Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Művészeti fesztivál kezdődik Hegykőn

Harmadik alkalommal várja vendégeit a Hegykői Művészeti Fesztivál. Idén a tavalyinál is gazdagabb programmal elsősorban a belföldi turistákat szeretnék a faluba csalogatni. A koncerteket kiállítások és filmvetítés színesíti, de lesz fotókiállítás is a falu életéből.
Színvonalas rendezvényekkel több helyszínen is várják a Hegykőre látogatókat június 21. és július 2. között. Az ezerháromszáz lelket számláló Hegykőn Giczy János soproni festőművész kiállításával kezdődik a település közel kéthetes művészeti fesztiválja.
– Az idei már a harmadik művészeti fesztivál lesz Hegykőn. 2004-ben azért indítottuk útjára a kulturális programsorozatot, hogy teszteljük, milyen hatást fog gyakorolni a falu turizmusára, mekkora vonzerő lesz – mondta el dr. Jakab Zsolt jegyző, a programsorozat főszervezője.

A turizmust erősítik vele

– Úgy látjuk, az ötlet bevált, hiszen a június előszezonnak számít, ezzel a fesztivállal viszont – ha nem is robbanásszerűen, de – sikerült növelni a vendégéjszakák számát. A rendezvénysorozat két és fél millió forintos költségét az önkormányzat idegenforgalmi adóbevételeiből, másrészt szponzorok felajánlásaiból álljuk. Úgy látjuk, hogy a helyi és környékbeli vállalkozások is fontosnak tartják a fesztivált, hiszen azon kívül, hogy növekszik a vendégforgalmuk, erősítik a falu imázsát – tette hozzá Hegykő jegyzője.

A focihoz igazították

– Idén kicsit megijedtünk, amikor kiderült, hogy a fesztivál egybeesik a labdarúgó-világbajnoksággal. Végül sikerült úgy összeállítani a programokat, hogy azok a mérkőzések közé essenek. Ehhez jött még hozzá, hogy a Marben Panzió szurkolói sátrat, a Tornácos Panzió pedig óriáskivetítőt állított fel, ahol bárki figyelemmel követheti a foci-vb eseményeit.

Rendkívüli tehetség

– A régióba ellátogató turisták igazán kényeztetve érezhetik magukat: Sopronban az ünnepi hetek, nálunk a művészeti fesztivál kínál igényes kikapcsolódást – folytatta Jakab Zsolt. – A szerda esti megnyitón fellép Berecz András mesemondó és népdalénekes is. Különösen büszkék vagyunk Lebhardt Dániel zongorakoncertjére, aki a hegykői templomban lép fel június 23-án. A 14 éves ifjú zongoraművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének hallgatója és egy szponzornak köszönhetően sikerült a híres Bösendorfer cégtől egy igazi versenyzongorát hozatni a számára.

Színvonalas programok

A közel két hét folyamán orgona- és zongorakoncertek, kamaramuzsika lesz hallható, de fellép a Hot Jazz Band, a Vujicsics együttes és a Pannónia Klezmer Band is a szabadtéri színpadon. A gyerekeknek Gryllus Vilmos műsora jelenthet csemegét. Emellett persze kiállítások is színesítik a programot. Szinte már hagyomány, hogy ilyenkor Hegykő polgármesterének, Völgyi Jánosnak nyílik szoborkiállítása a Kertész-házban. Idén is lesz kertmozi, ahol három filmet láthatnak az érdeklődők és jelen lesz Bacsó Péter filmrendező és Eperjes Károly színművész is.
– Külön örömünkre szolgál, hogy idén sikerült létrehozni egy fotókiállítást a falu életéről, az elmúlt egy esztendejéről, amellyel az ide látogatóknak szeretnénk megmutatni mindennapjainkat – tette hozzá Jakab Zsolt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődtek

a szóbeli érettségik

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom