Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Művészeti díjakat adott át Réthelyi Miklós

A március 15-iki nemzeti ünnep alkalmából művészeti díjakat adott át pénteken Budapesten a Néprajzi Múzeumban Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.

"Minden nemzet számára fontos alkotóinak megbecsülése. Meg kell becsülni azokat, akik nem elhallgatják, hanem működésbe hozzák az igazságot" - idézte a tárca közleménye Réthelyi Miklós köszöntőjét.
A kulturális területért is felelős miniszter az esszé- és tanulmányírói teljesítményt elismerő Balassa Péter-díjat adományozott Vári György irodalomtörténésznek, kritikusnak, esszéistának.

A mozgóképes területen kifejtett kiemelkedő alkotói, valamint művészi és tudományos tevékenységért járó Balázs Béla-díjat kapott Kocsis Ágnes filmrendező; Kovács Gábor és Pataki Ágnes producer; Pataricza Eszter szinkrondramaturg, fordító; Siflis Zoltán rendező; Seregi László operatőr; Szalai Károly vágó; Szalay Péter rendező; Tóth Zsolt operatőr; Ulrich Gábor animációsfilm-rendező és Zányi Tamás hangmérnök.

A kiemelkedő fotóművészeti tevékenységet jutalmazó Balogh Rudolf-díjjal Móser Zoltán fotóművészt, Sopronyi Gyula fotóriportert és Szamódy Zsolt fotóművészt tüntették ki.

A kultúra és a közművelődés érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végző intézményi dolgozókat elismerő Bánffy Miklós-díjban részesült Ferencz Mária, a Hagyományok Háza menedzser igazgatója; Kelemen Magda, a Művészetek Palotája zenei szerkesztője; Simon István, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatási igazgatója; Stoller Antal, a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. Vitézi Ének Alapítvány nyugdíjas táncművésze, koreográfusa; Szentei Tamás, a debreceni polgármesteri hivatal kulturális osztályvezetője és Szilárd Csaba, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója.

A kiemelkedő bábművészeti tevékenységért adományozható Blattner Géza-díjat Apró Ernő bábszínésznek és Tengely Gábor bábszínésznek, főrendezőnek ítélték oda.

Erkel Ferenc-díjat kapott - kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért - Aczél Péter zenei rendező, Nagy János zeneszerző és Tallér Zsófia zeneszerző.

A kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenységet elismerő Ferenczy Noémi-díjjal tüntették ki Ádám Krisztián ötvösművészt, Balogh Edit kárpitművészt, Csemán Ilona keramikusművészt, Csepregi Sándor belsőépítészt, Jakobovits Márta keramikusművészt, Kecseti Gabriella textiltervező iparművészt, Kelle Antal formatervező művészt, Kiss István alkalmazott grafikust, Mester Éva restaurátor művészt, Molnár Imre iparművészt, Sipos Balázs üvegművészt és Széles Judit textilművészt.

A táncművészeket jutalmazó Harangozó Gyula-díjban Csaba Zsolt táncművész, Jónás Zsuzsa táncművész, Pazár Krisztina táncművész, Tóth Ildikó táncművész, Török Jolán táncpedagógus, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója, Túri Sándor balettművész, táncpedagógus, valamint Végh-Pozsár Kitti táncművész részesült.

A nemzeti erőforrás miniszter posztumusz Hortobágyi Károly-díjat adományozott kiemelkedő artistaművészeti tevékenységéért a februárban elhunyt Donnert Károly artistaművésznek.

A kiemelkedő színművészeti és színháztudományi munkásságot elismerő Jászai Mari-díjban Árvai György díszlettervező, Bodó Viktor rendező, Fesztbaum Béla színművész, Hajduk Károly színművészó, Hatházi András színművész, Hegedűs Zoltán színművész, Kristán Attila színművész, Molnár László színművész, Péter Hilda színművész, Stefanovics Angéla színművész, Szávai Viktória színművész, Vicei Natália színművész és Viczián Ottó színművész részesült.

József Attila-díjat kapott - kiemelkedő irodalmi tevékenységéért - Balázs Imre József költő, szerkesztő; Bednanics Gábor irodalomtörténész; Berg Judit gyermekíró; Beszédes István költő, író, drámaíró, szerkesztő; Domonkos István költő, író; Elek Tibor irodalomtörténész; Géczi János író, költő; G. István László költő, műfordító; György Attila prózaíró (Románia); Körner Gábor műfordító; Lábass Endre író, festőművész; Sári László író, dramaturg, szerkesztő és Szécsi Noémi prózaíró.

Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták - kiemelkedő zenei és előadóművészeti tevékenysége elismeréseként - Baráti Kristóf hegedűművészt, Bergendy István zeneszerző-előadóművészt, Dobozy Borbála csembalóművészt, Kamp Salamon karnagyot, Kobzos Kiss Tamás előadóművészt, Kőszegi Imre dzsesszművészt, Szabó Péter csellóművészt és Szabóki Tünde operaénekest.

Munkácsy Mihály-díjjal Bernáth(y) Sándor képzőművészt, Gáll Ádám festőművészt, Hertay Mária grafikusművészt, Kis Tóth Ferenc festőművészt, Kolozsi Tibor szobrászművészt, Németh Hajnal képzőművészt, Pataki Tibor illusztrátorművészt, Pirk László festőművészt, Pistyúr Imre szobrászművészt, Sóváradi Valéria grafikusművészt, Szabó György szobrászművészt, Szentgyörgyi Edit restaurátorművészt és Uglár Csaba képzőművészt tüntették ki kiemelkedő képzőművészeti tevékenységéért.

Kiemelkedő zenés színházi rendezői, színháztudományi, dramaturgi és műfordítói tevékenységéért Nádasdy Kálmán-díjat kapott Somogyi Szilárd rendező és Várady Szabolcs költő, író, műfordító.

A képzőművészet, az iparművészet és a fotóművészet, illetve ezek határterületein végzett kiemelkedő művészettörténészi, művészetírói, műelméleti vagy műkritikusi tevékenységet jutalmazó Németh Lajos-díjat idén Gergely Mariann művészettörténésznek, Horváth János Milán művészettörténésznek és Hushegyi Gábor művészettörténésznek ítélték oda.

A kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zenei ismeretterjesztő tevékenységéért adományozható Szabolcsi Bence-díjban Ittzés Mihály zenetudós, zenepedagógus és Richter Pál zenetörténész részesült.
Táncsics Mihály-díjat - kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként - Bánkúti András fotóriporter, Friss Róbert újságíró, Knichal Oldrich újságíró, Molnár Miklós újságíró, Ternovácz István újságíró és Valkó Mihály újságíró kapott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Égett az erdő Csobánka határában

Mintegy tíz hektár fiatal erdőrész és cserjés vált a lángok martalékává Csobánka határában… Tovább olvasom