Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

MSZP: kinek lop Debrecenben Virág László?

Az MSZP azt szeretné tudni, most "kinek fog lopni" Virág László, a debreceni hulladékgyűjtő kft. ügyvezetője, akit korábban jogerősen elítéltek különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt. Virág László visszautasítja a rágalmakat.



Zsíros Zsolt, az MSZP debreceni elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Virág Lászlót, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés korábbi alelnökét azért ítélték el 2007-ben, mert egy több mint 80 millió forintos számlát úgy fizetett ki, hogy nagyon jól tudta, a számla fiktív, mert a ténylegesen elvégzett munka csak 50 millió forintba került.
Zsíros Zsolt közölte, a felfüggesztés ideje még nem telt le, de Virág László neve ismét "felmerült Debrecenben", a városi vagyonkezelő egyik leányvállalatánál, a hulladékgyűjtéssel foglalkozó AKSD Kft.-nél.

A debreceni MSZP-s azt tudakolta, hogy amikor Virág Lászlót elítélték, "kinek lopott? Saját magának lopott, Kósa Lajosnak lopott-e vagy Orbán Viktornak lopott-e?" Hozzátette: fontos feltenni azt a kérdést, hogy új beosztásában fog-e lopni, hiszen már egyszer megtette, és ha fog lopni, akkor magának fog lopni, vagy Kósa Lajosnak, vagy Orbán Viktornak.
Zsíros Zsolt ismertetése szerint az AKSD Kft. tulajdonosa egy külföldi magánbefektető mellett Debrecen önkormányzata, amelynek képviselője Virág László.

A szocialista politikus szerint "ami különösen széppé teszi a történetet" az az, hogy az AKSD Kft. a Virág László által betöltendő ügyvezetői munkakört megszüntette, mert nincsen rá szüksége.

Ilyenkor mire tud az ember gondolni, csak arra, hogy a jó barátokat, a jó kádereket el kell helyezni - vélekedett, megjegyezve: Debrecen közösségi vagyonát egy olyan ember fogja képviselni, akit jogerősen elítéltek a közösségnek okozott kárért.

Zsíros Zsolt emlékeztetett arra, hogy Virág László annak a Xanga Holding Kft.-nek a bérlapján is szerepelt, amely a repülőtér-hasznosításra jelentkezett.

A debreceni szocialista politikus úgy vélte, hogy az ügy nem meglepő a városban, hiszen a vagyonkezelőt az a Sásdi András vezeti, aki lakásépítésekor gyermekei számát megduplázta, és így próbált szocpolt igényelni.

Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a Fidesz az önkormányzatokban "egész szépen kormányozgat", és személyzeti kartonokkal, tisztogatási tervekkel, politikai zsoldosok képzésével készül a kormányzásra. Közölte, hogy "korrupciós esetek tömkelegét" lehet felsorolni fideszes vezetésű önkormányzatoknál, például Fóton, Nagykanizsán, Esztergomban.

Virág László az MTI-hez eljuttatott közleményében visszautasította az MSZP és képviselőinek rágalmait.

"Állításukkal szemben ellenem csalásért soha, semmilyen bírósági eljárás nem folyt, soha nem loptam" - olvasható Virág László közleményében. A dokumentumban leszögezi, hogy büntetlen előéletű, amit bármikor érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal tud igazolni.

Mint kifejti, soha semmilyen szerződést jogosulatlanul, felhatalmazás nélkül nem írt alá, sem cége nem volt soha, sem tulajdonostárs nem volt senki cégében, így - mint írja - üzlettársa se lehetett.Virág László közölte azt is, hogy üzleti tanácsadással soha nem foglalkozott.

Mindezek alapján nyomatékosan visszautasítja az MSZP és képviselőinek rágalmait, és kilátásba helyezte, hogy az ezzel kapcsolatos szükséges lépéseket megteszi.

Olvasóink írták

  • 2. mindigatutit 2009. szeptember 11. 09:09
    „a politika annyira beszivárgott már minden egyes helyre ebben az országba,hogy az már elkeserítő.mindent tönkrvágnak.korruptak,lopnak,csalnak,hazudnak büntetlenül”
  • 1. hehe08 2009. szeptember 10. 20:42
    „Az MSZP tudja a választ!
    hiszen ugyan annak lopnak......

    kinek - kinek...... úgy kérdezik mintha nem tudnák.... hát ők is a pártkasszának lopnak.....
    miért?? mi a bánatból finanszíroznák a milliárdos kampányokat????? tagi befizetésekből?????????
    mondjuk a legnagyobb tagi befizetőknek megnézném az adóbevallását.......!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három nógrádi település vezetői is nyílt leveleket írtak Robert Ficónak

Három nógrádi település vezetői is barátságtalan hangvételű nyílt levelet írtak Robert Fico szlovák… Tovább olvasom