Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Nagy hal, kis hal

A viharos történelmi időkben a reformok, a nagy változások Magyarországot is elérték. A nagy reformátorok, Kálvin és Luther tanai és prédikátorai Magyarország kilencven százalékát megnyerték. Ők ketten és Zwingli sem voltak egységesek, ezért választották a külön utat. A nagy ellentétek, későbbi vallásháborúk, majd az ellenreformáció Magyarországon is megosztotta a híveket. A protestánsokat igyekeztek visszaszorítani, majd visszatéríteni a katolikus egyházba Pázmány Péter mozgalma és prédikátorai. A protestánsokat üldözték és vallásgyakorlásukat korlátozták. Végül II. József türelmi rendelete 1781-ben szabadságot adott a szabad vallásgyakorláshoz a protestánsoknak. Több reformot is hozott II. József, ezeket azonban visszavonta halála előtt, a vallás kivételével. A német maradt a hivatalos nyelv Magyarországon. A reformkor gazdasági fejlődést és változást hozott Európába és hazánkba is. A rendszerváltás előtti évtizedben a keleti csatlós államokban feltqntek a reformkommunisták. Moszkva ezeket kezdetben nem jó szemmel nézte. Később Gorbacsov hatalomra jutásával elindította a nagy reformokat.

Néhány azokból a reformokból, amelyek megbuktak és változtak. Közismert, hogy Magyarországon évszázadokon át nagybirtok volt. 1906-ban kezdték adni a földet a nincstelen parasztoknak, cselédeknek. 1919-ben a „vörös gróf”-nak nevezett Károlyi Mihály is földet osztott cselédeinek birtokából. 1945-ben felosztották a nagybirtokokat. A ki nem osztott földből állami gazdaság lett. 1959-ben ismét elvették a földeket és kialakultak a nagybirtokok, a termelőszövetkezetek. A föld, az erdő állami tulajdon lett. A rendszerváltással ismét visszaadták a földeket, de úgy tqnik, ez csak átmenet, mert ismét csak a nagybirtokosoké a föld. A kisgazda gazdálkodásmód a múlté. A mai nagy reformok, megszorítások: gyár-, iskola- és kórházbezárások. Munkanélküliség, szegénység, ezt érzi az ország. A mai vadkapitalista reformok eredménye: a nagy halak felfalják a kicsiket.
K. F., Csikvánd

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MIVEL TÖLTÖTTE MÁRCIUS 15-ÉT?

Tovább olvasom