál a börtönkönyvtár: a 9346 kötet közül a legnépszerűbb Földi Pál, Nemere István egy-egy műve, a költők közül pedig Arany János és József Attila verseit olvassák legtöbben.

Bűnök és nációk

– Voltunk itt hétszázan is. Ám idén júliustól megszüntették nálunk az idegenrendészeti őrizetet – utal a közelmúltra a parancsnok. Akkor nem önszántából ismerte meg a nagyfai környezetet a délről és keletről érkező sokféle náció képviselője. 2002-ig azok kerültek ide, akik a zöldhatáron szöktek hazánk területére, de a számukra kijelölt közösségi szállást illegálisan elhagyták. Egyszerre 5-10 különböző anyanyelvű, 90-100 férfi múlatta az időt a rácsok mögött. Most üres a – felirata szerint 1943-ban elkészült – földszintes, sárgára mázolt, eredetileg is börtönnek szánt épület.

Bűneik miatt börtönbe vagy fogházba zárt férfiak élnek a nagyfai rácsok mögött. Most közel négyszáz, többségében börtön, vagy fogház fokozatú elítélt tölti itt napjait. Az ennél is súlyosabb, mert fegyházra ítélt néhány bűnös azért van itt, mert a nagyfai krónikus utókezelőben egészségügyi szolgáltatásban részesül.

– kórháza-rendelője miatt is különleges a nagyfai börtön. A raktárral párhuzamos itteni kórházépület mindig is a gyógyítást szolgálta, hiszen akkor húzták föl, amikor Nagyfa munkaterápiás alkoholelvonó intézet volt – magyarázza a fertőtlenítő szagú folyosón Törzsök parancsnok. Az 1989 óta itt szolgálatot teljesítő dr. Hegedűs Zsolt orvosigazgatótól megtudjuk: nem krónikus betegségben szenvedők közül a legtöbben megfázás vagy mozgásszervi betegség miatt fordulnak orvoshoz. A röntgengéptől kezdve a laboron át minden rendelkezésére áll az itt dolgozó hat orvosnak és tizennyolc ápolónak. De fogorvos és fül-orr-gégész szakorvos is rendszeresen rendel. A hatágyas kórtermekben 66 szürkeruhás betegnek kilencféle étrend alapján főznek a külön épületbe helyezett, csúcsfelszereltségű konyhán.

Zárka és pingpongasztal

Látogatók

Átlagosan négy évet tölt a nagyfai börtönben egy elítélt – a statisztika szerint. Míg a szegedi Csillagban egy-egy súlyosabb bűncselekmény miatt sok évet ül a fogva tartott, addig Nagyfán a több kisebb bűnt elkövetők néhány esztendőt töltenek. Ez idő alatt azonban az itt fogva tartottakat a szabadság szellője többféleképpen is megérintheti. Például a dolgozó elítélteknek egy évben 20 nap szabadság jár, amikor nem kell munkahelyükre vonulniuk. A jó magaviseletűek közül azok, akik más pozitív cselekedetet is képesek fölmutatni (például szorgalmasak, kiemelkedően jól tanulnak), hosszabb-rövidebb időre eltávozhatnak: egy évben 15 napra a fogházra, 10-re a börtönre, 5 napra a fegyház fokozatra ítéltek. A református egyház kezdeményezésére a múlt év óta néhányan a családjukkal is együtt tölthetnek egy kis időt. Idén augusztus elején, Hódmezővásárhelyen a református kollégiumban nyolc elítélt 29 (közte 21 gyerek) családtagjával együtt vett részt közös strandoláson és beszélgetéseken.  
Az egészséges elítéltek elhelyezésére szolgáló, kívülről egyformának tűnő két, ötvenes évekbeli blokkházra emlékeztető tömbön belül azonban nagyon is különböző lehet a fogva tartottak élete – attól függően, hogy ítéletük fegyház, börtön vagy fogház fokozatú szabadságvesztés büntetésről szól.

– Most a legkisebb létszámú csoportba az a 9-10 fogva tartott tartozik, aki a szabálysértési díj kifizetése helyett inkább a börtönt választotta büntetésként – magyarázza a parancsnok. De az ő életüket is uralják a szabályok és a szigorú napirend.

Az elítéltek körletében nemcsak nappal, éjszaka sem zárják az ajtókat. A rácsokkal elzárt folyosón egymás mellett sorakoznak az alkoholelvonós időszak emlékét is őrző, kórtermekből kialakított lakóhelyiségek, a közös tusolók és WC-k, meg a pingpongasztallal fölszerelt pihenőhely. Tévét az elítélt az intézetparancsnok engedélyével tarthat. Vallását is gyakorolhatja, aki úgy akarja: a nagyfai intézményben dolgozik egy református lelkész, de más egyházak, sőt a kisegyházak, például a jehovák képviselői is gyakran megfordulnak itt.

– Mezőgazdasági gépszerelő vagyok, a gépműhelyben napi nyolc órát dolgozom. Az ezért kapott havi 22 ezer 500 forintot mind elvásárolom az itteni boltban, mert nekem nem szokott jönni látogatóm, csomagot se kapok – válaszol a börtönparancsnok kérdésére az egyik elítélt, aki épp pihenőidejét tölti.

Az épületek között, például a hálóhelytől az ebédlőbe, vagy a munkahelyre, esetleg az iskolába zárt alakzatban járnak az elítéltek. Ez azt is jelenti, hogy míg más börtönökben a kötelező egyórás „levegőztetést" is nehezen oldják meg, addig Nagyfán természetes, hogy a fogva tartott a szabadban mozog.

A nyugalom szigete

A „bévés", vagyis a büntetés-végrehajtásban dolgozók számára Nagyfa azért is vonzó, mert az itteni őri lakótelepen, pontosabban az 1940-es években épült szolgálati lakásokban alakíthatják ki otthonukat.

– Most több ház is üresen áll, ezért gondoltam arra, hogy ezekből kialakíthatnánk a nyugdíjas, vagy utazni szerető „bévések" számára olyan szálláshelyeket, amelyek a falusi turizmusra emlékeztetnének.

Hiszen a közigazgatásilag Algyőhöz tartozó Nagyfa, különösen a Tisza itteni holtága természeti érték: kiváló horgászhely, madárvilága különleges. Ennek föltérképezésére együttműködési megállapodást kötött a nagyfai börtön és a Szegedi Tudományegyetem – magyarázza Törzsök Tibor. – De a két nagyváros – Hódmezővásárhely és Szeged – közelsége is vonzó programokat kínál.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékpár

Gratulálunk! Ön egy kiváló minőségű kerékpárhoz jutott, mi pedig 170 ezer forinthoz. Szívből… Tovább olvasom