Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

MSZP: védett természetvédelmi területek kerülhetnek fideszes kézre

Az MSZP szerint a kormány értékes, védett természetvédelmi területeket tervez átjátszani "fideszes barátok" kezére.

Beke Károly, a szocialisták elnökségi tagja sajtótájékoztatón beszélt erről hétfőn Budapesten, meg nem nevezett szakmai és civil szervezetek információira hivatkozva.


Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy az Orbán-kormány személyében új kártevő tűnt fel a nemzeti parkok környékén. Beke Károly információi szerint 50 ezer hektár, a magyarországi környezetvédelmi területek mintegy 20 százaléka kerülhet át a Nemzeti Földkezelő Alaphoz. Ahhoz az alaphoz, amely korábban több visszaélésre adott lehetőséget, jelentős földterületeket átjátszva "Simicska Lajos, Mészáros Lőrinc és Fazekas Sándor barátainak" - fejtette ki.

Az MSZP elnökségi tagja ezért azon félelmének adott hangot, hogy az alaphoz most átkerülő földek "ismét a fideszes baráti körnél landolnak".

Beke Károly emellett kiemelte, hogy a feltételezett elképzelés a nemzeti parkok működését is súlyos veszélybe sodorná, hiszen a területek vezetőinek korábban is mintegy negyven százalékos forráskivonással kellett szembenézniük.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zombor: tovább csökkennek az egészségügyi várólisták

Január 1-jétől hatmilliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi várólisták további csökkentésére. Tovább olvasom