Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

MSZP: hozzák nyilvánosságra az EU-bizottság levelét

Az MSZP arra szólítja fel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, hogy haladéktalanul tegye közzé a honlapján az EU-bizottság médiatörvénnyel kapcsolatos levelének eredeti angol, illetve magyarra fordított szövegét.

Az MSZP arra szólítja fel a Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, hogy haladéktalanul tegye közzé a honlapján az Európai Bizottság médiatörvénnyel kapcsolatos levelének eredeti angol, illetve magyarra fordított szövegét - írta az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében Mandur László.

Az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának szocialista tagja emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság, médiatörvénnyel kapcsolatos kifogásait tartalmazó, levele pénteken megérkezett Magyarországra, azt a kormány képviselői át is vették. Mint írja, a magyar közvélemény viszont három nappal később, hétfőn, még mindig nem tudja, pontosan mi áll a szóban forgó, hazánk nemzetközi megítélése szempontjából kulcsfontosságú dokumentumban. Hozzáteszi: annyit tudni csak, hogy "szinte biztosan nem az, amiről Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár nyilatkozott, hogy a levél csupán technikai jellegű felvetéseket tartalmaz, nem pedig a szólás- és sajtószabadságra vonatkozó kérdéseket".

A szocialista képviselő szavai szerint Neelie Kroes médiaügyi biztos ugyanis tekintélyes nyugati sajtóértesülések szerint két hetet adott a magyar hatóságoknak arra, hogy válaszoljanak azokra a komoly aggályokra, amelyeket a levelében leírt. Az MSZP ezért felszólította a Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, hogy a további félreértések megelőzése, valamint a hazai közvélemény gyors és pontos tájékoztatása érdekében haladéktalanul tegye közzé a honlapján az Európai Bizottság médiatörvénnyel kapcsolatos levelének eredeti angol, illetve magyarra fordított szövegét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogerősen egymillió forint büntetést kapott a BKV volt gazdasági vezérigazgatója

Jogerősen egymillió forint pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság (FB) hétfőn a BKV Zrt. volt… Tovább olvasom