Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Műtéttel meddővé tehető a nő

Alkotmányellenes, hogy csak a három gyermeket szült és harmincöt év feletti nők kérhetik a műtéti meddővé tételt – jelentette be minap az Alkotmánybíróság. Nyugat-Európában bevett gyakorlat termékeny korban véglegesen lemondani a gyermekáldásról. A test feletti önrendelkezés jogainak szélesítéséről a szakma hazai művelői másként vélekednek.
Nő a születések és csökken az abortuszok száma. Illusztráció: MTI
A műtét során az orvos hastükrözéssel, felmetszés nélkül finom műszerek segítségével elvágja és elköti a petevezetéket. Így kizárva a lehetőségét annak, hogy a havonta jelentkező petesejt a spermiummal a vezetékben találkozzon. A bevett fogamzásgátlási módszerek alkalmazása során sem jön létre az egyesülés, a petesejt ezekben az esetekben is felszívódik a hasfalban – a petevezeték elvágása után ugyanez történik.

Harmincöt év felett

Az asszony egészségi állapotában nem következik be tehát változás, csupán a lehetősége szűnik meg végérvényesen annak, hogy teherbe essen. Magyarországon eddig csak a harmincöt év feletti és a már legalább három gyermeket szült nők élhettek ezzel a lehetőséggel, az alkotmánybírósági állásfoglalás azonban kimondja: a rendelkezés alkotmányellenes.

Nyugat-Európában bevett gyakorlat az érett és fiatal nők körében egyaránt a fogamzásgátlásnak ez a módja. Dr. Ugocsai Gyula, a szentesi kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa elmondta, Angliában volt alkalma munkája során találkozni a jelenséggel.

Nincs visszaút

Húsz- és harmincéves korban nagyon sokan kérik a művi meddővé tételt, a tapasztalat ott viszont azt tükrözi: az asszonyok rendszerint később megbánják döntésüket. A különböző fogamzásgátlásra használható módszerek egyike sem százszázalékos, a Magyarországon legnépszerűbb tabletta mellett alkalmazhatók méhen belüli eszközök és az óvszer. A petevezeték lekötése orvosi szempontból természetesen eléri célját, az asszony meddővé válik. Később azonban egy újabb kapcsolatban kialakulhat a vágy a nőben a gyermekáldásra, ilyenkor rendszerint szembesül a korábbi döntéssel.

Műtéti eljárással igen kicsi a valószínűsége az eredeti állapot helyreállításának, igen kevés szakembernek van erről eredményes tapasztalata. Lehetőségként kínálkozik még a lombikbébi. A főorvos azt mondja, az Alkotmánybíróság állásfoglalása az emberi szabadságjogok tiszteletben tartásán alapszik, ebben a minőségében pedig üdvözlendő. Azonban orvoskollégáival való együttes tapasztalata alapján azt mondja, fiatal korban végső döntést hozni egy olyan kérdésben, melyből nem létezik reális visszaút, nem feltétlenül szolgálja a nő boldogságát.
Miközben a fogamzásgátlást a férfiak találták ki a nő számára, a női ösztön nem változott: minden a nő testében történik.

A gyermekvállalás kérdésében annál inkább magára marad a nő, minél fejletlenebb a társadalom, minél lazább a párkapcsolati viszony. A női szerepeket inkább elfogadó környezetben biztonságosabban érzi magát az asszony, és könnyebben vállalja eredendő szerepét: a szülést. Az egyesülésben megnyilvánuló teljesség legszebb lehetőségeként említi a főorvos a termékenységet, ezért felhívja a figyelmet arra, hogy a művi meddővé tételt a döntés előtt összefüggésében kezeljék a párok. Az érvényes szabályok szerint három hónap gondolkodási idő kötelező a műtét előtt, melyért fizetni kell. A szentesi kórházban kilencvenezer forintba kerül egy ilyen beavatkozás, a nők elenyésző számban kérik.

Az élet utat tör magának

Nő a születések és csökken az abortuszok száma Magyarországon – az élet utat tör magának. Az emberi test páratlan alkotás, folyamatai önmagán túlmutató jelentéssel bírnak. A teherbe esés lehetősége a nőt szemérmesebbé teszi és védekezésre készteti, a férfi vágyát és az öntudatát viszont emeli. Az egyesülés során kétszáz spermium áldozza fel magát a petesejt falán, utat törve, hogy közülük legalább egy behatolhasson és megtermékenyítsen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A gázszerelő életet menthet

A lapunk kezdeményezésére alapított, s a gazdaságban elért sikert elismerő Délmagyarország Presztízs… Tovább olvasom