Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Műholdas segítséggel követi járműveit a Komszol

Műholdas helymeghatározó alapján bármelyik pillanatban tudja a diszpécser, hogy merre járnak, mit csinálnak a kommunális szolgáltató hulladékgyűjtő autói vagy hótolói. Ezzel nemcsak a szolgáltatás színvonala, de a lakossági reklamációk valósághű intézése is javul.
A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (Komszol) befejezte a műholdas helymeghatározó készülékek felszerelését hatvan járművére. A mintegy 5 millió forintos beruházással létrehozott rendszer működését tegnap mutatta be a nyilvánosságnak a társaság ügyvezető igazgatója, Kovács Barnabás.
– A járművek műholdas helymeghatározása lehetővé teszi gépeink folyamatos nyomon követését. Mozgásuk irányáról, sebességéről vagy éppen állásukról szinte másodpercenként érkezik információ a diszpécserhez. Mindez a számítógép képernyőjén látható, utca és házszám lebontásban.
A beérkezett és rögzített adatok alapján az ügyfélszolgálat könnyen el tudja dönteni, hogy jogosak-e a lakosságtól érkező észrevételek – kezdte a tájékoztatást az igazgató.
A cégvezető a problémák érzékeltetéseként megjegyezte többek között, előfordult, hogy valaki a járat után, késve tette ki a szemetet. Majd az illető arra hivatkozott, hogy nem járt arra a gyűjtőautó. Ezentúl pontosan, utca és házszám alapján ez a panasz korrekt módon rendezhető. Mások a hótolót hiányolták, hogy nem járt az utcájukban. Tegnaptól a telefonbejelentéssel egy időben ellenőrizhető a panaszok valóságtartalma, s rövid úton választ kap a bejelentő az ügyfélszolgálattól.
– A műholdas rendszer előnyei a mindennapi életben is jótékonyan hatnak majd. Többek között a kerti hulladékgyűjtés rendszere is nagymértékben egyszerűsíthető – mutatott végig a tájékoztató helyszínén kirakott bizonylatokon Kovács Barnabás, majd a háttérben lévő képernyőn az éppen a Sajó utcában dolgozó gyűjtőautó helyét mutatta. – Látható, hogy a jármű éppen áll, de motorja jár, hidraulikája működik, vagyis rakodik. S már látható is, hogy végzett, továbbindult a következő helyre.
Az ügyvezető bemutatta, hogy a jármű helyzetét a központ már rögzítette. Indulás előtt a Komszol dolgozói tájékoztatót hagynak az ügyfél postaládájában, amelyen szerepel a szállítás ténye, s a felrakott nyesedék mennyisége. A bizonylat és a rögzített műholdas adatok képezik az utólagos számlázás alapját, ami először a hetedik és nyolcadik havi szemétdíjszámlában, külön jelenik meg.
Mint arról a Kisalföld január 31-én beszámolt, a Komszol február elseje óta bármilyen zsákba csomagolva, s bármilyen kötözőanyaggal átkötött kerti hulladékot elszállít. Lényeg, hogy dolgozói egyszerűen és gyorsan fel tudják tenni a nyesedéket, kaszálékot, összegyűjtött leveleket a kocsira. Eddig ugyanis meg kellett venni ezeket a csomagolóanyagokat, s 268 forintért csupán 60 liternyi fért azokba a kerti hulladékból. A fejlesztések hatására 600 forintért ezer litert – egy köbmétert – visz el a társaság, s a szállítást utólag kell fizetni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jó ára volt tavaly a búzának

Minőség helyett mennyiség? Erősödik a búza kalászos gabonán belüli dominanciája Csongrád megyében,… Tovább olvasom