Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

MSZP: újabb indulatokat szülhet a kormány ˝szegényellenessége˝

Az MSZP szerint a kormány "szegényellenes" politikája a leghátrányosabb kistérségek és társadalmi csoportok további leszakadásához vezet, újabb indulatokat szülhet, amelyeket rendészeti eszközökkel már nem lehet kezelni.

Varga László országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány a konvergenciaprogrammal ismét a legszegényebbeken akar megtakarítani. Ezt támasztja alá - magyarázta - a szociális és családtámogatások, valamint a nyugdíjminimum befagyasztása, a munkanélküli ellátás időtartamának csökkentése, a gyógyszerkassza "megkurtítása", illetve az adójóváírás kivezetése is.

Kiemelte, hogy a bérpótló juttatásokra jövőre az ideinél 41 százalékkal kevesebbet költ az állam, a nyugdíjemelést pedig az inflációhoz kötik, így az idősek nem részesülhetnek majd a szocialista kormányok idején bevezetett, a gazdasági növekedés mértékétől függő nyugdíjprémiumban.

Az ellenzéki politikus az éjszaka Gyöngyöspatán történt tömegverekedéssel összefüggésben - kérdésre - azt mondta: a helyzet súlyosbodásának egyik oka, hogy a kormány képtelen fenntartani a rendet, a másik pedig az, hogy a Jobbik szítja a szociális és társadalmi feszültségeket. Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek a gyöngyöspatai romáknak szánt egymillió forintos felajánlását úgy értékelte: minden segítségnyújtás fontos, de a szociális problémák megoldására csak az államnak van lehetősége.

Olvasóink írták

  • 3. dorombolok 2011. április 27. 20:24
    „Bárhogy is van , a kormánynak kéne a sarkára állni , rendet a rendőrségnek kell fenntartani és senki másnak.
    De a kormány taktikázik , most is szavazatokat gyűjt , pontosabban annak elvesztésének minimalzálását végzi.
    Úgy látszik , "majd kapnak két pofont" blőff sem működik, mint ahogy a többi sem. Én most is rendőr párti vagyok , remélem Pintér és Orbán urak is azok. A döntésképtelenség nem államfői erény, bár több, az átlagembert elnyomó dologban rendkívüli , határozott döntések voltak, vannak és prognosztizálom ,lesznek!”
  • 2. blaze 2011. április 27. 17:26
    „Azért az megmond mindent, hogy az összes sajtótermékben 8szor írják le egymás után a cigány hazugságokat, míg a helyi magyarok lassan már nem is állnak szóba az újságírókkal az elferdített írások miatt! Miért érnek többet azok akik soha nem dolgoztak, semmit nem tettek az országért ?!Nem jól van ez így és egyszer csak tényleg nagy baj lesz belőle!”
  • 1. verembele 2011. április 27. 16:27
    „Tisztelettel: Kezdjem Én a sort?
    Lassan a hadsereget is bevetik, Gyöngyöspatán. Hülyeség, de leírom. ( mind azt a pár kókadt katonát, aki nem éppen a Világ másik felén védi a Hazát). Még mindig nem kapok korrekt választ, (sejtésem azért van) hogy miért is ment eme hazai viszonylatban is világvégi helyre a Magyarokat mentő Véderő. Talán maguktól, vagy az Ott élők hívták Őket? Hát igen. Az élet folyik, na meg a vér, hamarosan pedig lángba borulhat az összes hasonló település. Nyugaton fajt védenek, ugyanakkor Magyart (igazi) Náciznak, mert védeni meri szerencsétlen az életét, a tulajdonáról már lemondott. A világ másik feléről pedig ócsárolják a Nemzetet, félő, hogy oda jutunk mint az arab világ jelentős része. Itt is dolgozik a felbujtó CIA....... És akkor Európát is eléri a végzet....................
    Üdv.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyöngyöspata - Négy sérült egy bunyóban - több száz rendőr a faluban

Verekedés tört ki a Véderő elnevezésű szervezet és a helyi romák egy-egy csoportja között. Egy… Tovább olvasom