Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Munkabalesetek hónapja

A munkahelyi balesetek szempontjából a július veszélyesnek számít az olasz munkaerőpiacon, amely hamarosan teljesen megnyílhat a magyarok előtt is. Megyénkben sem csökken ilyenkor az üzemi sérülések száma, annak ellenére, hogy többen vannak szabadságon.
Az idei első félévben a 3 évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest megyénkben 14 százalékkal csökkent a munkabalesetek száma. A tavalyi első félévhez képest mintegy 6 százalékkal. Az eddig feldolgozott adatok alapján 2006 első hat hónapjában a Kisalföldön 712 munkabalesetből 2 végződött halállal, 2 súlyos, csonkolásos sérüléssel. Minderről a 3 napon túli munkakieséssel járó munkabalesetek statisztikája alapján tájékoztatta lapunkat Fekete István, a Nyugat-dunántúli Munkabiztonsági Felügyelőség igazgatója. Azt is elmondta: régiónkban nem a technológiából adódó balesetek jellemzők, inkább az anyagmozgatással, a munkahelyen belüli közlekedéssel összefüggésben történik meg a baj. Sok a sérülés a kést, és más éles kézi munkaeszközt használó területeken is, de azok többnyire nem súlyos balesetek.
– Nincs nagy különbség a hónapok között a munkabalesetek számát illetően, de júliusban – amikor többen vannak szabadságon – csaknem ugyanannyi történik, mint máskor, ami mégiscsak azt mutatja, hogy gyakoribbak a sérülések – szögezte le az igazgató, és hozzátette: a számadatok alapján még november számít veszélyesnek. A statisztika persze nem fedi teljesen a bekövetkezett balesetek számát, mert a feketén foglalkoztatottaknál a balesetet sem jelentik be. Viszont idén még egy dolgozói panasz sem érkezett arra vonatkozóan, hogy a foglalkoztató a balesetet nem akarta munkabalesetnek elismerni.
Régiónkban a 18 munkabiztonsági felügyelő idén főként az építő- és a feldolgozóipart ellenőrzi; eddig sokszor volt szükség azonnali intézkedésre, a munka felfüggesztésére.

Sok a sérülés hétfőnként és tíz körül

„ Az utóbbi években jelentősen nőtt a külföldi munkavállalók száma Olaszországban, ezért az üzemi balesetet szenvedettek között egyre több a bevándorló. Sokan semmiféle szakképzettséggel nem rendelkeznek, a nyelvi nehézségek miatt pedig nehézkes a felvilágosítás. A legtöbb, minden ötödik baleset az építőiparban fordul elő. Sok esetben hiányoznak a jogszabályok által előírt, a munkavállalók testi épségének védelmét szolgáló feltételek. A legtöbb sérülés hétfői napon, illetve délelőtt tíz óra körül történik, a legveszélyesebb hónap a július. Meglepően nagy a 17 éven aluliak száma a sérültek között.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Útfelújítás hétfőtől

Dunaremete. Az önkormányzat márciusban pályázaton nyert pénzt az Ady Endre utca felújítására,… Tovább olvasom