Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

MSZP: több százezerrel kevesebben dolgoznak, mint a kormányváltás idején

Az MSZP véleménye szerint az elmúlt három évben több százezerrel csökkent a Magyarországon foglalkoztatottak száma.
Az MSZP véleménye szerint az elmúlt három évben több százezerrel csökkent a Magyarországon foglalkoztatottak száma - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Gúr Nándor. A politikus úgy számol, hogy körülbelül ötszázezer ember vállalt munkát külföldön.

Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a választások előtt a jelenlegi kormányoldal tíz év alatt egymillió új munkahely megteremtését ígérte. Hangsúlyozta, hogy a kormányváltást követő első negyedévben 3 millió 822 ezren dolgoztak, most pedig "statisztikai kozmetikázásokkal" 3 millió 910 ezren, miközben a versenyszférában évről évre csökkent a foglalkoztatottak száma.

Kiemelte, hogy időarányosan 4,1 millió felett kellene lennie a foglalkoztatottak számának, ha a kormány tartani szeretné az egymillió új munkahelyre vonatkozó ígéretét.

Arra is kitért, hogy a Központi Statisztikai Hivatal felmérései 335 ezerre teszik a 18-49 éves korosztály állandó magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező, de tartósan külföldön lévő tagjainak számát. E mellé további 100-150 ezer, ennél a korcsoportnál idősebb külföldön dolgozó embert lehet hozzátenni a politikus becslése szerint.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint mintegy 280 ezer ember tartósan, hat hónapot meghaladó időszakot dolgozik külföldön - folytatta. A képviselő úgy becsüli, hogy további 150-200 ezer ember szezonális munkát végez az országhatárokon túl. Kiemelte, hogy azokat, akik egy évnél rövidebb időt töltenek külföldön, a magyar statisztika itthon foglalkoztatottként tartja számon.

A minimálbérre áttérve azt mondta, 2010-ben annak nettója 60 200 forint volt, amiből lett "elég gyorsan 47 ezer, most pedig 49 400" mint közfoglalkoztatotti munkabér. Hozzátette, akik "normál, rendes minimálbért" kapnak, azoknak jelenleg körülbelül 64 200 forintot utalnak havonta. Szavai szerint ennek vásárlóértéke 5-6 ezer forinttal kevesebb, mint három éve volt. A statisztikailag 6,5 százalékkal megnövekedett minimálbér az infláció hatásait is figyelembe véve 8,5 százalékkal ér kevesebbet, mint 2010-ben - mondta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset az M2-esen: egy ember meghalt, tizenegy megsérült

Egy ember meghalt, tizenegy pedig megsérült az M2-es autóúton péntek délelőtt történt balesetben. Tovább olvasom